Először is: a katolikus egyház ég a vágytól, hogy bebizonyítsa, ő maga is a náci üldözés áldozatává vált, és vannak saját mártírjai. 1987 áprilisában, Németországban tett látogatása során a pápa egy püspöki konferencián azt mondta, hogy Hitler "komoly háborút indított a keresztény hit és a katolikus egyház ellen", valamint hogy a "náci vezetők Istenre sem voltak tekintettel, a szolgáit pedig üldözték."
Ez az állítás főleg azért vet fel problémákat, mert az akkori pápa, XII. Pius, jó kapcsolatot tartott fenn a nácikkal. Érdemes egy kicsit időzni ennél, főként azért, mert már történtek lépések XII. Pius boldoggá és szentté avatása érdekében. Végül is, már az 1998 márciusában kiadott, "Emlékezünk: Gondolatok a holocaustról" cím? dokumentumban is láthattuk, hogy a Vatikán védelmébe vette XII. Piust, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy tisztára mossa a nevét. Csak ezáltal válik ugyanis igazolhatóvá II. János Pál 1997 októberében tett állítása. Az egyházfő kijelentette ugyanis, hogy a keresztény hívők "zsidóellenes előítéleteik" miatt nem tettek meg minden tőlük telhetőt a holocaust idején üldözött zsidók megmentése érdekében. A katolikus egyház ezzel szemben egyáltalán nem tekinthető bűnösnek.
A holocaustról szóló dokumentumban Adolf Bertram bíboros és Michael Faulhaber püspök neve pozitív színben jelenik meg, annak ellenére, hogy mindketten kollaboráltak a náci rezsimmel. 1933-ban az egyik általa celebrált misén Faulhaber védelmébe vette ugyan a zsidókat, ám gondosan ügyelt arra, hogy egyértelműen kifejtse: az "Ószövetség zsidóira" gondol, és szerinte semmi kapcsolat sincs köztük és a jelenkor zsidói között.
Történelmi szempontból különösnek tűnhet, hogy teljes védelmet élveznek a klérus azon tagjai, akik nem szegültek szembe a nácikkal, ám minden érthetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy az emögött álló szándék nem más, mint a történelem újraírása abból a célból, hogy az egyház mint szent intézmény megdicsőüljön.
Ha ez lett volna az egyház egyedüli szándéka, akkor csak a katolikus klérusra kellett volna szorítkozniuk. Ám az a tény, hogy az egyház olyan zsidó nőt keresett és talált Edith Stein személyében, aki áttért a kereszténységre, bizonyos további célokra is rávilágít.
Nézzünk meg ezek közül hármat. Be akarták bizonyítani, hogy lehetséges egyidejűleg zsidónak és kereszténynek lenni; példaként és szimbólumként kívánták felmutatni Edith Steint olyan zsidók számára, akik esetleg a nyomdokaiba akarnak lépni; és mindenekelőtt: be akarták bizonyítani, hogy az egyház helyesen cselekedett a holocaust idején. Mindennek az volt a célja, hogy ezt a tragikus eseményt a keresztény martirológia részévé tegye, és végső soron "keresztényesítse" a holocaustot.
Korábban is felmerült már az a nézet, hogy lehetséges egyidejűleg zsidónak is és kereszténynek is lenni. Párizs érseke, Jean-Marie Lustiger bíboros, évekkel ezelőtt azt állította, hogy maga is egyszerre zsidó (valóban zsidó származású volt) és keresztény. Daniel Rufeisen atya, aki nemrégiben hunyt el Haifában, egészen az izraeli Legfelsőbb Bíróságig jutott kérvényével, melyben hivatalosan is zsidóvá kívánta nyilváníttatni magát. Edith Steinnel kapcsolatosan II. János Pál a következőket mondta: "Az egyház tiszteli Izrael leányát, aki hitben és szeretetben közel állt a megfeszített Jézushoz, és zsidóként közel állt népéhez."
Stein boldoggá avatásának alkalmából tartott szentbeszédében a pápa az alábbiakat mondta Edith Steinről: "Élete és a kereszthez vezető útja nagyon közel áll a zsidó nép sorsához. Ő megértette, hogy Jézus keresztje az, ami most a zsidó nép vállán fekszik."
Ebből egyértelműen kiviláglik, hogy az az elsődleges cél, hogy elhomályosítsák a tényt: Edith Stein elsősorban zsidó volt, és csak másodsorban volt keresztény. "Meghalt, hogy megdicsőítse Isten szent nevét: Izrael leányaként halt meg, mártírként, és a katolikus egyház apácájaként".
A pápa által használt "megdicsőítse a szent nevet" kifejezés különösen megütközést keltő. Ezt a kifejezést használják ugyanis a zsidók nemzedékek óta annak kifejezésére, hogy készek inkább meghalni, semmint hogy megváltoztatni a vallásukat. Az 1987. május 1-jén tartott boldoggá avatási beszéd egy másik mondata jól mutatja, hogyan próbáltak Edith Steinből példát és szimbólumot fabrikálni. A mondat így hangzik: "Isten segítségével és életének feláldozásával Eszter (királyné) nagymértékben hozzájárult népe életének megmentéséhez."
