Alfred Charles Kinsey a Time magazin címlapján. Megszépített múlt
Az űrkutatás korában, amikor teherűrhajón viszik az élelmet a Nemzetközi Űrállomás lakosainak, vagy amikor Kenyában súlyos betegek kapnak évtizedek óta alig remélt vakcinákat – hogy csak egy-kettőt emeljünk ki az emberiség "csodáiból" – rendületlenül hiszünk a tudomány erejében. Szerte a világon úgy képzeljük, a tudomány és a tudósok fontos felfedezésekkel járulnak hozzá egy társadalom jólétéhez és fejlődéséhez. Abban a hitben élünk, hogy a tudósok megbízható, őszinte és felelősségteljes emberek, akik tudatában vannak tevékenységük jelentőségének és súlyának, és egzakt módon, mértani pontossággal írják le a bennünket körülvevő valóságot. Azt gondoljuk, tevékenységük kötelezi őket arra, hogy bízhassunk bennük. Hitelességükhöz és etikus magatartásukhoz különösen akkor nem fér kétség, ha olyan kutatásokról van szó, amelyeknek közvetlenül az ember a tárgya, vagy amelyek közvetlenül az embereket érintik. Az esetek többségében mindez bizonyára így is van.
Elegendő azonban átlapozni a tudománytörténetet, és láthatjuk, hogy ezzel az általános és megrendíthetetlen közhittel nagyon óvatosan kell bánnunk – sőt, a naiv, gyermeki bizalom egyenesen veszélyes. Elég csak az imperialista Japánra, a náci Németországra vagy a kommunista Oroszországra gondolni, ahol magasan képzett, pontos kez? tudósokat láthattunk –, de egyetlen szóra kiszolgálták a gonosz ideológiák brutális célkitűzéseit, embertelen és perverz kutatásokat végezve el.
Az előítéletmentes és objektív tudományba, pontosabban az azt végző tudósok személyébe vetett bizalmat mégis megrendítheti az alig egy hónapja, 2004 novemberében Kinsey címmel Amerikában bemutatott film kapcsán nyilvánosság elé került történet. Az Oscar-díjas, magát nyíltan homoszexuálisnak valló Bill Condon rendezésében vászonra kerülő film mintegy ötvenöt évnyi viszonylagos anonimitásból állít a figyelem középpontjába egy "tudóst", Alfred Charles
Kinseyt.
A szexuális forradalom atyja
2004. 12. 17. (VIII/51)
