"Hát nem jobb, ha elmennek, és külföldön harcolják meg a szent háborújukat, mintha munka híján a mecsetek környékén lézengenének, és csak bajt kevernének itt Szaúd-Arábiában?" – kérdezte nemrégiben egy szaúdi politikus arra utalva, hogy a szeptember 11-ei, New York ellen intézett támadásért nagymértékben olyan, Szaúd-Arábiából külföldre utazó fiatal muzulmánok a felelősek, akiket az al-Kaida szervezet képzett ki terrorcselekmények végrehajtására. Az Egyesült Államok úgy véli: a támadásokhoz vezető utat gyakorlatilag a szaúdi kormány megengedő politikája kövezte ki. A közel-keleti ország ugyanis évtizedek óta ölbe tett kézzel nézi, ahogy az iszlám szent háborúra éhes, potenciális öngyilkos szaúdi merénylők ezrei utaznak külföldre, valós veszélyt jelentve nem csupán az USA, hanem egy sor nyugati ország számára is. "Nem hiszem, hogy szándékosan akarták volna veszélybe sodorni politikájukkal az Egyesült Államokat. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy éppen ez lett a következménye annak, hogy meghajoltak az ellenzék előtt, és külföldre engedték a bajkeverőiket, meg a szélsőséges ideológiájukat is"– véli Martin Indyk, a Clinton-kormányzat közel-keleti ügyekkel foglalkozó szakértője. Nyugati politikusok szerint a szaúdi kormánynak kötelessége lett volna feltérképezni a potenciális terroristákat, és meg kellett volna akadályoznia külföldi utazásaikat. Ezt ugyan szeptember 11-ét követően megtették, akkor azonban már túl késő volt. A szaúdi kormány a tálibokkal is csak szeptember 11-e után szakította meg diplomáciai kapcsolatait – talán nem is csoda, hiszen a tálibok az iszlámnak a szaúdiak szívéhez oly közel álló fundamentalista szunnita ágát terjesztették.
Számos korábbi szaúdi vezető elismeri, hogy kormánya felfigyelt ugyan a dzsihád harcosok exodusára, ám azt ártalmatlannak tartotta. A szövetséges ország politikusai azzal védekeznek, hogy bármit tettek volna is, a fiatal harcosok mindenképpen megtalálták volna a külföldre utazás módját. Természetesen nem is kérdéses, hogy a szaúdi kormánynak ez jelentette a legkényelmesebb megoldást: így nem okozott neki fejtörést, mit is kezdjen a hitetlenek és a zsidók elleni gyűlölettől hajtott, elégedetlenkedő, s többnyire munkanélküli réteggel. Csupán az elmúlt hat év során négy ízben – Szaúd-Arábiában, Kenyában, Tanzániában és Jemenben – fordult elő, hogy amerikai célpontok ellen intézett terrortámadások végrehajtói szaúdiak voltak. Oszama bin Laden al-Kaidája minden nehézség nélkül építgethette hálózatát, legtöbbször a helyi titkosszolgálatok tudtával. Egyes becslések szerint 1979 óta több mint húszezer szaúdi részesült fegyveres kiképzésben külföldön, s ezerre tehető a tálibok oldalán harcolók száma.
A szaúdi kormány azonban egészen idén októberig nem vette a bátorságot, hogy szembeszegüljön a szélsőségesen militáns vallási vezetőkkel és követőikkel. A kormány az Amerika-ellenes háborúra uszító, radikális vallási vezetőket is elmulasztotta önmérsékletre inteni. Vannak ugyan mérsékelt irányzatot képviselő sejkek, ám ők is elismerik, hogy egyedül nem képesek kordában tartani a harcéhes muzulmánokat. "Ha nem tetszik nekik, amit mondok, akkor másik vezetőt keresnek maguknak, aki azt mondja nekik, amit hallani akarnak" – állítja Saleh al-Sadlaan sejk.
