A Rajna völgye. Virágzó kereskedelem a vízi utak mentén Fotó: VBS
Hans Fugger, a dinasztia egyik korai képviselője 1367-ben szegény falusi takácsként indult el a "nagyváros" Augsburgba szerencsét próbálni. Híres sváb szorgalmának, valamint a kedvező gazdasági konstellációnak köszönhetően mintegy százötven évvel később a leszármazottai a Német–Római Szent Birodalom teljes nemzeti vagyonának nem kevesebb mint tíz százalékával rendelkeztek. A Fugger testvérek jóváhagyása és anyagi támogatása nélkül ekkor már nem történt sem császár-, sem pápaválasztás, sem hadüzenet, sem békekötés Európában. Korábban sohasem, de később is ritkán fordult elő, hogy a koncentrált gazdasági hatalom ennyire meghatározta, s ellenőrizte volna a világpolitikát. Államférfi helyett lényegében egy magánvállalkozó kormányozta az akkori világot, s pénzemberektől, kereskedőktől függött például az, hogy egy Habsburgot vagy egy Valois-t válasszanak-e német–római császárnak. Egyetlen gazdasági vállalkozásnak sem volt soha akkora befolyása Európa gazdasági és politikai életére, mint V. Károly császár korában, ahol az augsburgi kereskedőfejedelemnél az egész birodalomban nem volt nagyobb hatalmú ember – a császárt is beleértve. Fugger fedezte ugyanis a császárválasztás költségeit, ő fizette a katonákat, a költséges udvartartást, a birodalmi gyűléseket, s végső soron a császár politikájába is erőteljesen beleszólt.
Az augsburgiaknak azonban a császáron kívül a középkor másik nagyhatalmú szereplője, a római egyház is kiemelt ügyfele volt. A gazdag német egyházkerületek pénzének és vagyonának nemcsak "forgatásában", hanem megszerzésében is serénykedtek, s aktív és a végletekig gátlástalan római képviselőjük útján olyan egyházi üzletek bonyolítását is megszerezték, mint például a pápai pénzverés, a római járandóságok begyűjtése, az ereklyekereskedelem, s a történelemben méltán elhíresült búcsúpénzek behajtása és kezelése.
Az első multinacionális cég
A Fuggerek a kor gazdasági életének úgyszólván minden ágazatát uralták. A birodalom legnagyobb birtokosai közé tartoztak, a világ legjelentősebb bankárai, messze a legelső kereskedőház tulajdonosai, a kézm?ipar legjelentősebb munkáltatói, fegyvergyárosok és pénzverők voltak. De talán mindezek közül is kiemelkedik a kor sikerágazata, a bányászat, valamint az érckereskedelem, amelyben úgyszintén igen jelentékeny befolyással rendelkeztek. Erdélytől Ausztrián át Spanyolországig kezükben tartották a kontinens legjelentősebb színesfémbányáit, s erőszakos monopolisztikus piacpolitikájuknak köszönhetően egyes időszakokban saját elhatározásuk szerint alakították a színesfémek, s ezek között is a legkeresettebb ezüst és a réz világpiaci árait.
A tulajdonosok zseniális üzleti érzéke ellenére a Fugger-birodalom valószínűleg sohasem érte volna el sem pénzügyi erejében, sem földrajzi kiterjedésében azt az egyedülálló nagyságrendet, amely Európában mind a mai napig példátlan.
Ha a vállalkozó szellem nem társult volna zseniális szervezőkészséggel, hihetetlenül magas intellektuális színvonalon bonyolított ügyvitellel, s a kommunikáció és az információáramlás a korban szinte egyedülálló megszervezésével, Jakob és Anton Fugger valószínűleg sohasem tölthetett volna meghatározó szerepet az európai történelemben. A Fuggerek nagyon hamar nemcsak üzleti érzékükkel, hanem precíz és átgondolt könyvelésükkel is kitűntek. A német kereskedők körében akkor még ismeretlen hármas könyvelés bevezetése minden üzleti mozzanat azonnali pontos regisztrációját, s az ügyvitel átláthatóságát tette lehetővé. A Fugger-féle adminisztráció intellektuális színvonalát jól példázza, hogy a cég főkönyvelőjének, Matthäus Schwarznak "Könyvelési minta" címmel írott módszertani kereskedelmi tankönyve a képzett kereskedők körében évszázadokig alapműnek számított.
