hetilap

Mióta Britannia Julius Caesar idején megjelent a történeti feljegyzésekben, a sorsa mintha több furcsa párhuzamot mutatott volna Júdeáéval. A következő évszázad során a rómaiak mind a briteket, mind a zsidókat leigázták, és mindkét földön légiókat állomásoztattak. Azután a birodalom ellentétes szélein két nép szinte egyszerre kelt fel a szabadságáért: 70-ben a zsidók, 81-ben a kelta törzsek. Mindkét lázadást leverték. Jeruzsálem füstölgő romjaira tekintve Titus odavetette a zsidó hadifoglyoknak: „Mi lehetne nagyobb akadály az óceán falainál, amelyek körülvették a briteket, és mégis meghajoltak Róma fegyverei előtt?”

Új világot nyitott a fordítás

386-ban Jeromos említi elsőként a Britanniából érkező szentföldi zarándokokat. Ám a reformációig az nem Izrael földje volt a szemükben. Csupán annyit jelentett számukra, hogy a názáreti Jézus azon a helyen született, élt, szolgált és halt meg.
Azonban már jóval azelőtt, hogy Anglia birodalmi státuszra emelkedett volna, a brit kereszténység körében egyfajta kötődés jött létre Izrael ősi földje iránt. Írásaikban is tükröződött ez. John Milton (1608–1674) például Az elveszett paradicsomban hitet tesz amellett, hogy Izrael tizenkét törzse egy napon visszatér földjére. Izrael helyreállításának kérdése keresztény részről a 16. századi Angliában felemelkedő pietista protestánsok körében kapott figyelmet először, mégpedig a Krisztus második földi eljöveteléről és az ezeréves királyságról vallott nézetek miatt. Ez a szellemi irányzat Hollandiából származott, és Angliában nemcsak a hivatalos anglikán egyházban hatott, hanem egyes nonkonformista csoportokban is (ez utóbbiakat olyan szeparatista protestánsok alkották, akik szerint az anglikán egyházat nem lehetett megtisztítani), és később különösen a metodisták körében. A zsidók jövőjével foglalkozó nézetek kibontakozásában kétségkívül a nemzeti bibliafordítások megjelenése és elterjedése volt a legfontosabb tényező.
1538-ban VIII. Henrik elrendelte, hogy helyezzenek el Anglia valamennyi templomában egy angol nyelvű, nagyméretű Bibliát, hogy az egyházközségekben mindenki szabadon hozzáférhessen, és olvashassa őket. Azzal, hogy a Bibliát lefordították angol nyelvre, és elfogadták Anglia független egyháza legnagyobb tekintélyének, a héber történelem, hagyományok és erkölcsi törvény az angolszász kultúra részévé váltak, sőt három évszázadra az azt befolyásoló legerőteljesebb tényezők lettek. Az újkori Britannia zsidósághoz fűződő viszonyának teológiai és politikai motivációit vizsgálva egy történész így ír: „Ahol a reformáció megvetette lábát, a végső tekintély dolgában a Biblia került a pápa helyére. Róma igényeinek visszaszorítására mindinkább a kereszténység szentföldi gyökereit hangsúlyozták. Ahol korábban a pápai bulla hatalma érvényesült, ott most Isten Igéjének tekintélye került előtérbe, ahogyan az kijelentetett a héber szövetségekben… Thomas Huxley szavaival: »Tekints e nagyszerű történelmi valóságra: ez a könyv egybeszövődött mindazzal, ami az angol történelemben a legjobb és legnemesebb, s Britannia nemzeti eposza lett.« Íme a különös tény: Izrael családi története egy másik nép nemzeti eposzává vált.”

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek