Traian Basescu román elnök a kiszabadított túszokkal. Sikertörténet Fotó: Reuters
Még furcsábbá vált a történet, amikor kezdett kirajzolódni, hogy esetleg az emberrablást nem Bagdadban, hanem épp Bukarestben tervelték ki, ahol egy szíriai származású üzletember a túszügy első napjaiban arra vállalkozott, hogy családi és egyéb kapcsolatai révén pillanatok alatt megoldja a helyzetet, de akinek – mint később kiderült – személyes tartozásállománya épp akkora, mint a követelt négymillió dolláros váltságdíj. Az illetőt aztán őrizetbe veszik, de nem az emberrablás megszervezése, hanem régebbi visszaélések miatt. Viszont Hayssam úrról az is kiderült, hogy a korábbi kormánypárt, a PSD tagja volt, sőt, szoros kapcsolatban állt a választásokon megbukott vezető garnitúrával, azon belül is a pártból a napokban váratlanul távozó egykori külföldi hírszerzési főnökkel, Iliescu volt elnök tanácsadójával, Ioan Talpessel. Az sem épp szokásos, hogy az első felvonás után a túszok sorsa körül egyre nőjön a homály, már-már a haláluktól tartanak, aztán egyszeriben megvannak, hazajönnek. Kivéve a tévéstáb iraki származású tolmácsát, aki ugyancsak üzletember, amúgy amerikai állampolgárságú, és akit az amerikaiak őriznek Bagdadban, vagy mert neki is köze volt Hayssamhoz és az emberrablás kiterveléséhez, vagy mert több információja van az elrablókról.
Azt, hogy pontosan mi is történt, talán sosem tudjuk meg. Maga a román államfő jelentette be, hogy a történet bizonyos részeit biztonsági okokból örökre titokban tartják. A hazaérkezett túszokat nemcsak egészségügyi, hanem sajtókaranténba is helyezték, egy szót sem szólhatnak, csak amikor erre úgymond már megérett a helyzet. Továbbra sem tudni tehát, kik hogyan rabolták el a románokat, azt sem, hogyan szabadultak ki. Basescu elnök állítása szerint nem fizettek váltságdíjat, és nem ígérték meg, hogy
visszavonják a román csapatokat Irakból, a román sajtó ennek ellenére az árat találgatja: állítólag öt bőröndnyi pénz repült Bagdadba, de a terroristák és a kormány bevett szokás szerint megegyeztek a hallgatásban. Közben az amerikaiak letartóztattak valakiket Bagdadban, akiknél hatmillió dollárt találtak – Bukarestben máris arról beszélnek, hogy kétmillióval nőtt a váltságdíj.
A főszereplők főszereplője a közvélemény szemében nem is a túszul ejtett négy tévés volt, hanem a kiszabadításukra indított akció irányítója, a siker legfőbb learatója, az államelnök. Traian Basescu természetesen a Bukarest környéki bázison várta a foglyokat, és őszinte örömmel ölelte át őket, az örömnél feltehetően csak a megkönnyebbülése lehetett nagyobb. A túszok kiszabadítása az első igazi nagy siker, amit elnökként felmutathat, de ha nem élték volna túl a kalandot, az is az ő fejére hullt volna vissza.
Más kérdés, hogy a román alkotmányos rendszer értelmében a korlátozott hatáskörű államfőnek nem kellene különösebb sikereket felmutatnia. No de Basescu ebbe egy pillanatig sem nyugodott bele, mióta bevonult a Cotroceni palotába. A hajóskapitányból lett politikus a tettrekészség és határozottság mintaképeként győzte le idősebb ellenfelét, Iliescut, aki a maga periódusaiban megtanult együtt élni a szűkebb jogkörökkel, Basescu viszont azóta is fulladozik a tehetetlenségtől. Megpróbált mindent, hogy kitörjön belőle, például az előrehozott választások szorgalmazásával, de noha saját koalíciós partnerei nem tudták meggyőzni ennek veszélyességéről, Brüsszelben és Washingtonban le tudták beszélni róla. Mikor még kétséges volt a túszügy végkimenetele, legalább egy apró kormányválságot próbált összehozni a bánsági árvíz kapcsán, tehetetlenséggel vádolva miniszterelnökét. A foglyok kiszabadulása és fogadása viszont érezteti, hogy a megmenekülés neki köszönhető, továbbra is az elnök vezérli a parádét.
