A pünkösd ünnepének magyar neve a görög pentekoszté szóból ered, amelynek jelentése: "ötvenedik". Az elnevezés arra utal, hogy a mózesi törvények által meghatározott zsidó vallási ünnepkörben az előtte lévő "első zsengék ünnepe" után pontosan hét héttel és egy nappal kellett ünnepelni.
A pünkösd héber elnevezése éppen erre a hét hétre utal, a sávuót szó jelentése ugyanis: "hetek".
A mózesi törvény által meghatározott évenkénti ünnepkör maga is hét ünnepből állt, amelyből négyet tavasszal, hármat pedig
ősszel kellett ünnepelni. A tavaszi ünnepek sorában az első a niszán 14. napján – a mi időszámításunk szerint ez általában március-április fordulója tájára esik – ünnepelt pészach (pászkha, "húsvét") volt, amelynek középpontjában egy bárány feláldozása és az egyiptomi fogságból történő szabadulásról való megemlékezés állt. A pészach másnapján vette kezdetét a második tavaszi ünnep, az egyhetes "kovásztalan kenyerek ünnepe", melynek során csak kovász nélkül sütött kenyeret volt szabad fogyasztani. Ugyanezzel egy időben, a pészach utáni harmadik napon, azaz a kovásztalan kenyerek ünnepének második napján tartották az "első zsengék ünnepét", amelynek lényege az volt, hogy az árpa betakarítása ekkor kezdődött, és az első learatott kévéket be kellett mutatni Istennek a jeruzsálemi templomban, mielőtt az aratást – a kovásztalan kenyerek ünnepének elmúltával – folytatták volna.
Az első zsenge ünnepétől kezdték számítani a pünkösd ünnepéig a hét hetet (ezt az időszakot ezért az "ómerszámlálás" vagy "számlálás" néven emlegették), majd az ezek után következő első napon tartották meg az ünnepet. Ez alatt a hét hét alatt befejezték az árpa aratását, és közben – a szubtrópusi izraeli éghajlaton – beérett a búza is. A pünkösd a
búzaaratás megkezdésének ünnepe, amelyen, hasonlóan az árpa esetében lezajlott "eljáráshoz", a zsidó földművesek felvitték a jeruzsálemi templomba a búza első kévéit, hogy ezen az ünnepnapon a belőlük készített kenyérrel együtt felmutassák Istennek hálájuk kifejezéseként. Az aratást csak ez után volt szabad folytatni az ünnep elmúltával – a többi ünnephez hasonlóan ugyanis pünkösdkor sem volt szabad dolgozni. Őszig nem volt több ünnep, így a betakarításra lehetett koncentrálni: a pünkösd zárta le a tavaszi ünnepek sorát.
Fontos még megjegyeznünk, hogy a hét mózesi ünnep közül az első (pészach), az utolsó (sátrak ünnepe) és a középső (pünkösd) kiemelkedő jelentőségűek voltak abból a szempontból is, hogy ezeket nem volt szabad otthon megülni: minden zsidó férfinak fel kellett utaznia Jeruzsálembe, és ott közösen ünnepelni ("szent gyülekezés"). Mint erre az Evangéliumok is utalnak, a férfiak természetesen gyakran családjaikkal együtt jöttek a fővárosba, ezért ezen a három, úgynevezett "zarándokünnepen" Jeruzsálemben és környékén milliós nagyságrend? tömeg koncentrálódott, amely a városban, a környékén elhelyezkedő falvakban, valamint szabad ég alatt a környező "parkokban", gyümölcsösökben, földeken szállt meg (Jézus szokása szerint a Gat-Semané nev? olajfaligetben például). Az ünnep nagyságáról, forgatagáról még hívebb képet alkothatunk, ha elképzeljük, hogy a templom körüli hatalmas téren is elfért ugyan egyszerre mintegy százezer ember, de az egy napig tartó pünkösd ünnepe alatt a több százezer családfő mindegyikének be kellett jutnia a templomba, hogy első kévéit és kenyereit átadhassa a papoknak. A hálaadó nap során "előírt kötelezettség" volt az Isten előtti örvendezés, vigadozás, a vidám éneklés, zene és tánc, amely áthatotta az egész tömeget.
Teljesült kívánságok
Az ünneplés ez utóbbi elemét, az öröm őszinteségét fokozta a mózesi törvény egy csodálatosan bölcs rendelkezése, amelyről manapság kevesebb szó esik (Mózes 5. könyve 14:22–26). E parancsolat szerint a családfőknek a család egyéves jövedelmének egytized részét el kellett különíteniük az év során azzal a céllal, hogy azt a három zarándokünnep valamelyikén Jeruzsálemben az ünnep időtartama alatt magukra – és a család tagjaira – költsék: "és adjad a pénzt mindazért, amit kíván a te lelked: ökrökért, juhokért, borért és vidámító italért és mindenért, amit megáhít neked a te lelked, és egyél ott az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, és örvendezzél te és a te házadnak népe". Mivel tehát ezt a parancsot valamelyik zarándokünnepen kellett teljesíteni a három közül, statisztikai alapon úgy becsülhetjük, hogy a pünkösd ünnepén jelen lévő milliós tömegnek mintegy egyharmad része egyúttal ezt a rendelkezést is gyakorolta: egyévi jövedelmének egytized részét egyetlen nap alatt (!) magára és családjára kellett költenie, mégpedig kifejezetten olyan dolgokra, amikre vágytak. A parancs ugyanis kétszeresen is megerősíti: "mindazért, amit kíván a te lelked
mindenért, amit megáhít neked a te lelked", és konkrét javaslatokat is tesz: ételek, bor és "vidámító ital" (!), valamint: minden egyéb.
Kérem a kedves Olvasót, számolja ki és képzelje most el azt, hogy családja egyéves teljes bevételének mennyi az egytized része – valamivel több, mint egyhavi jövedelme! –, és hogy ezt a fővárosba családjával felutazva egyetlen nap alatt önmagukra kell költeniük egy munkaszüneti napon! Gazdag reggeli, ebéd és vacsora egy jó szállodában, valamint bőséges bevásárlás a férjnek, feleségnek és a gyermekeknek: öltönyök, ruhák, ékszerek, használati cikkek – de csakis olyan, "amit kíván a te lelked" –, játékok stb. A "játszani is engedd szép komoly fiadat" bölcsességéből származó mózesi parancs egyet ír elő "szigorúan": hogy az egészet el kell költeni az ünnepen. Mindennek a célja pedig kizárólag az öröm felszabadítása: "és örvendezzél te és a te házadnak népe". Szemben a pogány ünnepek komor ünnepélyességével, a zsidó pünkösdöt Jeruzsálemben boldog gyermekek és feleségek zajos örvendezése, rájuk büszke, elégedett férjek és apák ragyogó arca fémjelezte. A Szentírás nem tiltja, hanem megbecsüli, tiszteli és segíti a természetes örömöket is – ha azok nem bűnös úton keletkeznek –, Salamon szerint "a megadatott kívánság életnek fája", azaz a nem bűnös, hanem természetes vágyak teljesülése valódi, értékes életet közvetít a személyiségnek, s ezt nem puritán módon megtagadni, hanem elfogadni kell, és Isten iránti hálával élvezni. Isten törvénye óriási bölcsességgel ezt a plusz öröm- és életforrást is felszabadította a zarándokünnepeken, és bízvást gondolhatjuk, hogy a tömeg ezen egyharmadának hangulata a többiekre is átragadt. A pünkösd tehát valódi, őszinte népünnepély, örömünnep, nem csak vallási kötelezettség volt.
2003. 06. 06. (VII/23)
