– Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy kommentátor akarsz lenni?
– Állítólag még egészen pici gyerekkoromban mondogattam ezt, és már akkoriban is kommentáltam a gombfocimérkőzéseket. Ebben az volt az igazán izgalmas, hogy mind a két fél én voltam, tehát mindkét csapatot én irányítottam, így ráértem beszélni. Később olvastam egy hirdetést, ami alapján jelentkeztem a Havas Henrik-féle újságíró iskolába, ami a József Attila Tudományegyetemnek volt egy budapesti kihelyezett tagozata, és oda kezdtem el járni. Aztán egy totális véletlennek köszönhetően indult be a karrierem. Egy pénteki baráti beszélgetés után a Ferenciek teréhez közel lévő Grinzingi borozóból készültem éppen távozni, csak előtte bementem a mellékhelyiségbe, ahol egy férfi egy pisztolyt töltött, és ettől persze megijedtem. Egy haverommal voltam, és gyorsan elindultunk kifelé, de hát jól nevelt gyerekek lévén a piros lámpánál megálltunk. Ott utolért minket ez az ember, ránk fogta a fegyvert, s azt mondta, hogy azonnal húzzunk vissza a WC-be. Eléggé ittas volt, de mi észnél lévén beszaladtunk, és elbújtunk a pult mögött. Ő elindult a WC felé, mi pedig akkor kiszaladtunk. Később ebből írtam egy jegyzetet, ami nagyon megtetszett a gyakorlatvezető tanáromnak, Török Lászlónak. Behívott a Petőfi Rádió Reggeli csúcs című műsorába, hogy olvassam ezt fel, majd utána megkérdezte, hogy van-e kedvem a sportosztályon maradni gyakornokként, és azt mondtam, hogy van. Így indult a pályám.
– Szóval először az írás vonzott?
2017. 09.29. (XXI/39)
