Hat demokrata és kilenc republikánus politikus vetette eddig bele magát a
Fehér Ház 2009 utáni birtoklásáért folyó versenybe, hogy immár megállás nélkül
szerepeljenek a helyi televíziókban, üzenjenek saját honlapjaikon, és tartsanak
gyűléseket Egyesült Államok-szerte. Ám figyelmük elsősorban Iowára és New
Hampshire-re irányul. Bár ez a két állam nem tartozik a nagyok közé, és az
elnökjelölteket jövő nyáron megválasztó pártkongresszusra is csak kisszámú
küldöttet jelölhet, mégis hagyományosan itt kezdődik a további versenyre
alaposan kiható, hivatalos választási kampány: Iowában január végén a csupán
„szépségversenynek” titulált taggyűlésekkel, New Hampshire-ben pedig februárban
az első előválasztással. Aki itt befut, annak jó esélye van arra, hogy a további
előválasztásokon is maga mellé állítsa a Demokrata Párt és a Republikánus Párt
bejegyzett szavazóinak többségét.
Ezért az (ön)jelöltek most elsősorban ebben a két államban igyekeznek
megdolgozni az állampolgárokat, és aránytalanul nagy összegeket költenek el az
ott folyó „előkampányra”. (Legújabban ugyan nagy lakosságú államok – mint
Florida – igyekeznek felborítani ezt a sorrendet, ami az egész választási
taktika átgondolását vonná maga után, de nagyon kétséges, hogy sikerül-e nekik.)
Ismert tétel, hogy nyolcévi kormányzás alatt csaknem minden párt megkopik, ami
már magában is erősíti az ellentábort. Ez most kétszeresen is igaz, mivel a
hivatalban lévő elnöknek, George W. Bushnak sikerült olyan mélyre „letornásznia”
a népszerűségi indexét, mint talán még egyetlen elődjének sem. Ezért –
legalábbis papíron, de alighanem a valóságban is – a jövő évi elnökválasztáson a
demokratáknak áll a zászló. Ebben a pártban most két olyan politikus is
igyekszik megszerezni az elnökjelöltséget, amilyenekhez hasonló még nem volt az
Egyesült Államok történetében: egy nő (méghozzá egy volt elnökné) és egy
afroamerikai.
A hatvanesztendős volt New York-i szenátor, Hillary Clinton eddig meg-lepően jól
vette az akadályokat, és pártjában – de az egész mezőnyben is – pillanatnyilag a
legesélyesebb jelölt. Hívei korábban attól tartottak, hogy az egykori first lady
roppant megosztó személy, akit vagy tisztelnek és szeretnek, vagy gyűlölnek, és
hogy jórészt hiányzik az az ingadozó réteg, amelyet a győzelem érdekében meg
kell nyernie magának. Mindamellett szemmel láthatón sikeresen dolgozza le ezt a
hátrányát, és szerez újabb és újabb híveket. Mi több, kezdenek átállni hozzá
azok a fekete bőrű választók, akik ugyan hagyományosan a Demokrata Pártra
szavaznak, és akik eddig sem gyűlölték, ám akik a közös származás alapján a
demokraták második számú „versenyzője”, az afroamerikai Barack Obama híveinek
számítottak.
