„A magyarok sokkal barátságosabbak, mint az olaszok” – magyarázza Lin Zhiyi, miközben egy józsefvárosi McDonald’s-ban beszélgetünk egy tea és egy kávé felett. Meglepő a kijelentés, de a fiatal kínai lelkész értetlenségemet látva megerősíti: neki ez a tapasztalata. Összehasonlítási alapja onnan van, hogy Kínából először Olaszországba vándorolt ki, ahol korábban családjának több tagja is letelepedett. Ő maga is évekig élt a taljánoknál, mielőtt 2009-ben Magyarországra érkezett, hogy egy amerikai intézmény kihelyezett tagozatán teológiát tanuljon. Közben egy kínaiakból álló pünkösdi-karizmatikus gyülekezetbe járt, amelynek hamarosan a vezetését is átvette, miután az előző lelkész visszautazott a Távol-Keletre.
Minderről munkatársa, Zhou Yongping (ejtsd: Csó Jongping ) tolmácsolása mellett beszélgetünk, aki már hosszabb ideje él Magyarországon, és viszonylag jól beszél magyarul. Először éppen róluk, mármint a nálunk letelepedett kínaiakról kérdezem őket. Azt mondják, nem tudni pontosan, hogy jelenleg mennyien élnek Magyarországon. Tizenöt éve tízezerre becsülték a számukat, ám az egyre keményebb hatósági ellenőrzések miatt – hiszen 99 százalékuk vállalkozó volt – sokan elhagyták az országot, és áttelepültek például Lengyelországba. Zhou azt is elmondja, hogy a kínai bevándorlók körében – létszámukhoz képest – jelentős a neoprotestáns irányvonalat képviselő hívők száma: az ő 80-100 fős gyülekezetük mellett további négy működik hasonló létszámmal, és van még ezen kívül három kisebb csoport is.
A kínai kolónia kapcsán szóba kerül, hogy úgy tűnik, a kommunista múlt – a magyar tapasztalattal ellentétben – bennük nem tudta megtörni a vállalkozó kedvet és tehetséget. A lelkész szerint a kínai kultúrában mélyen gyökerezik a vállalkozó szellem, ez szinte a „vérükben van”. „Már kétszáz évvel ezelőtt, a Csing-dinasztiában megalakult nálunk az első magánbank, és voltak bankjegyek is” – magyarázta. Az pedig, hogy a világ szinte minden részén találkozunk kínaiakkal, nem pusztán valamiféle birodalmi szemlélet eredménye, hanem a nyugatiak „hibája”.
2015. 01. 30. (XIX/5)
