– Ennek történelmi gyökerei vannak. A térséget korábban uraló spanyol politika is úgy működött a 19. században, hogy a monarchia mellett mindig ott volt az óvó tekintetű tisztikar, amely úgymond megőrzi az uralkodót a korrupt politikusoktól. Ez az ibériai tradíció jelent meg Latin-Amerika országaiban, különösen miután a függetlenedési törekvések külső és belső háborúkkal sűrűn tűzdelt időszakkal kezdődtek el. A társadalom szerkezetét a későbbiekben is a Caudillo-típusú politika határozta meg, ami azt jelenti, hogy a gazdasági hatalmat kézben tartó nagybirtokos arisztokrácia tagjai, magánhadseregeik segítségével küzdenek a központi irányítás megszerzéséért. Miután a központi és erőteljesen militáris jellegű állam létrejött, két olyan intézmény volt csupán, amelyik átfogta a nemzetet, de felülemelkedett a helyi politikán: az egyház és a hadsereg. Utóbbi a kitörés útjaként is szolgált a szegényebb rétegek számára, annak ellenére, hogy a 20. század első felében még főleg a felső középosztályból érkező fiatalok gyűjtőhelye volt. A fejlődés motorjaivá egyebek mellett a kitűnő képzés miatt váltak az innen kikerülő tisztek, akik megszervezve magukat sok esetben nemzetféltő elhivatottságból léptek a politika színterére, és segítettek hatalomra egy civilt, vagy vették át az uralmat egy alkalmas jelölt felbukkanásáig. 1928–1974 között tucatnyi alkalommal így történik hatalomváltás Argentínában.
Hogyan jutott hatalomra, és vált emblematikus figurává Juan Domingo Perón? Mi fémjelezte leginkább nacionalista politikáját?
– Perón egy Buenos Aires környéki, viszonylag szegény körülmények között élő családból származik, a ’10-es években kerül katonaiskolában, ahol nagy érdeklődést tanúsít a történelem iránt, komolyan foglalkoztatja hazája sorsa. ’30-ban már részt vesz az Uriburu tábornok-féle puccsban, mely a korábbi gyakorlathoz igazodva szintén a feltörekvő fiatal tiszteket pozícionálja, köztük Perónt is. ’35-ben már a hadügyminiszter magántitkára és katonaiskolai tanár, két év múlva pedig katonai attasé Chilében.
2013. 03. 22. (XVII/12)
