Regionális konzulátust nyitott a Brit Nagykövetség Pécsett. A konzulátus Baranya,
Tolna és Somogy megyében fejti majd ki tevékenységét, élén dr. Páva Zsolt – az
elmúlt ciklus pécsi polgármestere – áll, akinek tiszteletbeli konzuli kinevezését
Nigel Thorpe, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete a sajtó képviselőinek
jelenlétében nyújtotta át.
Nigel Thorpe hangsúlyozta, hogy nem véletlen a képviselet helyszínének és a
tiszteletbeli konzul személyének kiválasztása sem: Pécs választásával a város
fontosságát szeretnék kiemelni, Páva Zsolt kinevezésével pedig az elmúlt évek együttműködését
szeretnék honorálni. A Hetek kérdésére a nagykövet kifejtette, hogy a konzulátus
megnyitása és a Balkán-háború között nincsen közvetlen kapcsolat, de tisztában
vannak azzal, hogy Pécs és Szeged mennyire közel esnek a konfliktus helyszínéhez, ezért
a konzulátus megnyitásával is a régió iránti elkötelezettségüket és hűségüket
szeretnék kifejezni. Anglia kész arra, hogy európai partnereivel és az USA-val együtt
részt vegyen a térség gazdasági helyreállításában, valamint Jugoszlávia
demokratizálásában.
A kinevezési ünnepségen részt vett Németh Zsolt külügyi államtitkár is, aki
kifejtette, hogy Magyarország és Nagy-Britannia korábbi kapcsolata "viszonzatlan
szerelemként" jellemezhető, mivel Magyarország éveken keresztül úgy szerette az
Egyesült Királyságot hogy ebből keveset kapott vissza. Az államtitkár reményét
fejezte ki, hogy a konzulátus megnyitásával olyan kapcsolatrendszer alakul ki, amely
"kétirányú utca" és amelyen nem csak a brit tőke és kultúra árad a térségbe,
hanem Pécs és környékének kultúrája is közvetítődik a szigetország irányába.
Németh Zsolt a Hetek kérdésére elmondta, hogy a kormány örömmel fogadná és
szorgalmazza, hogy az Egyesült Királyság más vidéki városokban is nyisson hasonló
konzulátust, mivel egy ilyen létesítmény termékenyítőleg hat egy térség gazdasági,
politikai és kulturális fejlődésére egyaránt. (Lukács András)