hetilap

2006 november 6-án a legrangosabb francia irodalmi díj, a Goncourt-díj átadási ünnepségén a díjazott, a sajtó és fő­leg a tévé nyilvánosságától irtózó Jonathan Littell nem jelent meg. Három hónappal korábban 12 ezer példányban jelent meg Les Bienveillantes (Jóakaratúak) című csaknem ezeroldalas könyve. Néhány hónap alatt 125 ezer példányt adtak el belőle, majd a Goncourt-díj elnyerése után a vásárlók valósággal megrohanták a könyvesboltokat. Kiadója, a Gallimard az év végén kénytelen volt még a legfrissebb Harry Potter-regény nyomdai munkálatait is visszafogni, hogy elég példányt tudjon a Jóakaratúak című könyvből kinyomtatni. Máig már közel 800 ezer példányt adtak el a francia kiadásból, melyért eredetileg „csak" 38 ezer euró honoráriumot kapott Littell. A német kiadás jogaiért 600 ezer eurót fizettek, az amerikai honorárium összege hét számjegyű volt.

Franciaországban a kritikusok többsége, a nagyközönséghez hasonlóan, elismerően fogadta Littell könyvét. A Goncourt Akadémia tagja, a híres író és nem mellesleg a buchenwaldi koncentrációs tábort francia ellenállóként túlélt Jorge Semprun „az elmúlt fél évszázad legfontosabb könyvének" nevezte a Jóakaratúakat. Angol nyelvterületen a regény fogadtatása nem volt egyöntetű. A New York Times „szándékosan szenzációhajhász és következetesen undorító" műnek nevezte, a Financial Times azt írta, hogy Littell „megpróbálja a [holokauszttal kapcsolatos] nagy kérdéseket föltenni, és nagyszerűen vall kudarcot". Ugyanakkor vannak olyan angol és amerikai kritikusok, akik különlegesen erős, ragyogó regénynek tartják a Jóakaratúakat.

Jonathan Littell az ismert amerikai kémregényíró, Robert Littell fia. Mind anyai, mind apai ágon lengyelországi zsidók az ősei, akik még a 19. század végén vándoroltak az Egyesült Államokba, apja eredeti családneve Lidsky volt. Jonathan 1967-ben született New Yorkban, és hároméves volt, amikor szülei Franciaországban telepedtek le. Itt járt iskolába, majd három évig New Yorkban járt francia gimnáziumba. Párizsban az előkelő Fénelon Gimnáziumban érettségizett, majd a Yale Egyetemen diplomázott. Első szörnyű emlékei a vietnami háborúhoz fűződnek. Nyolc-kilenc éves lehetett, amikor a tévében a háború borzalmait mutatták, és ő attól rettegett, mi lesz, ha felnő, és neki is el kell mennie Vietnamba harcolni. 1991-ben, huszonnégy éves korában eljött a Balkánra megnézni, milyen egy háború. Fölvették az Action Contre la Faim (ACF - Éhezés Elleni Mozgalom) szervezetbe, ahol hét évig dolgozott. Járt Boszniában, Csecsenföldön, Afganisztánban is. Mindig a gyilkosok oldalán dolgozott, Boszniában a szerbek, Csecsenföldön az orosz tábornokok, Afganisztánban a tálibok mellett próbált az üldözötteknek segíteni. Ma Barcelonában él, belga a felesége, két kislányuk van.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek