Egy ellenőrző pont Jeruzsálem közelében. Hatvan év gyűlölete Fotó: Reuters
A Foreign Affairs cím? amerikai magazin júniusi száma terjedelmes írást jelentetett meg Bernard Lewistól Szabadság és igazság a modern Közel-Keleten címmel. Az angol történész, korunk legjelesebbnek tartott orientalistája nyugodt szavakkal érvel egy olyan pillanatban, amikor Amerikában is sokakban megfogalmazódik a kétely: vajon mikor lesz vége a háborúnak, és vajon lehet-e demokráciát teremteni Irakban? Lewis soraiból nem kis rosszallás tűnik ki Európa irányában, ahol a fenti kétely már nem kétely, hanem jelentős malíciával a végletekig agyonsulykolt dogma: úgysem sikerülhet
Bernard Lewis azonban figyelmeztet arra: a gondolatmenet, miszerint "a muzulmánok ilyenek, a muzulmánok mindig is ilyenek voltak, és a Nyugat úgysem tehet semmit ellenük" – a történelem félreértelmezését jelenti. Vissza kell néznünk egy kicsit, hogy lássuk, a közel-keleti kormányok hogyan kerültek a jelenlegi állapotukba – és akkor Európának máris semmi oka sincsen fensőbbrendűségi érzésekre
Mert – a kutató szerint – az iszlám éppen az Európából "importált" folyamatok, illetve eszmék miatt tart ott, ahol tart jelenleg: ezek pedig az államhatalom európai modelljének az átvétele és a
nácizmus befogadása voltak.
Az iszlám modernizációja