Nem véletlen, hogy Glenn Green-wald lett a kiválasztott. A neves újságíró – aki „civilben” alkotmányjogász és emberi jogi ügyvéd – 2005-ben elindított egy blogot, amelyben fel kívánt szólalni a „radikális és szélsőséges hatalomelméletek ellen”, amelyeket az amerikai kormány a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal igazolt.
Röviddel a blog elindítása után a The New York Times közzétette, hogy a Bush-kormányzat 2001-ben titkos rendeletben utasította a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (National Security Agency, NSA), hogy figyelje meg az amerikaiak telefonos és elektronikus kommunikációját, és ehhez a büntetőjog által megkövetelt bírói felhatalmazásokat sem kellett beszereznie.
A botrány felderítésébe Greenwald is beszállt, mert patriótaként úgy látta, hogy a totális kormányzati megfigyelés Amerika alapjait fenyegeti. „Az Egyesült Államok létrejöttének éppen a magánszférába történő kormányzati behatolás elutasítása volt az egyik fontos kiváltó oka: az amerikai telepesek azon törvények ellen tiltakoztak, amelyek lehetővé tették, hogy brit tisztviselők kényük-kedvük szerint bárki házát átkutassák” – írja Greenwald, aki idézi a negyedik alkotmánykiegészítést, ami a mai napig érvényben van: „A népnek azt a jogát, hogy személyük, lakhelyük, irataik és ingóságaik az indokolatlan házkutatások és foglalások ellen védve legyenek, nem lehet megsérteni. Ilyen parancsokat csak esküvel vagy esküpótló nyilatkozattal alátámasztott alapos gyanú esetén lehet kiadni, pontosan megjelölve a kutatás helyét, a lefoglalandó dolgokat vagy a letartóztatandó személyeket.”
A hatalom szeme
A 18. században értelemszerűen a házkutatások jelentették a legerőteljesebb behatolást a magánszférába, így a legfontosabb cél az ilyen zaklatások önkényességének a megakadályozása volt. A technika fejlődésével azonban a megfigyelés módszerei is fejlődtek. „Amint a vasúthálózat kibővülése a 19. század közepén lehetővé tette az olcsó és gyors postai szolgáltatásokat, óriási botrány kerekedett abból, hogy a brit kormány a leveleket titokban felbontotta. A 20. század első évtizedeire pedig az Egyesült Államok Nyomozóirodájánál – a mai FBI elődszervezeténél – már nemcsak a leveleket bontották fel, és nemcsak informátorokat alkalmaztak, hanem lehallgatásokat is végeztek, amelyek célja a kormány politikájával szemben állók semlegesítése, elhallgattatása volt” – írja a Snowden-ügy történeti előzményeiről Greenwald.
A tömeges megfigyelést sohasem egyetlen lépésben igyekeztek bevezetni. „Kezdetben a megfigyelés mindig a más véleményen lévők és a marginalizáltak csoportjait sújtja, ami a kormányt támogató vagy szimplán apatikus polgárokat arra a téves következtetésre vezeti, hogy őket ez nem érinti” – írja a szerző, aki szerint ma is ez a hozzáállás tapasztalható. Az emberek nem háborodnak fel igazán azon, hogy minden telefonbeszélgetésüket, elektronikus levelezésüket, vásárlási tranzakciójukat, a legszemélyesebb érdeklődési körüket, kapcsolatrendszerüket célzottan, valós időben monitorozhatják a hatóságok, a világ bármely pontján. „Egyszerű, törvénytisztelő polgár vagyok. Ugyan miért érdekelne bárkit is az, hogy mit csinálok. Aggódjanak azok, akiknek vaj van a fején” – olvasható sokszor a témával kapcsolatos cikkekhez írt kommentekben. Valójában azonban a történelem azt bizonyítja, hogy a tömeges megfigyelésre alkalmas apparátus puszta létezése – függetlenül attól, hogy igénybe veszik-e, és ha igen, milyen mértékben és ki ellen – önmagában elégséges az eltérő vélemények elfojtására. Az az állampolgár, aki tudja, hogy folyamatosan megfigyelik, a félelem miatt hamar alkalmazkodóvá, meghunyászkodóvá válik.
Amikor az 1970-es évek közepén az FBI belföldön végzett kémtevékenységét vizsgálták, kiderült, hogy az ügynökség félmillió amerikai állampolgárt és szervezetet – Martin Luther Kingtől John Lennonig, a női emancipációs mozgalmaktól az antikommunistákig – potenciális „felforgató elemnek” tekintett, s pusztán politikai nézetei miatt rendszeresen megfigyelt.
2014. 07. 04. (XVIII/27)
