A Sátor és a Szentély mécstartója
A zsidó nép első istentiszteleti helye a frigysátor volt, amelynek "modelljét"
maga az Örökkévaló mutatta meg Mózesnek a Törvényadás hegyén. Mózes a sátor
felszerelési tárgyairól is kijelentést kapott, így többek között a menóráról,
amelyet a következő utasítás szerint kellett elkészíttetnie: "Csinálj gyertyatartót
is tiszta aranyból; vert aranyból készüljön a gyertyatartó; annak szára, ága csészéi,
gombjai és virágai ugyanabból legyenek. Hat ág jöjjön ki oldalaiból; három
gyertyatartó-ág az egyik oldalból, és három gyertyatartó-ág a másik oldalból.
Mandulavirág formájú három csésze az egyik ágon, gombbal és virággal; és
mandulavirág formájú három csésze a másik ágon is, gombbal és virággal; így
legyen a gyertyatartóból kijövő mind a hat ágon. A gyertyatartón pedig négy
mandulavirág formájú csésze legyen, gombjaival és virágaival. Gomb legyen a belőle
kijövő két ág alatt; ismét gomb a belőle kijövő két ág alatt, és ismét gomb a
belőle kijövő két ág alatt: így a gyertyatartóból kijövő mind a hat ág alatt.
Gombjaik és ágaik magából legyenek; egy darab tiszta aranyból legyen verve az egész.
Csinálj hozzá hét mécset is, és úgy rakják fel mécseit, hogy előre világítsanak.
Egy talentum tiszta aranyból csinálják azt, mindezeket az eszközöket."
A Talmud szerint három könyök, vagyis körülbelül másfél méter magas mécstartó a
Szentek Szentjét eltakaró függöny előtt állt a frigysátorban a szent kenyerek kitevésére
szolgáló, szintén színaranyból készült asztal előtt, így fénye rávetült a
kenyerekre. A mécseseket este Áronnak, illetve leszármazottainak kellett meggyújtaniuk,
reggelre kelve pedig eloltaniuk. A lámpásokba külön erre a célra kisajtolt tiszta
faolajat öntöttek.
Izrael fiai negyven éven keresztül hordozták a frigysátrat és annak felszereléseit a
pusztában, majd a honfoglalás megkezdése után bizonyos kiválasztott helyeken telepítették
le azt. Az egyik ilyen hely volt Siló, ahol a bírák korában – egészen Éli főpap
és bíró idejéig – tartózkodott a frigysátor. Izrael egyik legnagyobb prófétája,
Sámuel – akit csodálatos születése után anyja az Úr szolgálatára adott –, itt
töltötte gyermekkorát: "És az Istennek szövétneke (nér: mécses) még nem
oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában (héchál) feküdt, hol az Istennek ládája
volt."
Silót az Eben-Ezer-i csata után a filiszteusok elfoglalták és a földdel tették
egyenlővé, amint arról a bibliai próféciák és a régészeti feltárások is tanúskodnak.
Ekkor történt meg először, hogy a frigyláda "fogságba került", a filiszteusok
hadizsákmányként hurcolták magukkal, s csak néhány hónappal később szolgáltatták
vissza jogos tulajdonosaiknak, a zsidóknak. A menóra sorsáról nem tudunk. (A
rabbinikus hagyomány tudni véli, hogy a frigysátorban álló menóra nem pusztult el.)
Az első állandó szentélyt Dávid fia, Salamon építtette Jeruzsálemben, azoknak a
terveknek megfelelően, amelyeket apjától, Dávidtól kapott. Az Első Szentélyben –
amelynek belső felépítése hasonló volt a frigysátorhoz – már nem egy, hanem összesen
tíz menóra állt. A Szentek Szentje (debir) előtt egy kb. 20 x 10 méteres épületrészben
a Szenthelyen (héchál) álltak a színaranyból készült mécstartók, öt jobbfelől
és öt balfelől, előttük a kenyerek kitevésére szolgáló asztalok. Ezeket a pompás
eszközöket Salamon föníciai mesteremberekkel készíttette, pontosan betartva a mózesi
Törvény erre vonatkozó utasításait. A rabbinikus hagyomány úgy kapcsolja össze a mózesi
frigysátrat a salamoni Szentéllyel, hogy kijelenti: a Templomban nem tíz, hanem
tizenegy mécstartó állt, öt-öt egymással szemben, közöttük pedig Mózes mécstartója.