Hogy a Fuggerek gazdagabbak és hatalmasabbak lettek, mint más korabeli jelentős kereskedőcsaládok, azt fejlett ügyviteli rendszerük mellett ügyes információs politikájuknak is köszönhették. A család kétségkívül legnagyobb formátumú szülöttje, "Gazdag" Jakob Fugger minden konkurensénél előbb ismerte fel az információ hasznát és jelentőségét. Ő hozta létre a világ első magánhírszolgálatát, és minden elképzelhető módon kihasználta az ebből származó előnyöket. Megbízható előrejelzések segítségével császárokat és királyokat nyert meg szövetségesül, miközben a versenytársait félrevezető információkkal tette tönkre. Fizetett ügynökök ezrei gyűjtötték a jelentős híreket, és a szinte minden jelentős európai nagyvárosban megtalálható kereskedelmi képviseleteiken (faktoriák) keresztül juttatták el az augsburgi központba. A különösen fontos híreket tükrök segítségével továbbították. Állítólag ezzel a módszerrel mindössze két óra alatt hidalták át a dél-spanyolországi Fugger-bányák és az augsburgi központ közötti távolságot. A Fuggerek kommunikációs hálózata egyfajta titkosszolgálatként működött, de később – merész újításként – a beérkezett hírek nyilvánosak lettek. A hozzájuk beérkező híreket, információkat – megválogatva – az akkoriban feltalált könyvnyomtatás előnyeinek kihasználásával sokszorosították. Bármily furcsa, de így keletkeztek a világ első újságjai.
A Fugger cég tőkeerejének és befolyásának növekedésével, valamint multinacionális hálózatának kiépítésével az érdeklődése egyre inkább a politikai hatalom felé fordult. Jakob Fugger, ez a hosszú távon gondolkodó, becsvágyó üzletember ugyanis felismerte a korabeli hatalmi struktúrák sajátosságait, és nem elégedetett meg azzal, hogy ügyes húzásokkal csupán jó üzleteket kössön. A császár és a politikai hatalom közelségét keresve olyan politikai viszonyok kialakításában is részt akart venni, amelyek cége monopolisztikus törekvéseinek a leginkább megfeleltek. Az 1490-es évek elejétől kezdődött a Fugger-konszern egyre erőteljesebb öszszefonódása a Habsburg-házzal, amely kezdetben ugyan az üzlet erőteljes fellendülését hozta, ám mint utóbb kiderült a politikai hatalom ölelése az augsburgiak számára később végzetesnek bizonyult.
Jakob Fugger legnagyobb politikai üzletfele Habsburg Miksa volt, az az uralkodó, akit egy neves gazdaságtörténész "minden Habsburgok legrosszabb sáfárának és esztelen pazarlónak" nevezett. A Fuggerek Miksa nagyravágyó politikai és katonai terveit, valamint állandó pénzínségét kihasználva az udvar legnagyobb hitelezőivé léptek elő. Ám a kongó kincstár és az igencsak szerényen csordogáló adóbevételek soha nem jelentettek kellő biztosítékot a kölcsönökre, ezért a ravasz augsburgi fedezetként a császári vagyon zsíros falatjait – bányákat, javadalmakat, tartományokat, bérleti jogokat – kérte. Ezért bizonyult számára az egyébként értelmetlen háborúskodásra és fölös pompára kidobott pénz elképesztően jó befektetésnek. Nem beszélve a politikai "fedezetnek" azon pozitív hozadékáról, amelyet a császárral kialakított jó kapcsolata jelentett – többek között a Rómával vagy Velencével időről időre kiújuló viszálykodások idején. Politikai kapcsolatainak köszönhette Jakob Fugger egyébként azt is, hogy egyik legnagyobb üzletfele és hitelezője, Melchior von Meckau bíboros elhalálozásakor a cég hajszál híján megúszta a fenyegető csődöt. Kereskedői és pénzügyi zsenialitásuk dacára a Fuggerek előbb-utóbb érezték, hogy a nagypolitika útvesztői és az uralkodók szeszélyei egy idő után a kelleténél sokkal nagyobb szívást jelentenek a cég kasszáira. A császárválasztások, a háborúk, majd a reformáció elleni küzdelmek lassanként felemésztették a cég tőkeerejét, ám a politikai hatalommal való összefonódás biztosította előnyökről a végsőkig nem tudtak lemondani. A korona pedig egy idő után nemcsak hogy nem tudta, de már nem is akarta visszafizetni az Augsburgból érkezett kölcsönöket. Ennek eredménye lett az, hogy egy késői Fugger-leszármazott szerény becslései szerint a Habsburgok – mai áron számolva – mintegy kétszázötvenmilliárd nyugatnémet márkával maradtak adósai a kereskedődinasztiának.
"Amikor a pénz a perselyben csörren
"
A nemzetközi kereskedelmi társaságokon kívül a legnagyobb gazdagság évszázadok alatt egy minden vihart kiállt szervezet, a katolikus egyház kezében halmozódott fel. Ezért az augsburgiak figyelmét az egyházakkal való üzletelés is hamar felkeltette. Egyes dúsgazdag hercegérsekségek a saját maguk által meghirdetett kamattilalom dacára már régóta a – diszkréciójáról híres – Fugger-bankház számláin fialtatták a császár és egynémely fejedelem vagyonát messze túlszárnyaló javaikat. Ám a "számlavezetésen" és a "betétgyűjtésen" túl az egyházi üzlet jóval nagyobb lehetőségeket is rejtett. Befolyásos, ám éppoly gátlástalan római képviselőjük, Johannes Zink révén a hírhedt spanyol Borgia pápák idejében az augsburgi sváb kereskedők már meglepő sikerrel kezdték kiszorítani az itáliai pénzfejedelmeket az "egyházi üzletből". Most látták csak igazán hasznát kiterjedt kereskedelmi hálózataiknak, amelyek az olaszokkal szemben nemcsak a mediterrán vidékre, hanem szinte egész Európára kiterjedtek. Tisztességesnek aligha nevezhető üzleti módszereik révén a Fuggerek néhány év alatt a Vatikán legbefolyásosabb jövedelemüzéreivé váltak. 1503 körül már valóságos "kegyosztási" monopóliummal rendelkeztek Németországban, Magyarországon, Lengyelországban és Skandináviában, olyannyira, hogy minden papnak, ha csak a legszerényebb plébániához akart is jutni, az augsburgi kereskedőkhöz kellett fordulnia. A javadalmakkal való kufárkodás azonban csak egy volt a római Fugger-fiók üzletei közül. E mellett olyan jövedelmező üzletágakkal is foglalkoztak, mint például az ereklyeüzlet.