A pápa még Stein egyik leveléből is idézett: "Bízom abban, hogy Isten az egész zsidó nép hasznára áldozza fel az életemet. Egyre többet gondolok Eszter királynéra, aki elválasztatott népétől, hogy a király elé járuljon. Én is egy kicsi Eszter vagyok, szegény és gyenge, de a Király, aki kiválasztott engem, nagy és kegyelmes."
Ez azt jelenti, hogy Edith Stein fizikai értelemben még saját magát sem tudta megmenteni, ám teljesen világos, hogy kereszténnyé válása saját népét, a zsidóságot is csak szellemi értelemben mentette meg. Halála előtt Edith Stein írt egy szellemi végrendeletet, amelyben a következőket mondta: "Imádkozom, hogy Isten fogadja el az életemet az Ő dicsőségére és tiszteletére és a zsidók hitetlenségéért való engesztelésül."
A jelenlegi pápa elképzelése az, hogy a holocaustot a keresztények szenvedésének elidegeníthetetlen részévé tegye. Amikor 1979-ben ellátogatott az auschwitzi haláltáborba, az alig pár hónapja kinevezett pápa azt nyilatkozta, hogy ez a hely "a modern világ Golgotája. Hatmillió embert öltek meg itt, akiknek egynegyede lengyel volt."
Ezzel a párhuzammal a Lengyelországot egykor uraló kommunista rezsim és az egyház kéz a kézben igyekezett kitörölni a haláltáborokban meggyilkolt zsidók emlékét. A haláltábor közelében 1984-ben kolostort építettek, majd később pár száz méterrel arrébb költöztették. Lengyel nacionalisták nemrégiben az eredeti helyszínen, a haláltábor kerítése tövében álló óriási kereszt mellett – amelyet valamilyen okból nem költöztettek el a kolostorral – több száz keresztet állítottak fel.
Jóllehet a lengyel püspökök nem járultak hozzá az új keresztek felállításához, mégis sikerült kompromisszumot kötni: lehet, hogy a kisebb kereszteket eltávolítják, annyi azonban biztos, hogy a nagy kereszt a helyén marad. Ez viszont megsérti a kolostor építéséről szóló megállapodást. Edith Stein híd ahhoz, hogy Auschwitzból a mai kor Golgotája váljon. Egy katolikus teológus, Clemens Thoma a következőket írta: "A modern korban Auschwitz a legfontosabb jelzője annak, mennyire erős a kapocs és az egység az összes zsidót szimbolizáló zsidó mártírok és a megfeszített Jézus között." Elie Wiesel író felteszi a kérdést: "Az Auschwitzban tartott mise azt bizonyítaná, hogy az ott meggyilkolt zsidókat a kereszténységre kívánták áttéríteni, még a haláluk után is? "
Nemrégiben látott napvilágot, hogy 1933-ban Edith Stein levelet küldött az akkori pápának, XI. Piusnak, amelyben rámutatott: a nácik egyforma veszélyt jelentenek mind a zsidók, mind a keresztények számára. XI. Pius utódja, XII. Pius, aki arról ismert, hogy mélyen hallgatott a zsidók kiirtásával kapcsolatban, 1942-ben hallott először Edith Stein haláláról, akit Hollandiából hurcoltak Auschwitzba. Egy német jezsuita pap, Peter Gumpel, aki XII. Pius boldoggá és szentté avatási procedúrájának felelőse, megjegyzi, hogy amikor a pápa meghallotta Edith Stein halálának hírét, parancsot adott arra, hogy égessék el annak a cikknek a tervezetét, amelyet az Osservatore Romanóban kívánt publikálni. A következőket mondta: "Azt akarom, hogy égessék el azokat a lapokat. Így akarok tiltakozni a zsidók szörnyűséges üldözése ellen. A holland püspökök levele, amely 1942. július 26-án elítélte a nácik zsidóüldözését, 40 ezer ember halálát követelte, az én tiltakozásom pedig lehet, hogy 200 ezer életet fog követelni."
Az egyház hivatalnokai így próbálják igazolni azt a feltevésüket, hogy bármiféle nyilvános tiltakozás csak még többet ártott volna a zsidóknak. Az ésszer? gondolkodás azonban azt diktálja, hogy ha a pápa egyértelműen kiállt volna a nácik ellen, amikor azok hatalomra kerültek, akkor az mind Európa katolikus lakosságára, mind pedig a náci hadseregben szolgálatot teljesítő katolikus katonákra hatással lett volna.
Lehet, hogy XII. Pius a németországi katolikus egyházon belüli megosztás miatt aggódott. Lehet, hogy egyedüli lehetőségként a kisebb bajt választotta, a nácikat, hogy elkerülje a nagyobb bajt, a bolsevikokat. Bárhogyan volt is, egyértelmű, hogy XII Pius hallgatása immorális példaként szolgált kortársai számára.
A katolikus egyház azt nyilatkozta, hogy Edith Stein szentté avatása "a zsidó néppel történő megbékélés felé tett lépés." Dr. Amos Luzzatto, az olaszországi zsidó közösség elnöke viszont úgy véli: "a Vatikán döntésének bénító hatása van. Ártani fog a zsidók és katolikusok közötti kapcsolatnak. Hogyan lehetne Stein híd a zsidók és a keresztények között, amikor ő úgy döntött, hogy katolizál?"
(Fordította: Csereklyei Márta)
1998. 10. 23. (II/43)