A több mint negyedfél évszázadig fennálló Szentélyt végül is a babilóni uralkodó,
Nabú-kudurri-ucur (a Károlyi-fordításban Nabukodonozor) csapatai foglalták el Kr. e.
586-ban. A Szentélyt kíméletlenül kirabolták: "Elvitte onnét az Úr házának
minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden arany edényt,
a melyet Salamon, az Izráel királya csináltatott volt az Úr templomában, amint az Úr
megmondotta volt" – olvassuk a Bibliában.
Hogy Nabukodonozor zsákmányát a menórák is gazdagították, arra az esemény szemtanúja,
Jeremiás utal: "És a csészéket, a serpenyőket, a medencéket és a fazekakat, a
gyertyatartókat (menórát), a tömjénezőket és a serlegeket, ami arany, aranyban, ami
ezüst, ezüstben, mind elvitte a vitézek feje."
(A zsidó legendák még tovább szövik a mózesi mécstartó történetét: szerintük a
Szentély lerombolása előtt azt a menórát elrejtették, majd a fogságból visszatérve
újra használatba vették.)
A menóra sorsa Kürosztól Heródesig
Hetven év múlva a perzsa nagykirály, Kürosz engedélyezte a fogságba hurcolt zsidók
visszatérését és a jeruzsálemi Szentély újjáépítését. Jóindulata jeléül
visszaadatta a Nabukodonozor által elrabolt és Babilónba hurcolt kincseket is,
amelyeknek leírását Ezsdrás könyvének elején találjuk meg. A több mint ötezer
arany és ezüst edény között a Biblia nem említi a mécstartókat. A Második Szentély
számára (hacsak a zsidó hagyománynak nincs igaza) újra el kellett készíttetni a menórát,
ami meg is történt, mégpedig Mózes leírásának megfelelően színaranyból.
A Második Szentély bő háromszáz év múlva csaknem elődje sorsára jutott, mivel a
fanatikus szír uralkodó, IV. Antiokhosz Epiphanész elhatározta, hogy eltörli a mózesi
Törvényeket, a zsidókat pedig a görög vallási szokások felvételére kényszeríti.
A Templom-hegyet katonai erővel elfoglalta, majd "gőggel eltelve behatolt a szentélybe,
elvitte az illatáldozat bemutatására szolgáló aranyoltárt, valamint a mécstartót
az összes fölszereléssel együtt, továbbá az áldozati kenyér asztalát, az áldozati
edényeket, tálakat, az aranyfüstölőket, a kárpitot, a koszorúkat és a Templom
homlokzatáról az aranydíszeket; mind leszedte őket" – írja az apokrif Makkabeus-könyv.
Ez a leírás egybevág Josephus Flavius tudósításával, aki szerint Antiokhosz "teljesen
kifosztotta a Templomot, elhurcolta a szent edényeket, az arany mécstartókat, az arany
oltárt, az asztalt és a tömjéntartókat, és még a bisszusból és skarlátszövetből
készült függönyöket sem hagyta ott."
Júda Makkabi felkelő seregei két év múlva érték el céljukat, a Szentély felszabadítását.
Ám az istentisztelet újraindításához új eszközök is kellettek, ezért "új fölszerelést
is készítettek, és bevitték a mécstartót, valamint az illatáldozat bemutatására
szolgáló oltárt meg az asztalt a Templomba. Az illatáldozat oltárán tömjént égettek,
a mécstartón pedig meggyújtották a mécseseket, és ezek megvilágították a Templom
belsejét" – olvassuk a Makkabeusokról szóló könyvekben.
A talmudi hagyomány azt is tudni véli, hogy a mécstartót először vasból készítették
el, amit ónnal (más változatban fával) borítottak be, "majd amikor gazdagságuk növekedett,
ezüstből készítették el; s amikor még gazdagabbak lettek, aranyból csináltatták
meg".
A Közel-Kelet urai azonban ekkor már nem az egyiptomiak, nem is a szírek, hanem a rómaiak
voltak, akik egyelőre "fontolva" haladtak előre a keleti országok meghódításában.