Ezt a réteget (de nem csak ezt) Hillary a szociális programjával fogta meg. Az
Egyesült Államokban 50 millió embernek, a lakosság egyhatodának nincs semmiféle
egészségbiztosítása. Clinton asszonynak viszont átfogó programja van a
biztosítás kiterjesztésére. Igaz, ezzel már first lady korában is próbálkozott,
és akkor nagyot bukott vele. Átdolgozott terve azonban egyszerűbb, átláthatóbb,
a biztosítók és a munkaadók számára is elfogadhatóbb, mint a tizenhárom évvel
ezelőtti. Jóllehet a lakosság egészét felölelő biztosítás rendkívüli
megterhelést jelentene a költségvetésnek, a szükséges összeg azonban még így is
legfeljebb az egynegyede lenne annak, amit az Egyesült Államok az iraki
háborúra költ. És bár az amerikai választási hadjáratokat rendszerint az olyan
belpolitikai kérdések uralják, mint az abortusz vagy a lakosság szabad
fegyvertartása, az iraki katonai jelenlét, illetve csapatkivonás most várhatóan
a választási kampány egyik központi témája lesz. Hillary Clinton, aki korábban
támogatta az eddig több mint háromezer amerikai életet követelő háborút, illetve
megszállást, most a „fiúk” mielőbbi hazahozatala mellett tör lándzsát.
Barack Obama szenátor viszont arra emlékezteti polgártársait, hogy – pártbeli
vetélytársnőjével szemben – ő már 2002-ben kiállt az iraki beavatkozás ellen. Ez
azonban még nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy megszerezze a többség támogatását.
A legutóbbi felmérés szerint jelenleg a demokraták 53 százaléka kívánja a párt
jelöltjének Hillary Clintont, míg Barack Obamát csak 20, John Edwards volt
észak-karolinai szenátort mindössze 13 százalékuk. (A többiek – legalábbis
egyelőre – csak a „futottak még” kategóriába sorolhatók.) Nem elhanyagolható
körülmény a csak félig tréfásan „egyet veszel, kettőt kapsz”-nak nevezett
szempont sem, vagyis hogy a választók tudják: ha a kiváló politikusnak tartott
Hillaryt választják, elnökük mellett (és vele együtt) irányítja majd Amerikát a
nem kevésbé kiváló politikus, Bill Clinton. (Akit viszont – és ez a magát a
Monica Lewinski-ügyben már megégetett volt államfőnek aligha tesz jót – egy
Kathleen Willey nevű hajdani fehér házi gyakornok legújabban azzal vádolt meg,
hogy ő lopatta el készülő könyve kéziratát. A könyvben a szerző arról számol be,
hogyan akarta az elnök őt megerőszakolni. Lehet, hogy ezt senki sem veszi
komolyan, de az sem zárható ki, hogy az ügy árthat Clintonéknak.) Az elnökségre
pályázó volt elnökné egyébként nemcsak a hívei, hanem a választási alapjára
összegyűjtött adományok arányában is fölényesen vezet, igaz, itt Obama
megszorította. Hillary Clinton esélyeit a pártjában jelentősen erősíti, hogy a
legutóbbi felmérések szerint ő az a demokrata politikus, aki, ha most lennének a
választások, biztosan, 51–43 arányban győzné le Rudolph W. Giulianit. Márpedig a
republikánusoknál jelenleg ez utóbbi, a bűnözés elleni harc bajnokának
kikiáltott, volt New York-i polgármester az éllovas, aki saját táborában 34
százalékkal vezeti a támogatottsági listát a 17 százalékos Fred Thompson volt
tennesee-i szenátor, a 12 százalékos John McCain arizonai szenátor és a 11
százalékos Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó előtt. Figyelemreméltó,
hogy a déli (evangéliumi) protestánsok és „újjászületett keresztények”
többsége, ha a katolikus Giuliani és a mormon Romney között kell választania, az
utóbbira tesz. Hasonló dilemma előtt állnak a hagyományosan republikánus
vállalkozók, iparosok is, akik közül azonban sokan kezdenek elfordulni a Bush
politikája miatt kompromittálódott „Nagy Öreg Párttól”. Igaz, ezek azért kétszer
is meggondolnák, hogy Hillary Clintonra szavazzanak, ha jövő nyáron valóban őt
választja elnökjelöltté a demokrata pártkongresszus
De mindez csak ebben a
percben igaz. Sarlatán, aki egy évvel az elnökválasztás előtt biztosat jósol
vagy ígér.
2007. 10. 25. (XI/43)
