Közép-európai államfők Bukarestben egy nyár eleji konferencián. Ki jöhet Iliescu után? Fotó: Reuters
Két kifejezetten európai orientációjú és európai programot hirdető párt, illetve pártszövetség birkózik a hatalomért. Az egyik, a liberális-demokrata formáció 1996-ban a Nyugat és az európai értékek felé fordulás jegyében volt az azóta szinte teljesen eltűnt Parasztpárttal választási győztes. A másik, 2000-ben diadalmas posztkommunista formáció kormánya, az előző négy év kudarcos hezitálása után mindenki meglepetésére valóban megkezdte azoknak a keserves lépéseknek a megtételét, amelyek a tagság feltételeinek tényleges és nem csupán szavakban történő teljesítését jelenti. Hol itt a kockázat?
Nos a kockázat az RMDSZ. Pontosabban a hiánya, ha nem jut be a törvényhozásba. Elég szomorú ezt kimondani ahhoz képest, hogy sok éven át ez volt az egyetlen számottevő politikai erő Romániában, amely valóban őszintén akarta és konzekvensen szorgalmazta a nyugati orientációt, az európai integrációt mint a kisebbségi jogok megadásának garanciáját. 1996 óta vagy a koalíció részeként, vagy a kormánypárt külső támogatójaként lökdöste a mindenkori hatalmat Európa felé, próbálta a maga eszközeivel kikényszeríteni, több-kevesebb sikerrel, nemcsak a nemzeti kisebbséget megillető jogokat és esélyeket, hanem az integráció gyakorlati lépéseit: a privatizációt, a decentralizációt, a piaci viszonyok kialakítását. Akkor is, amikor a román politika hagyományai szerint az integrációs szövegek mögött alig volt igazi politikai akarat, és ennek jegyében jó ideig kormánypárti és ellenzéki román pártok is fenntartották rejtett, de érzékelhető egyetértésüket. Valaha Romániát az késztette az Európa felé tett első lépéseire, hogy vezetői azt látták, hogy Magyarország beindította a maga menetelését a NATO-ba és az unióba. Az RMDSZ volt az egyik legfontosabb tényező, amely e nagyrészt rivalizáláson alapuló integrációs indulást tartalmas folyamattá alakította.
Románia európai jövőjének kockázata pedig az, hogy ha az RMDSZ nem jut be a törvényhozásba, akkor az az egyetlen politikai tényező válik a mérleg nyelvévé, döntő tényezővé, amely valóban velejéig Európa-ellenes, noha most ezt a körülményekre tekintettel nemigen hangoztatja: a Nagy Románia Párt. 1996 előtt az Iliescu vezette posztkommunista formáció a nagyromániásokkal együtt kormányzott, és az akkori évek Románia megrekedését jelentették abban a fejlődési folyamatban, amelyre a diktatúra bukásával nyílt esély. Most, ha az RMDSZ nem lesz parlamenti tényező, akár a szociáldemokraták győznek, akár a liberális-demokrata pártszövetség, mindenképp össze kell fogniuk a Nagy Románia Párttal, hogy kormányozni tudjanak.
A két vetélkedő nagy párt, illetve pártszövetség egymáshoz képest változó arányban vezeti a közvélemény-kutatási listákat, de egyik sem számíthat abszolút többségre a törvényhozásban. Nagykoalícióra nagyon kevés az esély, ez abban is lemérhető, hogy az elmúlt hetekben a szociáldemokraták után már a korábban súlyos fenntartásokat hangoztató ellenzéki vezetők is kifejezték akaratukat az RMDSZ-szel való választások utáni együttműködésre, hiszen valamiképp stabil kormánytöbbséget kellene teremteni a külvilág számára is elfogadható módon. De ha a magyarok nem jutnak be a parlamentbe, akkor természetesen más partner után kell nézni, és ez a más partner csak a Nagy Románia Párt lehet.