A szaúdi kormány évek óta tartó kötéltáncának oka egyrészről az, hogy miközben jó kapcsolatokat igyekszik fenntartani a Nyugattal és az Egyesült Államokkal – akik az Öböl-háború idején megvédték –, saját országa belső, konzervatív többségének is kedvében akar járni. Sokak szerint az ő nyomásuknak engedve esze ágában sem volt sem felelősségre vonni, sem pedig letartóztatni Oszama bin Ladent. Ez a konzervatív többség ráadásul az Egyesült Államokat az iszlám érdekekre veszélyt jelentő hatalomnak tekinti.
Másrészről viszont az Egyesült Államok is kerítésen ücsörög: szívesen gyakorolna nyomást a szélsőséges radikalizmust toleráló szaúdi kormányra, ugyanakkor semmi esetre sem haragítaná magára, hiszen nagy szüksége van az összes olajimportjának tizennyolc százalékát kitevő szaúdi fekete aranyra.
Az USA-t másik szövetségese, Pakisztán is könnyen faképnél hagyhatja. A december 13-án az indiai parlament ellen elkövetett merénylet miatt Pakisztánt vádoló India ugyanis kedden kijelentette: nem lát lehetőséget semmiféle bilaterális megbeszélésre. India azt követeli, hogy Pakisztán tartóztassa le és adja ki az általa megnevezett terroristákat, akik aktív szerepet játszottak abban, hogy a két ország évek óta képtelen megegyezni a vitatott Kasmír tartomány kérdésében. A megnevezett szervezetek között van többek között a decemberi merénylet valószínűsíthető elkövetője, a Jaish-e-Mohammed (A Próféta katonái), valamint a Lashkar-e-Taiba (LET) elnevezés? kasmíri muzulmán szervezet is. Ez utóbbi számláinak zárolását a Fehér Ház decemberben jelentette be. Az India ellen 1993 óta támadásokat végrehajtó szervezet harcosai nagy valószínűséggel az al-Kaida bázisokon kaptak kiképzést, s állítólag jelenleg is bújtatják bin Laden menekülő harcosait. Jóllehet a LET Pakisztánban is rendelkezik saját kiképzőbázisokkal, a kormány ezt élénken tagadja, s bár eddig már több mint száz embert letartóztatott, kedden egyértelművé tette, hogy egyetlen állampolgárát sem adja ki Indiának. Az indiai miniszterelnök nehezményezi, hogy amerikai nyomásra Pakisztán hajlandó volt ugyan lecsapni a tálibokra és az al-Kaidára, az indiai határ mentén azonban már másképpen értelmezi a terrorizmus fogalmát.
A két ország állig felfegyverzett csapatai így jelenleg is farkasszemet néznek a határnál, s mivel elemzők szerint harminc éve nem volt ennyire éles a helyzet a két ország között, félő, hogy a decemberi incidens könnyen háborúba torkollhat. Híradások szerint Pakisztán máris mintegy 50-60 ezer katonát csoportosított át, csapatokat vonva el többek között Tora Bora térségéből, ahol pár napja még Oszama bin Laden után kutattak – bár afgán vezetők szerint bin Ladent éppen a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI rejtegeti. Az ISI Musarraf pakisztáni elnök szeptember 11-ei álláspontváltását megelőzően támogatta Afganisztán tálib vezetését. Az Egyesült Államokat így könnyen magára hagyhatja szeszélyes szövetségese – sőt a kialakult helyzet miatt Pakisztán korlátozhatja az USA számára a katonai bázisok, illetve a légtér használatát is.
A nemzetközi közösség ebben a helyzetben egyre növekvő nyomást helyez a két országra, hogy a Katmanduban megrendezendő csúcstalálkozón tárgyalásokat kezdjenek. Pakisztáni illetékesek szerdán bejelentették, hogy erre hajlandóak lennének. Az ajánlat azt követően érkezett, hogy muzulmán militánsok Srinagarban gránátokat dobtak egy rendőrségi konvojra a kasmíri nemzetgyűlés épületének bejárata előtt. A támadásban legalább tizenkilenc személy megsérült, halálesetekről nem érkezett jelentés.
