A magyarországi zsidótörvényeket és -rendeleteket a politikai elit 1920–1944 között folytatott kül- és belpolitikájának keretein belül érdemes elemezni. A Horthy-rendszer vezetői elsősorban a Trianonban elvett területek visszaszerzésén fáradoztak. A trianoni Magyarországon a zsidók mellett a németek maradtak a vallási, nyelvi stb. kritériumok alapján megkülönböztethető kisebbség. A zsidók elmagyarosodása és a magyarosításban játszott szerepe a nemzetiségi területeitől megfosztott országban már nem érvényesülhetett, pozícióikat, vagyonukat viszont egyre többen akarták megszerezni. Az ország modernizálásában betöltött szerepüket gátlástalan, mohó térhódításnak nevezték az antiszemiták. A zsidókérdés radikálisabb „elintézésétől”, majd a világháború idején az Endlösungtól a politikai elitet nemcsak konzervativizmusa, hanem a gazdasági-társadalmi zavaroktól való félelme is visszatartotta.

A Berlinbe látogató turisták olykor a városnéző busz helyett a gyors, pontos és tiszta S-Bahn gyorsvasútra is felülnek. Az S1-es a festői Oranienburg állomástól száguld végállomása felé, érintve többek között a Brandenburgi Kaput és a Postdamer Platzot is. A holokauszt történetét ismerők talán megborzonganak, amikor a végállomásra érnek, amely a kies tóparti üdülőhelyen, Wannseeben van. Itt, az Am Grossen Wannsee 56-58. sz. alatti elegáns, egyemeletes villában (képünkön balra fent) gyűltek össze hetven éve, 1942. január 20-án délben a náci Nagynémet Birodalom azon illetékesei, akiket Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Reichssicherheitshauptamt-RSHA) vezetője a „zsidókérdés végleges megoldása” (Endlösung der Judenfrage) gyakorlati részletkérdéseinek megvitatására szervezett értekezletre meghívott.

Azok a szélsőjobboldali rasszisták, akik napjainkban elsősorban a Jobbik gyűlésein, tüntető felvonulásain a (nyilaskereszt nélküli) árpádsávos zászlót lengetik, nem csak mint antikommunista szimbólumot használják ezt a zászlót. A Jobbik történész vezetői is jól tudják, hogy Szálasi Ferenc náci kollaboráns nyilasainak nyomdokaiban járnak.

A Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása (1939. augusztus 23.) után alig telt el egy hét, és Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom vezére megindította csapatait Lengyelország ellen. Sztálin, a Szovjetunió teljhatalmú diktátora több mint két hétig óvatosan várt, figyelt.

Az európai zsidók Madagaszkár szigetére történő deportálását („kivándoroltatását”) már az 1920–1930-as években több lengyel, francia, dán, sőt magyar antiszemita is felvetette. Az ötlet egyes források szerint eredetileg brit antiszemitáktól származott, akik csak a franciákat akarták bosszantani. Valószínű, hogy a Madagaszkár-ötlet azért foganhatott meg különböző európai országok antiszemitáinak fejében, mert a sziget elég távoli és elég nagy volt ahhoz, hogy több milliós tömeget befogadjon, ugyanakkor nehézzé, ha nem lehetetlenné tette, hogy onnan a zsidók „visszaszökjenek”.

Szálasi Ferenc 1942 augusztusában felháborodott azon, hogy a Horthy-rendszer immár nemcsak a nyilasok eszméit, gondolatait próbálja „ellopni”, kisajátítani, hanem zászlójukat is. A Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben, a Műcsarnokban és a Szépművészeti Múzeumban megnyílt időszaki kiállításon a Kállay-kormány propagandistái az addig csak a nyilasok által használt árpádsávos zászlót is elővették. Szálasiék szerint a piros-fehér-zöld trikolór a liberalizmus szabadság-egyenlőség-testvériség hármas jelszavának „rikító szimbólumául született meg”. Büszkék voltak arra, hogy ők voltak a „liberális” 1848 óta az elsők, akik az árpádsávos zászlót mint a nemzeti-szocialista, birodalmi gondolat jelképét újra használni kezdték.

1939. augusztus 22-én Berlinben hivatalosan bejelentették, hogy Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést köt egymással. A hír bomba-ként robbant, az angol parlamentben néhány képviselő a hírszerzés kudarcát emlegetve kényelmetlen kérdéseket tett föl Lord Halifax külügy-miniszternek, aki azt mondta, hogy semmiféle jelentősége sincs a német–szovjet szerződésnek. Szálasi Ferenc Halifaxnál valamivel jobban értékelte a szerződést. Börtönnaplójában augusztus 26-án „óriási jelentőségű dolognak” nevezte. Szerinte Anglia, „valószínűleg zsidó zsoldban”, sok ügyetlen­séggel vont gyűrűt a nem­zetiszocialista államok köré, ezt ez a szerződés most felrobbantotta. Egy hét múl­va kitört a II. világháború.

Hetven éve, 1939. május 5-én jelent meg az 1939. évi IV. tc. „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”, közismert nevén a második zsidótörvény. Kéthly Anna, amikor egy évvel korábban a Szociáldemokrata Párt nevében bírálta az úgynevezett első zsidótörvény-javaslatot, figyelmeztette képviselőtársait: „…jön majd a licitálás, mint ahogy voltak is, akik a 20 százalék helyett az 5 százalékot kívánták, majd a végleges kiirtást a gazdasági életből, sőt egészen a fizikai lét elpusztításáig mentek el”. Igaza lett.