A hírhedten szélsőséges erő hírhedt vezetője, Vadim Tudor jó egy éve felismerte, mennyire egyedül maradt, legalábbis a parlamenti politika szintjén, és megpróbált hangot váltani. Egy kérdésben legalábbis: korábbi szokásos dühödt antiszemitizmusa néhány hét alatt ugyanolyan heves filoszemitizmusba csapott át. Romániában egy ilyen váltás viszonylag könnyű, egyrészt, mert már alig vannak az országban zsidók, akik reagálnának a fordulatra, másrészt, mert noha a felszínen már nem illik a szélkakaskodás, a közgondolkodás most is díjazza az ilyen elképesztően pragmatikus politikusokat, akik számára az eszmék és elvek nem igazodási pontok, hanem pillanatnyi eszközök. Elég, ha csak arra gondolunk, hányan váltottak pártot a fontos és kevésbé jelentős szereplők közül az elmúlt években a romániai politika színpadán.
Vadim és pártja átalakulásának igazi jellegét az is mutatja, hogy kizárólag a zsidósággal való viszonyában hajtott végre fordulatot annak érdekében, hogy Európa szemében "szobatiszta" legyen, a magyarokkal szembeni gyűlölete például mit sem változott, és a régi demagóg nacionálkommunista eszköztárral reméli a maga stabil tizenöt százalékát megszerezni, csakúgy, mint négy éve. Jellemző, hogy a titkosszolgálati eredettel széles körben gyanúsított magyar fantomszervezet, amely kizárólag választások idején aktív, és amely 2000-ben néhány száz szavazat elvonásával buktatta meg a magyar polgármesterjelöltet Marosvásárhelyen, most valamiféle nem magyar, hanem székely pártként a nagyromániások listáin indítja elnökét és kevés számú más politikusát a választásokon.
Nos, 1996 óta először nyílhat lehetősége az egykori szekusokat, az államkommunizmus és a Bukarestben dúló Zsil-völgyi bányászok legfőbb támogatóit, a nagyromán álmokat dédelgetőket és az unión kívüli féltörvényes állapotokban meggazdagodottakat egyaránt magába foglaló pártnak arra, hogy ismét döntő szava legyen Románia sorsának alakításában. Hogy a veszély reális, arra az is utal, hogy a jelenlegi kormányerő egyes elemei is erősen rokonszenveznek a Nagy Románia Párttal, létezik itt-ott helyi választási együttműködés is köztük, sőt: az, hogy a hírek szerint még regnáló államfő, Ion Iliescu arra készül, hogy a Nagy Románia Párt törekvéseit ugyancsak tisztán megjelenítő véreskezű bányászvezért, Miron Cozmát elnöksége utolsó gesztusaként kihozza a börtönből, megint csak arra utal, hogy nagyon is reális eshetőség a szociáldemokraták és a nagyromániások együttműködése.
Az integrációban legalábbis ellentmondásos szerepet játszó Iliescu, aki még a legutóbbi hónapokban is érzékeltette, hogy nem híve a privatizációnak, a magántulajdon dominanciájának és a decentralizációnak, valószínűleg pártja vezetőjeként folytatja karrierjét a választások után, és ebbéli minőségében több lehetősége lesz a szociáldemokraták, illetve az ország politikájának alakítására, mint amennyi korlátozott jogkörű államfőként az elmúlt négy évben volt.