Egyházi üzelmeik közül azonban a legvisszataszítóbb minden bizonnyal a búcsúpénzek körüli serénykedésük volt. A nyilvánvalóan rendkívül jól jövedelmező búcsúüzlet is az egyháznak és az üzletnek a korra jellemző, szoros összefonódásából jöhetett létre. Bár az ötlet – miszerint a túlvilági tisztítótűz kínjai pénzzel megválthatók – már évszázadokkal korábban létezett, annak szakszer? és módszeres kivitelezése, vagyis a pénzek begyűjtése, illetve "vagyonkezelése" már a Fuggerek leleményességét "dicséri". A cég római tevékenysége láttán már a kortársak is megfogalmazták ugyancsak lesújtó véleményüket az egyházi üzelmekről. Ulrich von Hutten például így írt róluk: "A Fuggerek megérdemlik, hogy a kurtizánok fejedelmének nevezzék őket. (
) Felállították piaci standjukat, és amit megvásárolnak a pápától, azt később jóval drágábban adják tovább, nemcsak egyházi javadalmakat, hanem tartós kegyeket is; bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss. (
) Egyedül őnáluk érhető el minden Rómában." Günter Ogger történész véleménye szerint a keresztény hit üzletté züllesztésén senki nem keresett annyit Európában, mint éppen a Fuggerek. Ők voltak azok, akik az Alpoktól északra a pápai impérium legerősebb bástyáit jelentették, s mind a pápa, mind a császár mellett a régi középkori rend jól fizetett prókátoraiként a legvégsőkig kitartottak. S ne felejtsük, hogy többek között Fugger-pénzeknek volt köszönhető az is, hogy a reformációt az Alpok lábainál meg tudták állítani Európában.
Szociális reklámlakótelep
A Fuggerek egyházi és világi üzelmeinek láttán mind az alsóbb néprétegek között, mind egyes fejedelmek között nagyon erőteljes ellenérzések bontakoztak ki. A magas árakért, a monopolisztikus törekvések miatt kialakuló áruhiányért a Fuggerek és más kereskedők kapzsiságát tették felelőssé. A tevékenységeik körül kialakult negatív közhangulatot mi sem bizonyítja jobban, mint éppen a magyar nyelv. Nyelvünkben ugyanis az ugyancsak negatív csengés? "fukar" szó – aligha véletlenül – a Fugger szóból ered, örök emléket állítva ezzel a magyar néplélekben a Fuggerek dicstelen magyarországi üzelmeinek, amelyek középpontjában elsősorban az erdélyi réz megszerzése állt. A Fuggerek pénzügyi és politikai befolyásuknak köszönhetően azonban minden esetben meghátrálásra kényszerítették azokat a törekvéseket, amelyek a fenti közhangulatnak érvényt kívántak szerezni. Ám nem elégedtek meg ennyivel. Jakob Fugger nem lett volna kora ördögien zseniális üzletembere, ha ezen törekvések ellensúlyozására is ne lett volna valami ötlete. Az 1510-es években ugyanis létrehozta Augsburgban a Fuggereit, az újkori történelem első – egyébként a mai napig működő –, több mint száz lakásból álló szociális lakótelepét. A cég jó hírére elköltött pénz hihetetlenül jó befektetésnek bizonyult, hiszen a Fuggerei karitatív eszméje a mai napig tartó módon nagyon kedvező fényt vetett a dinasztiára.
A jó szándékú utókor azonban nem hunyhat szemet azok felett a károk felett, amelyeket az európai történelem egy érzékeny korszakában a gazdasági, a politikai és az egyházi hatalom soha korábban nem látott összefonódása okozott. Ennek következménye az egész kontinenst rövid időn belül megrázó erkölcsi és anyagi válság lett. A Fuggereknek korukban szinte egyedülálló pénzügyi és kereskedelmi tehetsége és ismeretei ugyanis csak a középkor düledező, immár halálra ítélt társadalmi struktúráinak konzerválását szolgálták. Az újat megállítani azonban már nem tudták, legfeljebb csak elodázni, illetve hatását és következményeit tompítani. Nem is csoda, ha a düledező falak a Fugger bankházat is rövid úton maguk alá temették
2002. 08. 16. (VI/33)