„Könnyű az áldozatokat megérteni: velük valami rettenetes történt, és ennek megfelelően reagáltak. De reakcióik érthetők. Nehezebb az elkövetőket megérteni, de ha sikerül őket megérteni, ebből tanulhatunk, ez befolyásolhatja világszemléletünket” – állítja az utóbbi évek legsikeresebb és egyben legvitatottabb holokausztregényének szerzője, Jonathan Littell.

„A népek nem akarják a csatamezőket táplálni azért, hogy egy hazátlan faj gazdagodjék, vagy kielégítse az Ószövetségen alapuló bosszúvágyát. A »Világ proletárjai, egyesüljetek!« jel­szóval szemben a népek a jövőben ezt a jelszót kiáltják: Vala­mennyi nemzet dolgozói, ismerjétek fel közös ellenségeteket!” Hetven éve, 1939. január 30-án ezekkel a szavakkal hirdette meg Adolf Hitler a zsidóság elleni globális háborút, amelynek egyből az élére is állt.

A Kristályéjszakaként elhíresült 70 évvel ezelőtti pogrom legfontosabb következ- ménye az volt, amit a nácik vártak, reméltek, és évek óta minden eszközzel igyekeztek előidézni: igen nagymértékben megnőtt azon zsidók száma, akik belátták: Németországban nem maradhatnak, ki kell vándorolniuk. A brutális támadássorozat váratlanul érte nemcsak a Harmadik Birodalom területén élő zsidóságot, hanem az európai – köztük a magyar – közvéleményt is.

1938. augusztus 27-én új rab érkezett a szegedi fogházba. A 9323-as számú elítélt Szálasi Ferenc, a nyilaskeresztes mozgalom vezére volt. A Szálasi-perben hetven éve, 1938 júliusában hirdették ki a jogerős ítéletet. A későbbi nemzetvezető maga kereste a börtönt, hogy így szerezzen mártírglóriát magának. A bíróság előtt kijelentette: „Én nem lehetek istenibb Istennél. Isten is a káoszból teremtette a mindenséget és rendjét. Ezzel leszögezte az alaptörvényt, hogy minden rend rendetlenségből születik meg. Ha az én célkitűzésem zavaros és értelmetlen, akkor csak azt vallom, hogy ebből a káoszból fog megszületni magyar népem boldogságának és jövendőjének rendje.” 1940-ben Horthy Miklóstól kapott amnesztiát, majd hat évvel később elérte célját: káoszba és pusztulásba sodorta az országot.

Az anschluss után az antiszemita magyar politikusok az antiszemita német politikusok kedvében (és széles magyar tömegek kedvében is) akartak járni, és a képviselőház elé terjesztették a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” szóló törvényjavaslatot. Önálló magyar lépésről volt szó, 1938-ig a Harmadik Birodalom a zsidókérdésben nem próbált meg nyomást gyakorolni Magyarországra.

Évek óta folyik XII. Pius boldoggá avatásának előkészítése, az eljárást bíráló egyházi és világi személyek érveit a Vatikánhoz közel állók megvetően félre szokták söpörni. Többek között azt állítva, hogy a pápa legalább 800000 zsidó életét mentette meg a holokauszt idején. Ez nyilvánvaló képtelenség, cáfolatra sem méltó propaganda. Ahhoz, hogy megértsük, kik és miért vitatják XII. Pius boldoggá avatásának jogosságát, célszerű áttekinteni életútja főbb állomásait.

A náci rendszer vitathatatlan népszerűségét nem annak köszönhette, hogy betiltotta a politikai pártokat, üldözte a zsidókat. Az 1935-38 között "békés" módszerekkel véghezvitt terület-visszacsatolások és hódítások közben a náci vezetők sikeres erőfeszítéseket tettek a munkanélküliség felszámolására és a dolgozók életkörülményeinek javítására is. 1933. június 1-jén fogadták el az egyik legnépszerűbb törvényt a munkanélküliség csökkentéséről, bevezették a házassági kölcsönt, feltételül szabva, hogy az igénybe vevő nő adja fel állását. A törvény végrehajtási rendelete már "fajtisztítási" pontokat is tartalmazott: kizárták a házassági kölcsönből az örökletes betegségben szenvedőket, az elmebetegeket, a rokkantakat. A kölcsönt kérvényezőknek orvosi vizsgálaton kellett részt venniük. A birodalmi állampolgársági törvény egyik végrehajtási rendelete megfosztotta állampolgárságuktól az elmebetegek és a komoly fizikai betegségben szenvedők gyermekeit is.

Az alábbiakban olvasható írás Karsai László történész Holokauszt cím? monográfiája III. fejezetének a szerző által lapunk számára szerkesztett, rövidített részlete. A könyvet 2001 tavaszán tervezi a Pannonica Kiadó megjelentetni. A könyv témájával kapcsolatos aktuális hír, hogy a héten ért véget annak a három katolikus és három zsidó történészből álló különbizottságnak az egyéves munkája, amely szentszéki dokumentumok alapján igyekezett értékelni a Vatikánnak a második világháborúban játszott szerepét.