Egy Iliescu vezette PSD és egy vele szövetségben vagy külső támogatóként együttműködő Nagy Románia Párt – nos ez a kormányzati felállás egyértelmű veszély az európai folyamatokra nézve. És ehhez a felálláshoz csak az kell, hogy az RMDSZ ne érje el az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A román politikum közben azt magyarázhatja a megrökönyödött Európának, hogy ebben a helyzetben nem tehet mást a stabil kormányzás érdekében, mint hogy valamiképp bevonja a szélsőségeseket a hatalomba, és erről csak a magyarok tehetnek, akik nem juttatták be az eddigi stabilitási tényezőt, az RMDSZ-t a parlamentbe. Az pedig, hogy ezek után milyen folyamatok indulhatnak be éppenséggel a védtelenné váló magyarokkal szemben, hogyan lehet majd szimpla kormányrendeletek révén visszavenni az elmúlt évek kisebbségi vívmányait, az szinte csak járulékos kárnak tűnhet az egész ország integrációs fékezése vagy letérése mellett.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellen politizáló Magyar Polgári Szövetség épp a kockázatokra hivatkozva kommunikálta még az év elején, hogy csak a helyhatósági választásokon akar az RMDSZ ellen fellépni, amikor a szövetségtől elvett voksok és pozíciók nem veszélyeztetik a magyar képviseletet a parlamentben. Amikor viszont az MPSZ elhatározta, hogy önállóan indul a törvényhozási választásokon, nem a saját bejutása, hanem az RMDSZ kiesése érdekében döntött, reális esélye ugyanis csak az utóbbi verziónak lehet. Hogy végül miképp alakult a helyzet úgy, hogy Szász Jenőék nem állíthatnak saját listát, hanem többnyire egy apró román párt jelöltjeiként indulnak, az eredeti döntéshez képest már tökéletesen másodlagos fejlemény.
Ennek a kis pártnak – Népi Akció, vagy ahogy szintén emlegetik, a Népi Cselekvés Pártja – az élén Emil Constantinescu áll, aki államelnöksége négy éve alatt talán a legkomolyabb csalódást okozta a romániai magyaroknak. 1996-ban európéer személyiségként európai programmal győzött, nem utolsó sorban a magyarok voksaival, aztán államfőként nem tudott, vagy nem akart garanciája lenni az európai kisebbségi normák érvényesülésének, megakadályozta az önálló magyar egyetemet, kétséges álláspontot képviselt, és a nemzetállam nevében végül többnyire a magyarokkal szemben politizált szinte minden vitás kérdésben. Nem valószínű, hogy közben őszinte és lelkes híve lett az MPSZ által célként kitűzött autonómiának. Most, amikor a romániai magyar ellenzék sok figurája az ő pártja jelöltjeként bukkan fel, kizárólag egyik helyettese, Smaranda Enache kommunikál a világgal erről, maga Constantinescu, ismereteim szerint, eddig egy szót sem ejtett a Magyar Polgári Szövetség embereinek indulásáról a népi cselekvés listáin.
Ami pedig a történet magyarországi leágazásait illeti: szavakban itt is mindenki a romániai magyarok parlamenti képviseletének fontosságát hangsúlyozza, ugyanakkor Szász Jenő abban a döntésében is kapott megerősítést budapesti politikusoktól, hogy az MPSZ önállóan induljon, tehát, mint az az eddigiekből nyilvánvaló, ejtse ki az RMDSZ-t a parlamentből. Ha nem lesz romániai magyar képviselet, ha ismét konfliktusos lesz a kisebbségek helyzete, ha visszaveszik az eddigi vívmányokat, és leáll a kárpótlás, a visszaszolgáltatás, ha ismét kitolódik az uniós tagság perspektívája, és ezzel ismét úrrá lesz az elszigeteltség, az anyaországtól való el- és leszakadás érzése – nos ez valóban oka lehet egy új erdélyi magyar exodusnak.
És ha így alakulnának a dolgok, valóban lehet hivatkozni arra, hogy nem a kettős állampolgárság által kínált lehetőség, hanem a romániai belső változások kényszere miatt hagyják el tömegesen a szülőföldjüket az erdélyi magyarok.
A kettős állampolgárság, ha megszavazzák, már "csak" a kivándorlási hullám sima lebonyolításának, a kivándoroltak anyaországi beilleszkedésének eszköze lesz.
2004. 11. 12. (VIII/46)
