Traian Basescu román elnök, kezében az új lej bankjegyekkel. Duplázná a tétet Fotó: Reuters
A válság látszólagos oka, hogy a kormánypártok által benyújtott visszaszolgáltatási és az igazságügyi törvénygyűjtemény sok száz paragrafusából néhányat kifogásolt az Alkotmánybíróság. A csomagokat "felelősségvállalással" vitték a parlament elé: ez egyfajta bizalmi eljárás, nincs hosszadalmas vita, de ha nem kap többséget, a kormánynak mennie kell. Nos, a két csomag simán átment. Hogy az alkotmánybírákon mégis fenn-akadt, nem lepett meg senkit, hiszen a talárosok többségét az előző kormányzat alatt nevezték ki, sőt, többen az Iliescu–Nastase-féle vezetés különféle korszakaiban miniszterek voltak. Ráadásul a kifogásolt törvényhelyek a magas rangú igazságszolgáltatók privilégiumait garantálták. Az elutasítás nem okozott különösebb pánikot sem: össze kell hívni egy parlamenti ülésszakot, át kell alakítani a paragrafusokat, és megint beadni a testülethez.
Tariceanu miniszterelnök is ilyesfajta menetrendet vázolt aznap este, amikor az Alkotmánybíróság kihirdette határozatát. Másnap reggelre viszont változott a helyzet, a miniszterelnök kijelentette, hogy vége a Tariceanu-kormánynak, utat kell nyitni az előrehozott választásoknak. Csakhogy kiderült: a váratlan bejelentés előtti éjszaka a liberális pártelnök kormányfő hosszú és viharos tárgyalást folytatott az eredetileg demokrata államfővel, majd a demokrata pártvezetőkkel, ezt követően jutott a váratlan döntésre. Az egész mögött tehát nem az amúgy is meggyengült ellenzéket kell keresni, amely inkább elodázná a választásokat. Valójában az egyik kormányerő, a Demokrata Párt buktatná meg a liberális többségű kormányt – az ellenzék pedig, ha teheti, még egy ideig életben tartaná.
A furcsa történet valójában arra vezethető vissza, hogy Romániát nem az a párt vezeti, amelyik megnyerte a választásokat. Az elnökjelöltek között magabiztosan győzött a demokrata pártvezér, Traian Basescu, a liberális–demokrata szövetség azonban csak úgy tudott kormányt alakítani, hogy bevonta az RMDSZ-t és egy aprócska médiapártot, a humanistákat, akik azóta – néppártiságukat hangsúlyozandó – konzervatívokká keresztelkedtek. Így már megvolt a soványka többség, de a humanista konzervatívok az első alkalommal átszavaztak a túloldalra, így maradhatott az ellenzéki szociáldemokratáké a szenátus és a képviselőház elnöki széke. Ez nem annyira a törvényeket átizzadó új miniszterelnököt, sokkal inkább az új államfőt frusztrálta. Basescu amúgy is láthatóan nehezen viselte, hogy korlátozottak a lehetőségei, hiányzik neki az események közvetlen befolyásolása: szavakban lehet bármilyen vehemens, a hatalmi jogköröket tekintve a kormányfőé a főszerep. A kormányfő viszont a koalíció másik, nagyobbik pártjából került ki, és több alkalommal ellenállt már az elnök akaratának, kellemetlenebb ellenfele volt olykor, mint az ellenzék vezérei.
Tariceanu kormányfő egészen ama bizonyos csütörtök reggelig ellenállt az elnök előrehozott választások iránti követelésének is, amelyet beiktatása óta szorgalmazott. Basescu elnöknek ugyanis ez nem kockázat, az ő tisztségéről nem szavaznának újra. Tariceanu viszont újra és újra jelezte, a parlamenti többség elég a kormányzáshoz, az ország stabilitását nem szabadna a csatlakozási folyamat legkényesebb szakaszában veszélyeztetni. A kormányfő azt sem tartotta sürgősnek, hogy valamiféle parlamenti machinációval elmozdítsák az ellenzéki házelnököket. Basescu elnök azonban egykori hajóskapitányhoz méltó indulattal és elszántsággal követelte a megmérettetést. Az elmúlt napok történései azt jelzik, hogy az államfő nem is annyira az ellenzéket, inkább saját koalíciós partnerét akarná – akarta volna – ezzel meggyengíteni.
Az egy dolog, hogy a parlamenti többség vékonyka, és hogy a konzervatív humanisták még a román politikai hagyományokhoz képest is kiszámíthatatlanul pragmatisták, ahhoz húznak, aki többet ígér. Az is nyilván nagyon nincs ínyére az elnöknek, hogy a másik két legfőbb állami méltóság mellette ellenzéki. De a határtalanul aktív Basescu számára sokkal fájóbb, hogy miniszterelnöke nem hajlandó a végrehajtó hatalmat az elnöki akarat alá rendelni. Bezzeg, ha mondjuk a Basescut a pártelnökségben követő Emil Boc vezetné a kormányt, az szinte ugyanaz lenne, mintha maga Basescu volna államfőként miniszterelnök is. Az Alkotmánybíróság döntését ezért kellett kihasználni: Basescu az éjszakai tárgyaláson ezért zsarolta meg a kormányfőt azzal, hogy a demokrata miniszterek kivonulnak a kormányból, ha nem egyezik bele az előrehozott választások kiírásába.
Az újabb fordulat nem sokkal lapzárta előtt történt: az államfő és a pártvezetők tanácskozása után kiderült, talán még sincs szükség előrehozott választásokra, elég lesz mondjuk egy kormány-csere: nyilván ez akkor megoldás az államfő számára, ha egyben a demokraták erősödését hozza a kabineten belül, talán épp egy demokrata miniszterelnököt is.
2005. 07. 15. (IX/28)
