hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bónuszpontok zsebre
A repülő politikai osztály

2002. 08. 11.
Nap mint nap újabb miniszterek nevével áll elő a legnagyobb példányszámban megjelenő német bulvár napilap, a Bild-Zeitung: a nevezett személyek magánjelleg? repülőutakra használták fel a szolgálati utazások során a Lufthansától kapott törzsutas-pontokat. Gregor Gysi berlini gazdasági szenátor ezzel a – szerinte megbocsáthatatlan – túlkapással indokolta váratlan lemondását. Néhány nappal korábban Cem Özdemir, a zöldek török származású belpolitikai szóvivője is távozott posztjáról.



Gregor Gysi bejelenti lemondását. Repült Fotó: Reuters

Elvben a szolgálati repülőutak ára után kapott Lufthansa-"bónuszpontokat" 1997 óta kizárólag későbbi, ugyancsak szolgálati utak során használhatják fel a képviselők. A német szövetségi parlament ezzel az intézkedéssel kívánta csökkenteni az utazásokra fordított költségeit. 1998 óta azonban lehetőségük van a képviselőknek arra, hogy az úgynevezett szenátor chipcard mellé másik kártyát is rendeljenek a Lufthansától, s azon a magánutak után kapott törzsutaspontokat gyűjtögessék. Az adott lehetőséggel azonban nem élt minden képviselő. A szolgálati utak után járó bónuszmérföldek gyarapodását mindazonáltal kizárólag az a személy kísérheti figyelemmel, akinek nevére a repülőjegyet kiállította a légitársaság. Elvileg. A Lufthansának azonban 4000 munkatársa van világszerte, s gyakorlatilag bárki hozzáférhet ezekhez a bizalmas adatokhoz. 

A múlt hét közepe óta a Bild-Zeitungban pedig újabb és újabb személyek neve bukkan fel, akik bónuszmérföldjeiket magánutakra használták fel, s erről később a parlamentnek sem számoltak be. Így például Gregor Gysi, a posztkommunista utódpárt (PDS) illusztris személyisége, aki feleségével és lányával Kubába repült a hivatali mérföldpontokkal. Tettét ő maga pártjával szembeni visszaélésként értékelte, s váratlan gyorsasággal lemondott mind a fővárosi polgármesteri, mind pedig gazdasági szenátori tisztségéről. Nincs is talán még egy olyan politikus, akinek távozását ennyien fájlalták volna a közéletben. Neki köszönhette a PDS gyorsan növekvő népszerűségét, azt, hogy az utóbbi időkben már egyre több volt nyugat-német városban is "befutottak", hogy az NDK-utódpártból ma a fővárost irányító koalíciós párt lett. A médiasztárrá vált egykori ügyvéd közvetlen, megnyerő stílusával, kitűnő retorikai érzékével, humorával a legnépszerűbb politikusok közé emelkedett föl. 

A vészesen közeledő őszi parlamenti választások előtt a zöldek sem úszták meg botrány nélkül. A bónuszmérföldek náluk is a párt egyik emblematikus alakját, a török származású Cem Özdemirt buktatták le. Özdemir azt is beismerte, hogy korábban nagy összeg? kölcsönt vett fel kedvező kamatfeltételekkel Moritz Hunzinger PR-tanácsadótól, aki a nemrég "lebukott" Rudolf Scharping volt honvédelmi miniszterrel is üzleti kapcsolatban állt.
(Vége az aranyéletnek
Hetek 2002. július 26.) Özdemir 1981-ben csatlakozott a zöldekhez, s Fischer mellett a párt másik nagy reménységét látták benne. 

Az újabb botrány mindenesetre tovább rontotta a szociáldemokrata-zöld kormány esélyeit a szeptember 22-ei választásokon. Gerhardt Schröder kancellár ezért, szabadságát megszakítva, tíz nappal korábban megkezdte kampánykörútját. Első állomása Hannover volt, ahol – meglehet könnyelműen – kijelentette: Győzni fogunk!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!