hetilap

Praxisa során a szakértő leggyakrabban az úgynevezett életközépkrízissel (midlife crisis) találkozik, amely többnyire 35 és 45 év közötti férfiakat és nőket érint. „Ők azok, akik nagy lendülettel indultak neki az életnek, és alapvetően sikeresnek mondhatók: összejött a vállalkozás, a ház, az autó, a család, a gyerek, még akár jachtjuk is van valamelyik tengeren, de úgy érzik, hogy menet közben ők maguk valahogyan elvesztek. Felértek ugyan a csúcsra, de nem boldogok, és gyakran a családjuk, magánéletük is romokban hever” – fogalmazott a szakember.
Hozzátette: az érintettek gyakran nem tudják megfogalmazni, hogy mi a problémájuk, de rosszul érzik magukat a bőrükben, elveszítették az inspiráltságot, és gyakran pszichoszomatikus betegségekkel küzdenek. F. Tóth Krisztina tapasztalatai szerint a megoldást mindig a magánélet felől érdemes keresni. Félrevezető felfogás ugyanis, hogy a sikerhez elegendő az üzletet „tolni”, a privát élet úgy is megy magától – aki így gondolkodik, az gyakran már későn kap észbe. Ennek a veszélyét fokozza, hogy a munkának mindig megvannak a keretei, a napirendje, onnan nem lehet késni, arra mindig időt kell szánni – a magánélet viszont hajlamos szétfolyni, hiszen a mulasztások, a párunktól, gyerekektől „ellopott idő” nem azonnal bosszulja meg magát.
„A munka, a vállalkozás annyit eszik meg belőlünk, amennyit engedünk neki. Ha nem húzzuk meg a határokat, a család, a magánéleti boldogság könnyen rámehet az üzleti sikerre. Vannak olyan vezetők is, akik eleve el sem jutnak addig, hogy normális párkapcsolatuk legyen, máskor pedig 20 éves házasságok recsegnek-ropognak, miután kiderül: az otthoni szerepekkel járó felelősség elől mindig egyszerűbb volt a munkába temetkezni, arra mindent rá lehetett fogni” – jegyezte meg F. Tóth Krisztina.  
A coach ilyen esetekben segít az „újratervezésben”, elsősorban azzal, hogy tükröt tart az adott vezető elé. „Az önismeret ugyanis meglehetősen nehéz műfaj, ha egyedül akarjuk gyakorolni: a szemünkkel is látjuk szinte az összes testrészünket, kivéve az arcunkat, a tekintetünket, ehhez már tükör kell. Az ilyen vakfoltok azért alakulnak ki a lelkünkben, mert van bennünk egy önvédelmi mechanizmus, ami kitakarja azokat a területeket, amelyekkel igazán fájdalmas lenne szembenézni” – magyarázta a szakértő.
Az életközépkrízis persze kialakulhat akkor is, ha az ember úgy érzi, 40 éves korára nem tudta elérni azt, amire szerinte hivatott lett volna. Természetesen az, hogy valakinek mit kellett volna elérnie, nézőpont kérdése, és ennek megállapítását gyakran nemcsak a magyar lélekre jellemző panaszkultúra nehezíti, hanem a család és a társadalom elvárásai is.  A szülők vagy a házastárs vágyai, álmai ugyanis könnyen rossz pályára sodorhatják az embert, és megeshet, hogy 45 évesen jön rá valaki, hogy eddig nem a saját életét élte, hiába vált látszólag sikeressé.  F. Tóth Krisztina szerint a család ebből a szempontból is érzékeny terület: előfordul, hogy az a vállalkozó, aki munkahelyén igazi „boss”, laposkúszásban megy haza, vagy az apja előtt úgy viselkedik, mint egy kétéves gyerek.  
Ezeknek a helyzeteknek a kezelésében is segít az úgynevezett asszertivitás, vagyis az önérvényesítés képessége, amelynek a lényege az, hogy úgy tudjuk megfogalmazni az igényeinket, hogy ne sértsünk vérig senkit, de ne is oldódjunk fel mások akaratában, elvárásaiban. A skála egyik végén az a személyiségtípus található, aki mindig tűr, nyel, alárendeli magát mások érdekeinek, amíg egyszer csak fel nem robban. A másik véglet pedig az a személy, aki agres­szív, domináns, mindenkit lehengerel, a falon is átmegy, csak hogy elérje a célját. Az ilyen személy után leigázottak és „hullák” maradnak. Ez hosszú távon szintén zavart okozhat a vállalat – vagy a család – működésében, hiszen a kézivezérlést senki sem szereti. A
coach szerint éppen ezért mindig a win-win (nyertes-nyertes – a szerk.) szituációra kell törekedni, és az alkalmazottakat érdemes bevonni a döntések előkészítésébe, mert minél inkább sajátjuknak érzik a céget, annál jobban teljesítenek. „Nagyon vigyázni kell a körülöttünk lévő emberekre és értékelni őket. Nem lehetünk olyan vezetők, akik a csatát megnyerik, de hadseregüket elveszítik” – tette hozzá F. Tóth Krisztina.
A másik „slágertéma” a kiégés (burn out), ami a szakértő szerint meglehetősen személyiségfüggő. „Nem annyira az számít, hogy mi történik velünk, sokkal inkább az, hogy ezt miként éljük meg magunkban. A stresszhelyzetekre mindannyian különböző módon reagálunk: meglehet, hogy ugyanaz a történés egyikünket motiválja, tűzbe hozza, másikunkat viszont a kétségbeesésbe taszítja” – mondta. A kiégés elkerülése érdekében pedig érdemes figyelembe venni azt az alapelvet, miszerint nem lehet valamiből állandóan csak kivenni, a személyre szabott feltöltődésre, inspirálódásra is hangsúlyt kell fektetni. Ezt a célt szolgálhatja a pihenés, az olvasás, a főzés vagy éppen a sport. „Ezenkívül rendkívül fontos, hogy a napunknak legyenek keretei. Hasznosak például a reggeli rutinok, szertartások: egy jó kávé az újság mellett, hideg-meleg váltott zuhany, kocogás vagy egy rövid részlet elolvasása kedvenc könyvünkből. Napközben is meg lehet állni 10-15 percre, kikapcsolni a mobilt, és hallgatni a madarakat vagy futni egyet a futópadon” – javasolta F. Tóth Krisztina.   
A szakértő végül megjegyezte: a lassan elfolyó, céltalan, esetleg kilátástalan élet általában stresszesebb, mint a keretek közé szorított, pörgős mindennapok, ugyanis az utóbbinál sokkal inkább érezzük azt, hogy a sorsunk a saját kezünkben van. Szerinte ez lehet az oka annak, hogy vidéken stresszesebbek az emberek, mint a felgyorsult Budapesten.

Stressz, kiégés, széteső családok

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek