A keresztényszocializmus agyonhallgatását vagy a vele kapcsolatos félreértéseket azonban nem lehet mindenestül a feledékenység szokásos működésének tulajdonítani. Miért is hallgat róla a magát nagyon nemzetinek tartó, a magyar sajátosságokra specializálódó történetírás?
A 19–20. század fordulóján Magyarországon szinte előzmények nélkül felbukkanó keresztényszocialista mozgalom nem igazán jobboldali. Habár a keresztény világnézetnek mind ez idáig talán ez az egyetlen megfelelő politikai alternatíva, amely éppen azzal lepte meg a történelmi egyházakat, hogy képes volt ténylegesen keresztényként cselekedni és gondolkodni. A hivatalosan kereszténynek hirdetett közfelfogással szemben állni az úgynevezett "keresztény kurzus" idején, amikor a látszat végletesen elfedte a valóságot, egyáltalán nem nevezhető hétköznapi magatartásnak. A baloldali történészek érdektelensége avagy felszínes megközelítése pedig egyszerűen arra vezethető vissza, hogy a keresztényszocialisták számos, korábban csak a baloldalnak tulajdonított értéket sikeresen hoztak összhangba az azóta is számtalanszor megcsonkított keresztény eszmeiség egészével.
Társadalom- és egyházfelfogásunk világában mind a mai napig "zavart kelt" a keresztényszocialista mozgalom tevékenysége és hitvalló szerepe. A keresztényszocialisták jóformán mindenki számára kellemetlenek. A nagyegyházi hierarchiának félreérthetetlenül jelzik, hogy a történelmi egyházaknak juttatott állami kedvezmények a kereszténység lejáratásával és méltatlan felhasználásával járnak együtt, amely hosszú távon hitelvesztéshez vezet. A jobboldali politikai alternatívákat figyelmeztetik, hogy a kereszténység látszata még társadalmi dimenzióban sem képes pótolni a szociális igazságosság követelményét, a baloldalnak pedig azt üzenik, hogy a marxista-leninista világnézet ateista követelményének feladásából korántsem következik a világnézeti semlegesség liberális felfogásának egyeduralma, hanem létezik egy másik világnézet is, amely egyáltalán nem közömbös az ember társadalmi boldogulása tekintetében.
Időszerű, s talán éppen most a legidőszer?bb üzenetek ezek, amikor világszerte a szociáldemokrácia identitásproblémákkal küzd, s amikor maga a demokrácia is válságba jutott, leginkább azokban az országokban, amelyek a közelmúltban sodródtak bele a globalizáció könyörtelen versenyébe.
A keresztényszocializmus előzményei
A keresztényszocialista gondolat hajszálerei a városiasodás, főleg a fővárosba való áramlás és a felgyorsult iparosodás következtében előállott szemléletváltozásban keresendők. A szociológiai átalakulások ugyanis együtt jártak a világnézeti közömbösség, a vallástalanság vagy a kifejezett egyházellenesség terjedésével, amelyekre a korábbitól eltérő lelkipásztori módszerekkel kellett reagálni. Ebben az időben tűnt fel Prohászka Ottokár és neveltje, tanítványa a ferences Buttkay Antal, a jezsuita Bangha Béla, és a legszegényebbek között is sikeresen működő Kanter Károly plébános.
A keresztényszociális eszme legfontosabb indíttatása és előzménye természetesen az első szociális enciklika, a Rerum novarum megjelenése (1891) volt, amely a katolikus egyház figyelmét a munkásság helyzetének tarthatatlansága felé irányította. A probléma horderejét jelzi, hogy hazánkban a keresztény szellemiség? politika általában annyira önálló tudott lenni a hierarchiától, hogy a hivatalos egyház gyanús szemmel nézze, de annyira sohasem volt független, hogy a társadalom ne látta volna meg benne a hierarchia világi hatalom felé kinyújtott kezét. Így aztán a két szék között a földre esett: senki sem bízott benne igazán.
A kétféle megközelítési mód és szemlélet feszültségében vergődik mind a mai napig a keresztény szellemiség? politika. Hacsak nem elégszik meg azzal, hogy a templomba járók egy része szavazzon rá. Vagy azzal, hogy csak a nevében őrizze a kereszténység stigmáját. A történelmi egyházak, a katolikus hierarchia és a keresztény-keresztyény (katolikus-protestáns) értelmiség több mint egy évszázados közös erőfeszítésének eredményeképpen ma, a huszonegyedik század elején elmondhatjuk, hogy a hívő embernek halovány esélye sincs arra, hogy a létező társadalmi berendezkedések bármelyikében felfedezhesse azt, ami a keresztény társadalmi tanítás igazságaira emlékeztethetné.
Ez a kétes érték? "eredmény" legalábbis elgondolkozásra kell hogy késztesse azokat a belterjes keresztény közösségeket is, akik a társadalmi igazságosság égbekiáltó hiányosságait csupán karitatív buzgalmukkal kívánják orvosolni. És gondolkozásra kellene késztetnie nem utolsó sorban azokat az egyházi vezetőket is, akik a mindenkori kormány anyagi támogatását tekintik a vallás- és lelkiismereti szabadság fokmérőjének, s társadalmi befolyásnak vélik a számukra juttatott protokolláris helyek biztosítását. Talán ezért is érdemes felidézni az ugyan tévedésektől és politikai hibáktól sem mentes, mégis mind a mai napig példamutató keresztényszocialisták mozgalmát.
2004. 12. 23. (VIII/52)
