Azt, hogy a Horthy-rendszer nemcsak antikommunista, nacionalista és irredenta, hanem antiszemita is, nem csak az 1919–1920-as pogromok bizonyították. Hazánknak jutott az a kétes dicsőség, hogy az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, az izraelita vallásúak egyetemi és főiskolai továbbtanulását korlátozó numerus clausus (zárt szám) törvényt Teleki Pál első miniszterelnöksége idején, 1920 szeptemberében a nemzetgyűlés megszavazta. A Horthy-rendszer vezetői tudták, hogy a trianoni békével Magyarországtól elvett területeken osztozó utódállamoktól (fontossági sorrendben: Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Ausztria) csak a győztes nagyhatalmak segítségével tudjuk legalább a területek egy részét visszaszerezni. A Népszövetségtől gazdasági támogatást, segélyt is remélő Bethlen-kormány ezért 1928-ban (többek között Teleki Pál tiltakozásával sem törődve) papíron eltörölte a numerus clausus antiszemita paragrafusait, de a szülők származási kvótájának bevezetésével a gyakorlatban azt továbbra is fenntartotta a társadalom, ezen belül az egyetemek vezetői és turulos diákjai támogatásával.
Zsidótörvények sorozata
Az Adolf Hitler vezette NSDAP 1933-as hatalomra kerülése után itthon viharos tempóban erősödő szélsőjobbal versenyfutásban, fél szemmel szövetségeseinket, a Nagynémet Birodalmat és Olaszországot, valamint antiszemita szomszédainkat, Szlovákiát és Romániát figyelve született meg 1938 után az újabb 21 magyarországi zsidótörvény és a hozzájuk kapcsolódó rendeletek százai. A náci Németország 1940 nyara-ősze előtt semmiféle nyomást sem gyakorolt hazánkra, inkább példát mutatott, zsidópolitikájával bátorította a hazai antiszemitákat. A zsákmányszerző mohóság, az évtizedes antiszemita propaganda magyarázza a magyar társadalom egy részének passzivitását, jelentős részének részvételét a zsidókérdés „rendezésében”. A politikai elit számára Horthy kormányzó példát mutatott: bár megtehette volna, de egyszer sem élt halasztó hatályú vétójogával.
2014. 02. 14. (XVIII/7)
