Tamás Pál, az MTA Szociológiai Intézetének igazgatója a médiaeseményt olyan új valóságként ragadja meg, amely egy számtalan elemből álló esemény elemeinek transzformációja következtében áll elő. A televízió ugyanis sorozatm?faj – állítja a szakember –, ezért egy hírtelevízió akkor tud jól működni, ha az esemény, amelyről benne szó esik, beleillik valamilyen eseménysorba. "A nézettséget a szenzáció jelenti, de a szenzációra bizonyos értelemben fel kell készülni. Ha például egy híres ember halála a szenzáció, akkor az ő életéről korábban készült felvételek, interjúk vagy az emberek, akikkel találkozott, mind előszedhetők, és az egész visszagombolyítható. És bármilyen váratlan is egy dráma, mégis beleillik egy sorozatba" – foglalja össze a szociológus.
Tamás Pál szerint a nagyközönség Magyarországon sem tudja, hogy a CNN elsősorban nem amerikai, hanem globális hírtelevízió, amely nem tudósít jobban Amerikáról, mint a világ más részeiről. Ennek a hírtelevíziónak a közönsége nagyrészt nem Amerikában lakik, hanem szerte a világban, és nézettségének oroszlánrészét a külföldön élő amerikaiak, az angol nyelv? üzleti és adminisztratív közösség, illetve a nemzetközi szervezetek teszik ki. A szakértő emlékeztet arra, hogy ha egy hírtelevízió hazai közönségnek dolgozik, akkor a néző és a tévé között megvannak a kulturális kódok: mutat egy képet, és mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. A CNN azonban – világít rá Tamás – globális hírtelevízióként ilyen kulturális kódokra nem építhet. "Műsora az új globális középosztálynak szólt, mert ennek a közönségnek ez volt érthető, az ő számukra mások a hívószavak, mint az összeroncsolt testrészek látványára vágyóknak. A bulvár íz? helyi médiumoknak szükségük volt valamivel több vérre, sikolyra és menekülésre, hiszen a keleti part tévénézőit nem érdekelte, hogy ki milyen geopolitikai spekulációkat ad elő, amikor a szomszéd reggel elment dolgozni, és többet nem jött haza" – véli a szociológus.
"Az óriási zavart valószínűleg az okozhatta a hírtelevíziók számára, hogy néhány nap után nem volt több hír, elfogytak a bemutatható események. Az amerikai hírtelevíziók és a CNN még fel tudott vonultatni a szó szorosabb értelmében vett szakértői gárdát. Ennek okát Tamás Pál abban látja, hogy az Egyesült Államok olyan ország, amelynek komoly elhárítása, nagy tiszti- és diplomatakara van. A volt CIA-csoportfőnök többet tud a témáról, mint azok a pesti »intellektuelek«, akiket bekergetnek a televízióba, hogy kommentálják a látottakat" – fogalmaz Tamás. Magyarországon, úgy tűnik, a véleményformáló értelmiség nem szakértője a témának.
Ha az ember eleget figyelte a magyar tévécsatornákat abbéli vergődésükben, miként is tudnák másként megragadni a drámát, de minimum jobban, mint riválisaik, akkor arra a következtetésre jutott, hogy minden szerkesztő előkotorta a régi New York-i telefonkönyvet, vagy felhívta egy ottani ismerősét (esetleg ismerőse ismerősét), akitől aztán a műsorban megkérdezte, hogy mit is mond a New York-i hang. A legtöbb esetben azonban ez az illető is csak ugyanazt a hírtelevíziót nézte ott, mint mi itthon. A valódi szakértő kevés volt, ám annál több "szakértő" született ezekben a napokban.
"Gondoljunk csak bele, hogy egy magyar tűzoltó még nem volt ilyen helyzetben – hívja fel a figyelmet a szociológus –, a stúdióban maximum annyit tudott mondani, hogy mit csinálnak a kollégák a képernyőn. Hasonló helyzetben voltak a statikus vagy éppen a pilóta szakértők is, akik felé nagyjából úgy szólt a kérdés: maga már épített magas épületeket? – mondja meg, hogyan dőlhetett össze a két torony; maga már vezetett repülőt? – mi is történhetett a gépeken? Tamás Pál szerint a kereskedelmi tévék azokat hívták be a műsoraikba, akikkel kapcsolatban már megszokták, hogy a rendkívüli eseményeket ők kommentálják. Ez a véleményformáló értelmiségnek nevezett társaság pedig képernyőfüggő, ezért ha ő otthon van este papucsban, és felhívják, hogy gyere már be kommentálni, küldünk egy taxit, akkor felöltözik és megy" – magyarázza a szociológus, aki mint mondja, maga sem kivétel ez alól. Ennek a mintegy félszáz embernek a képernyőfüggősége Tamás Pál szerint indokolt, mivel a magyar médiának nincs memóriája. "Hiába vagy gyakori szereplő, ha elutaztál három hétre, és már kétszer nem értek utol, akkor nem fognak többet hívni. A magyar sajtóvilágban mindenki figyeli a másikat, és egymásra reagálnak. Feltűnsz az egyik médiában, hívnak a másikba, ha nem szerepelsz, elfelejtenek. Ilyen a mechanizmus."
Tamás Pál szerint a magyar média rendkívül belterjes, aminek egyik oka az lehet, hogy a rendszerváltást követően az ország – más tran-zitországokhoz hasonlóan – rohamosan elvesztette érdeklődését a világ iránt, és a belpolitikára fókuszált. "Ha az embernek van egy furunkulus a fenekén, akkor nem érdekli, hogy a szomszéd rákos. Az elmúlt évtized így működött" – véli Tamás, aki szerint 1989 előtt a menő újságíró "külpolos" volt, ma pedig azt látjuk, hogy a Népszabadság kivételével a napilapok leépítették a tudósítói gárdájukat. Ma a "belpolos" a menő. Az pedig, hogy egy nem külpolitikával foglalkozó vezető magyar újságíró komoly nemzetközi lapot olvasson, egyszerűen nem része a biznisznek. Ilyen módon a magyar sajtó belterjessé válik – vezeti le a folyamatot a szociológus –, és megkezdődik a belterjes témák körüljárása.
Tamás Pál úgy látja, hogy Magyarországon a "külpolos" mindazt, ami a határokon kívül történik, nem tudja elvonatkoztatni attól, hogy az számunkra mit jelent. A "belpolos" pedig mindenkinél jobban tudja, mi van itthon, viszont ezt nem tudja összekötni például a New York-i tőzsdével. "A világ és az ország még nem forrt össze a fejekben" – vallja a Szociológiai Intézet igazgatója –, beleértve a média-fejeket is. Ez a magyar újságírógárda találta magát szembe 11-én egy globális témával."
2001. 09. 21. (V/38)
