A századelő híres püspöke a rendszerváltás után újra jelentős tekintélyre tett szert hazánkban. 2012-ben Angyalföldön a Lehel téri templom előtt akarták felállítani Prohászka Ottokár szobrát, melyet 1947. április 26-án éjjel ismeretlen elkövetők a Károlyi-palota kertjében ledöntöttek. A székesfehérvári püspök múltbéli tevékenységét nem értelmezhetjük nagy terjedelmű zsidóellenes munkássága nélkül. Ahogy mondani szokás: róla még a szenteltvíz sem moshatja le az antiszemitizmust. Sokan sokféleképpen próbálják magyarázni antiszemita műveit, szónoklatait, igyekszenek tompítani ezeknek élét, ám a szószékről elhangzottakat, különböző egyházi médiumokban megjelenteket még sok év elteltével sem lehet semmissé tenni.
Prohászka Ottokár a gyásszal és nemzeti fájdalommal terhes Bach-korszakban született 1858-ban, Nyitrán. Későbbi életrajzírói egyfajta messianisztikus tartalommal ruházták fel alakját, akit azért küldött a Gondviselés, hogy megmentse a magyart a bolsevik, zsidó veszedelemtől, az erkölcsi zülléstől és megújítsa a haldokló egyházat. A püspök hihetetlen vonzerővel bírt. Pázmány Péter óta senkinek sem sikerült ennyi lelket megnyernie egyházának. Legszívesebben a budapesti Egyetemi Templomban tartott többhetes lelkigyakorlatot egyetemistáknak, hiszen tisztában volt vele, hogy a jövő nemzedéke nagy lehetőségeket hordoz magában. Szívesen és gyakran utazott azonban vidékre is: Székesfehérvárra, Veszprémbe, Pápára. Egyházi működése alatt magas rangú politikusok, arisztokraták kezdtek hitet tenni a katolikus egyház mellett és váltak gyakorló híveivé. 1908-ban megjelent Elmélkedések az evangéliumról című könyve óriási siker lett. Elismerő sajtóvisszhang ünnepelte országszerte a „nemzet új Pázmány Péterét”.
„Azok a zsúfolt templomok, amelyekben a magyar értelmiség színe-java sereglett össze az ő meghallgatására és ahonnan senki másképp nem távozott, mint lelkileg meggazdagodva, megerősödve, magasabb benső élet szféráiba fölemelve; azok az egymást szinte szakadatlanul követő lelkigyakorlatok, amelyeken a lelki élet intimitásai nyertek megvilágítást minden élethivatás követői körében külön-külön, hol kispapok, hol apácák, hol a profán tudomány, a politika, a gazdaság terén működő férfiak, hol a családi élet szent tüzének őrei, a nők körében” – emlékeznek szolgálatáról korabeli sajtódokumentumok. Akik hallották őt, ellenállhatatlan vágyat éreztek arra, hogy legalább egyszer beszélhessenek vele szemtől-szembe, és ő mindenkit magához engedett. Volt valami különleges varázsa szikár, katonás alakjának.
2014. 10. 10. (XVIII/41)
