hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Égi fejedelemségek a párizsi olimpián
Mitikus lényeket idéztek meg a rendezők
Égi fejedelemségek a párizsi olimpián

Fotó: MTI / Kovács Tamás

2024. 08. 15.
A rengeteg sportsiker mellett a számos botrányról is emlékezetes marad a párizsi olimpia, amelynek nyitó- és záróünnepségén a rendezők saját bevallásuk szerint is pogány isteneket, szellemi lényeket akartak megidézni.

Három rejtélyes lény határozta meg a párizsi olimpia nyitó- és záróünnepségét, amelyek közül kettőre különösen felkapták a fejüket a keresztény nézők – mivel azoknak látványosan spirituális jelentőséget akartak tulajdonítani a rendezők.

Az egyik ilyen lény a Szajnán végigvágtató robotlovas volt, aki elvitte az olimpiai zászlót a francia fővárosba. Róla a francia rendezők azt mondták, hogy az Olimpia szellemét testesíti meg, míg egy másik nyilatkozatban pedig a Szajna istennőjével azonosították. Ő pedig nem más, mint a gall–római vallás kelta eredetű Sequana istennője, aki a források és a folyó védőszentje volt, olyan gyógyító istennő, akinek az emberek különféle ezüst- és bronzfelajánlásokkal próbálták elnyerni a kegyeit, hogy így nyerjenek gyógyulást a betegségeikből. Némi ellentmondás a Szajnával kapcsolatban, hogy a folyó vize közben olyan szinten szennyezett, hogy mintegy száz éve már tilos úszni benne, és a francia kormány közel 1,4 milliárd eurót költött a tisztítására, de így sem sikerült megoldaniuk a gondot: számos olimpikon, köztük a magyar nyílt vízi úszó Fábián Bettina is kórházba került súlyos fertőzéssel a folyóban való úszás után.

Gyógyulás helyett, úgy tűnik, inkább betegséget hozott magával ez a rejtélyes lovas, akiben a közösségi oldalakon nagyon sokan inkább a Jelenések könyvéből ismert fakó lovast látták, aki a Biblia szerint a Halált és a Pokolt hordozza magán (görögben Thanatosz és Hádész) és akik az írás szerint hatalmat kapnak a föld negyedrészén, hogy fegyverrel, éhséggel, halállal és a földnek fenevadai által öljenek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!