Izrael bekebelezésére is csak száz évvel a fenti események után került sor. Mikor
Kr. e. 63-ban Pompeius Magnus római hadvezér győztes csapatai élén bevonult Jeruzsálembe,
és ostrommal bevette a Szentély-erődöt, "néhány kísérőjével bement a Szentek
Szentjébe, és meglátta azt, amit a főpapon kívül egyetlen embernek sem volt szabad
meglátnia. És ámbár látta az arany asztalt, a szent mécstartót, az áldozati csészéket,
a rengeteg füstölőszert és ezen felül a mintegy kétezer talentum érték?
templomkincset, jámbor ember lévén hozzá sem nyúlt semmihez, hanem erényeihez méltó
módon viselkedett" – tudósít az eseményről Flavius.
Harminc évvel később a rómaiak Heródest nevezték ki a zsidók királyává, aki –
edomita származása miatt – igyekezett mindenben elnyerni alattvalói bizalmát. Többek
között azzal, hogy a Templom-hegyen hatalmas építkezésbe fogott: a Szentély épületét
és az azt körülvevő "pogányok udvarát" megnagyobbította, aranyozott márványból
épült pazar oszlopcsarnokokkal ékesítette. Flavius, aki papi származású lévén
maga is láthatta még a Szentély belsejében álló istentiszteleti tárgyakat, így írja
le azokat a Kr. u. I. század közepén: "Az első helyiségben, amelynek hossza 40 könyöknyi
volt (körülbelül 20 méter), három csodálatraméltó és világhír? m?alkotás
volt: a lámpatartó, az asztal és a füstölőedény."
A zsidóság történetét feldolgozó művéből – eredeti címe Antiquitates Judaicae,
vagyis Zsidó régiségek –, azt is megtudhatjuk, hogy a mécstartó hetven részből
volt összeállítva, s ezt a leírást egy pogány szerző, a tudós Plinius is megerősíti.
A menóra elrablása – visszaút Jeruzsálembe?
Ennek a heródesi Templomban álló – ki tudja hányadik? – menórának is több száz
éves kálváriát kellett még bejárnia. Hányattatása a heródesi Szentély lerombolásával
függ öszsze, amelyet Titus légiói vittek véghez Kr. u. 70-ben. A római tábornok
tolmácsaként mindvégig jelen lévő Josephus Flavius tudósítása szerint a papok –
a Szentély és a szent tárgyak elpusztítását megelőzendő – két menóra-másolatot
adtak át Titusnak közvetlenül az ostrom előtt: "Ugyanebben az időben került elő
egy Jészusz nev? pap, Thebuthei fia, akinek a Cézár (Titus) esküvel kegyelmet ígért,
ha kiadja a szent kincseket. Ez az ember a templomfal mögül előhozatott két lámpatartót,
olyan volt mind a kettő, mint azok, amelyeket a Templomban őriztek, továbbá tömör és
színarany asztalokat, vegyítőedényeket, csészéket, egyúttal átadta a függönyöket,
a főpapi ruhákat, a drágakövekkel együtt, és az istentiszteletnél használatos sok
egyéb eszközt."
Hogy ezek a mécstartók hol voltak előtte használatban, nem tudjuk, de azt más források
is megerősítik, hogy a Templomban több azonos másolatot is őriztek belőlük.
A Szentélyt azonban ez az ajándék sem mentette meg. Áv hó 9-én – ugyanazon a
napon, amikor az Első Szentély is elpusztult – egy római katona fáklyájától lángra
lobbant
és porig égett a Templom, amelyben Jézus is rendszeresen tanított, s ahol a Jeruzsálemben
megszülető Egyház
első központja volt. Vespasianus és Titus egy év múlva Rómában megrendezett közös
diadalmenetében többek között felvonultatták a jeruzsálemi Szentély kincseit is: köztük
a Tóratekercseket, a Szentek Szentje bíborfüggönyeit, a kürtöket és sófárokat, a
kenyerek asztalát, valamint a menórát is. Az utóbbiak – Flavius szerint – különösen
nagy feltűnést keltettek: "Egy több talentumnyi súlyú arany asztal és egy
ugyancsak arany lámpatartó, de egészen más alakú, mint azok, amelyek Rómában használatosak;
mert a talapzatán emelkedő oszlopszer? tengelyből egymással szemben háromszög
alakban karok nyúlnak ki, mindegyik kar végén fent egy-egy bronzmécses, tehát összesen
hét: ez jelképezte, hogy a hetes szám a zsidók szent száma."