A helyzetet súlyosbítja, hogy mind Pakisztán, mind India jelentős nukleáris fegyverarzenállal rendelkezik, amelynek méreteit egyelőre senki sem tudja biztosan. Kétség sem fér azonban ahhoz, hogy minden szempontból India az erősebb fél. Az is aggodalomra ad okot, hogy egyik ország sem írta alá sem a nukleáris fegyverkísérleteket, sem pedig a harmadik országnak történő fegyvereladást tiltó nemzetközi megállapodásokat.
Egyik oldalról India meg akarja tartani Kasmírt, másik oldalról pedig Kínával szemben szeretné stabilizálni a helyzetét a térségben – valószínűleg nem véletlen, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező Kína ezzel szemben Pakisztánt támogatja.
A Washington Times cím? amerikai lap értesülései szerint Kína Pakisztánon kívül másoknak is adott el támadórakétákat, többek között bin Laden al-Kaidájának. Tette ezt állítólag még jóval szeptember 11-e után is, jóllehet ezt a tényt Kína egyelőre tagadja. Úgy tűnik, hiába tekinti tehát az Egyesült Államok Kínát is szövetségesének, hiába ítélte oda számára a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét, s hiába üdvözölte a Nyugat a Világkereskedelmi Szervezetbe történő tagfelvételét követően minden korábbinál szívélyesebben, az új világba belépő Kínában sok mindent még a régi mechanizmusok működtetnek.
Hamasz tipusú cipőbomba
Akár húszévi börtönbüntetéssel, illetve 250 ezer dolláros bírsággal is sújthatja a bíróság azt a Richard Reidet, aki december 22-én cipője sarkába rejtett bombával megpróbálta felrobbantani az American Airlines Párizsból Miamiba tartó járatát. A huszonnyolc éves Reidre a légiutas-kísérő akkor figyelt fel, amikor megpróbálta meggyújtani a cipőjébe szerelt bomba gyújtózsinórját.
Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda jelenleg azt vizsgálja, hogy Reid mögött Oszama bin Laden al-Kaida szervezete állt-e. Reid egy korábbi londoni börtönbüntetése alatt tért át az iszlám hitre, és szabadulását követően rendszeresen látogatta a londoni Brixton mecsetet – elképzelhető, hogy összeismerkedett a szeptember 11-ei merénylet kitervelésében résztvevő Zacarias Moussaouival, bár ez egyelőre nem nyert bizonyítást.
Júliusban Izraelben járt – a biztonsági intézkedéseiről híres El Al légitársaság alkalmazottjai különösen gyanús személynek minősítették, és csomagját, illetve cipőjét is átvizsgálták. A hatóságok szerint ez azonban csak egy úgynevezett "üres próbaút" lehetett – akkor ugyanis nem volt nála robbanószer. Valószínűleg azt akarta látni, miként zajlik le egy szigorú vizsgálat. Reid Izraelből a palesztin övezeten keresztül Egyiptomba utazott, s hírforrások szerint ekkor kaphatott kiképzést bin Laden szervezetében.
A Brixton-mecset vezetője, Adbul Haqq Baker úgy véli: Reid nem az a fajta ember volt, aki ilyesmit magától kitalált volna. "Minden bizonnyal állt mögötte valaki" – állítja. Ezzel az FBI is egyetért, elsősorban azért, mert nem valószínű, hogy saját maga tett volna szert arra a szakértelemre, amivel egy közönséges sportcipőt bombává alakított át. Az amerikai nyomozók szerint a Reid által használt robbanószer azonos azzal, amit a Hamasz használt az öngyilkos terrortámadások során és más merényleteknél. Izraeli biztonsági források szerint a "sátán anyjának" nevezett, TATP néven is ismert robbanószert a Hamasz két bombaszakértője fejlesztette ki.
2002. 01. 04. (VI/1)