Pedig egyre több szakértő véli úgy, hogy valójában már saját lépéseit sem annyira maga vezérli, mint inkább a titkosszolgálatok, amelyekkel láthatóan megkötötte a maga kompromisszumát.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács elnökeként kezdeményezhetett volna leváltásokat, de nem tette, a szolgálatok főnökei a kormány- és elnökváltás ellenére helyükön maradhattak. Sőt, feltételezések szerint hálából már több vonalon meg is vezették az államfőt: nem kizárt, hogy a bagdadi ügyletet is ők szervezték – vagy legalábbis ők szúrták el, amikor a foglyokat nem sikerült kiszabadítani, mielőtt
átpasszolták volna őket egyik csoporttól a másikig. Két jeles elemző, a román Emil Huruzeanu és a magyar Bányai Péter is elképzelhetőnek tartja, hogy egyes román titkosszolgálatiak
összedolgoztak Hayssammal. Ilyen olvasatban, ha tényleg Hayssam szervezte az emberrablást, akkor a titkosszolgálatok az új vezetést próbálták helyzetbe hozni, ha viszont tényleg ők oldották meg a túszügyet, akkor ez az átállásukat mutatja az új hatalomhoz. Az új szövetséget jelzi az is, ahogy Basescu indirekt mód dicséri őket, azt állítva, hogy a foglyok kiszabadulása kizárólag román szerveknek köszönhető. (Legfrissebb hírek szerint viszont sokkal inkább egy szaúdi szervezet közbenjárásának.)
A szolgálatok továbbélő uralmán túl van még egy romániai specialitás, ami magyarázza a túszügy körüli végtelen zavart. Ceausescu idején különleges kapcsolatok alakultak ki közel-keleti arab államokkal, radikális és kevésbé radikális, arab és nem arab szervezetekkel. Románia területén kiképzőközpontokban nevelték a jövő palesztin militánsait, Carlos is jól érezte itt magát egy darabig. A 89-es decemberi lövöldözések idején közkeletű volt a vélekedés, hogy arab terroristák harcoltak a szekusok oldalán. Rengeteg volt az arab diák az egyetemeken és főiskolákon. Jelentős részük a diktátor bukása után is itt maradt, és megkezdte kiépíteni a maga új életét, új üzleteit. Fővárosi lapok szerint a bukaresti devizapiacot ők tartják kézben, alaposan kivették részüket a privatizáció félhomályos aktusaiból, többször vándoroltak romániai arab tulajdonba később gyanús körülmények közt becsődölt nagyüzemek, emögött sokan olyan pénzmosási akciókat gyanítanak, amelyek kezdeményezettje akár az al-Kaida valamelyik európai lerakata lehet. A jelentős korrupció, az igazságszolgáltatás gyengesége, a nem teljesen tiszta piaci viszonyok erre még mindig alkalmas tereppé teszik Romániát. Noha erről nemigen hallani nyíltan, de valószínű, hogy az uniós belépés fontos feltétele tisztázni a zavaros ügyeket. A túszdráma ebben az olvasatban figyelmeztetés, ha nem is feltétlenül és közvetlenül bin Ladenéktől: ne siessen Románia annyira ezzel a tisztázással.
Viszont az, hogy a román katonákat Bukarest az ezt követelő tüntetések ellenére sem vonta ki Irakból, annak jele, hogy az ország – főképp az elnök – számára nemcsak az uniós felvétel, hanem az amerikai barátság is fontos. Különös tekintettel arra a washingtoni döntésre, hogy az Egyesült Államok támaszponto(ka)t nyit Romániában. Basescu annyiban mindenképp hasonlít elődeihez, hogy Románia regionális felértékelődésére, középhatalmi státusra vágyik, ehhez nagyban hozzájárul, ha amerikai bázisok hangsúlyozzák az ország stratégiai fontosságát.
2005. 05. 27. (IX/21)