Titus diadalívén – amely ma is Róma egyik fő nevezetessége – jól látható a győzelmi
menet, amelyben felkoszorúzott római katonák viszik vállukon a Jeruzsálemből
elrabolt hadizsákmányt. Az itt ábrázolt menóra azonban egy problémát is felvet,
mivel az jól kivehetően két hatszög? talapzaton áll, amelynek oldalain állatalakok
láthatók. Ezzel szemben valamennyi egyéb menóra-ábrázoláson a kandeláber három lábon
nyugszik. A művészettörténészek a legkülönfélébb elméletekkel próbálták ezt
az ellentmondást megmagyarázni (például hogy a szállítás közben megsérült
talapzatot római művészekkel pótoltatták). Véleményem szerint a talapzat eredeti, s
a rajta levő ábrázolások a tizenkét zsidó törzs szimbólumai. (Izrael állami címerében
is a Titus-íven ábrázolt menóra látható.) Flaviustól azt is megtudjuk, hogy
Vespasianus a Béke istennőjéről elnevezett, újonnan épített templomban helyezte el
a rablott kincseket: "Úgy rendelkezett, hogy ebben a szentélyben kell összegyűjteni
és elhelyezni mindent, amiért azelőtt az egész világot be kellett járnia annak, aki
mind meg akarta tekinteni. Itt helyeztette el a jeruzsálemi Templom aranytárgyait is,
mert ezeket különösen értékeseknek tartotta. A zsidók Törvénytekercsét és a
Szentek Szentjének bíborfüggönyeit palotájába vitette el, és gondosan őriztette."
Történeti nyomozásunknak azonban még itt sincs vége. A Templum Pacisban elhelyezett
– immáron múzeumi dísztárgyakká degradálódott – szent eszközök sorsa Róma végzetével
kapcsolódott össze. A vandálok élén álló Geiserich 429-ben kelt át Hispániából
Africába, ahol kiépítette királyságát, fővárosává pedig Karthágót tette.
455-ben erős flottát épített, amellyel a Tiberisen Rómáig felhajózva a vandálok
– nevükhöz méltó módon – kifosztották az öröknek hitt várost. A VI. századi
történetíró, Prokopiosz szerint a zsákmányéhes Geiserich "irdatlanul nagy mennyiség?
aranyat és más császári kincset magával hurcolva elhajózott Karthágóba – sem a
bronzot, sem semmi mást nem kímélt, amit a palotában talált. A capitoliumi Jupiter
templomát is kifosztotta, úgy hogy a fele tetőzetet leszedette. De a Geiserichhel levő
hajók közül egy elsüllyedt, az, amelyik a szobrokat vitte. Az összes többivel
azonban elérték Karthágó kikötőjét."
Hogy a menóra ma nem a Tiberis iszapjában pihen, azt történetesen ugyancsak
Prokopiosztól tudjuk. Néhány évtizeddel később Karthágót is elérte végzete.
Justinianus császár hadvezére, Belisarius, miután 533-ban diadalt aratott a vandálok
fölött, Konstantinápolyba visszatérve pompás diadalmenetet tartott – több mint ötszáz
éve ez volt az első triumfus, amit nem császárnak szavaztak meg(!) –, s ebben "a
zsidók kincseit" is végighurcolta.
A bizánci történetíró szerint egy befolyásos zsidó ekkor azt tanácsolta
Justinianus egyik tisztjének, hogy a császár a kincseket küldje vissza Jeruzsálembe,
mivel azok "sem Rómára, sem Karthágóra nem hoztak szerencsét". A császár eleget
is tett a kérésnek, és a szent tárgyakat letétbe helyezte az egyik jeruzsálemi
keresztény templomban. A történet hitelessége azonban némileg kétséges, miután egy
középkori zsidó forrás arról számol be, hogy a Templom kincseit Justinianus palotájának
könyvtárában őrizték. Bizánc tudós császára, a "Bíborbanszületett"
Konstantin (905–959) pedig arról tudósít, hogy a heptalükhoszt (hétágú mécstartót)
ünnepi körmeneteken szokták felvonultatni, bár az nem világos, hogy itt az eredeti
menóráról, vagy annak csak másolatáról van-e szó. Továbbra is kérdés tehát,
hogy az "elveszett menóra fosztogatóit" Rómában, Karthágóban, Bizáncban vagy
esetleg Jeruzsálemben kell-e keresnünk.
(A szerző történész)
1999. 12. 11. (III/49)
