hetilap

Alig négy hónappal a mindent eldöntő szeptemberi választások előtt Németországban továbbra is teljes erővel tart a versengés a kormánykoalíció (CDU/CSU–FDP) és a még mindig egy testhosszal vezető szociáldemokraták (SPD) között. A jelenlegi kancellár, Helmut Kohl és az általa vezetett koalíció a választási küzdelem szinte teljes arzenálját felvonultatva igyekszik az SPD és annak frontembere, Gerhard Schröder nyomába eredni. Mindeddig nem sok sikerrel. A választópolgárok megingott bizalmát látszólag sem a kancellár nemzetközi diplomáciai manőverei, sem az egyre kedvezőbb képet mutató munkanélküliségi statisztikák nem tudják viszszanyerni. Pedig a munkanélküliséggel kapcsolatban a héten közzétett mutatók akár komoly bizakodásra is okot adhatnának, hiszen ezek szerint: az előző hónaphoz képest májusban több mint kétszázezerrel kevesebb regisztrált munkanélküli volt Németországban. Az előző év hasonló időszakával összehasonlítva pedig talán még kedvezőbb a kép. A kancellár a statisztikákat elemezve nem is sokat késlekedett új gazdasági konjunktúráról és a koalíció erőfeszítéseit koronázó sikerekről beszélni. A szociáldemokraták szakértői ellenben emlékeztettek, hogy a munkanélküliek száma továbbra is jóval négymillió fölött van Németországban. Igyekeztek továbbá azon kételyüknek is hangot adni, hogy vajon ezek mögött a kétségtelenül hízelgő adatok mögött nem azok a súlyos milliók állnak-e, amelyeket a kormány a választási harc kezdetekor utalt át a munkaügyi hivatalnak? Az utóbbi időben azonban a koalíció belső összetartása is gyengülni látszik. A kancellárnak és pártjának, a kereszténydemokrata CDU-nak egy ideje már nemcsak az összevissza nyilatkozó bajor katolikus párttal, a CSU-val van gondja, hanem az egyre merészebb hangnemet megütő liberálisokkal, az FDP-vel is. Néhány napja alighanem maga Kohl kancellár volt kénytelen megleckéztetni a hangoskodó FDP-t, és ez a fricska már csak annál is kellemetlenebb volt, mivel összeurópai nyilvánosság előtt zajlott. Történt ugyanis, hogy a kancellár a francia államfővel, Jacques Chirackal együtt levelet fogalmazott az Európai Unió és ezen belül is a regio-nalizmus jövőjével kapcsolatban. A levelet azután a kancellári hivatal annak rendje s módja szerint eljuttatta Tony Blairhez, az EU soros elnökéhez, továbbá az illetékes külügyminiszterekhez. Egy sajnálatos véletlen miatt azonban éppen a német Klaus Kinkel – aki történetesen a liberális FDP politikusa – és az általa vezetett külügyi hivatal lemaradt a listáról. A botrányt megelőzendő Kinkel kénytelen volt pánikszerűen menekülni a külügyminiszterek luxemburgi találkozójáról, ahol a levél tartalmát csak ő nem ismerte. A kancellár cáfolta, hogy tudott volna a történtekről. Akár így volt, akár nem, mindenesetre az FDP egyes vezetői az esetet követően kijelentették: a liberálisoknak Helmut Kohllal és pártjával együtt kell a győzelmet megszerezniük, vagy ha nem, velük együtt kell bukniuk…