„Oroszországot nem csupán új fegyverkezési versenybe akarják belerángatni, de
európai partnerei előtt is le akarják járatni. Úgy próbálnak minket bemutatni,
mintha a nyolcvanas évek szellemében a NATO–Varsói Szerződés szembenállás
mintájára veszélyeztetnénk az egész európai kontinenst. Ha Oroszország szó
nélkül lenyeli az Egyesült Államok soronkövetkező békáját, akkor az
felhatalmazva érezheti magát a további lépések megtételére. Például radarok vagy
akár rakéták telepítésére Grúziában” – állítja Fjodorov Andrej, az Orosz
védelmi- és külpolitikai bizottság politikai programigazgatója cikkében,
amelyben Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Robert Gates védelmi
miniszter moszkvai látogatását összegzi.
Az Oroszországban népszerű Argumenti Nyegyeli nyomban az „utolsó esélyt” vélte
felfedezni a magasrangú hivatalnokok látogatásában, Fjodorov cikke pedig a Hűvös
háború címet viseli. A cikk megjelenésekor, október 18-án Vlagyimir Putyin élő
adásban beszélt az orosz haderő megerősítéséről. Európában ez rögtön „orosz
katonai fenyegetés”-ként csapódott le. A nézeteltérés lényege azonban a mai
orosz hadsereg relatív gyengeségében rejlik, valamint az oroszok általános
félelmében a NATO és Amerika haderejétől.
Rice és Gates Putyinnal folytatott megbeszélései középpontjában a Csehországban
és Lengyelországban telepítendő rakétaelhárító egységek álltak, de szóba került
az iráni atomprogram is. Putyin azt javasolta, hogy függesszék fel a
rakétaelhárító egységek telepítését, és terjesszék ki más országokra is a rövid-
és középhatótávolságú rakéták leszereléséről szóló orosz–amerikai egyezményt.
Fjodorov cikke szerint „a tárgyalásokon kiderült, hogy szándékaink kitérő pályán
haladnak. A legfőbb probléma az, hogy Amerika immár nyíltan semmibe veszi
Oroszország érdekeit. Úgy vélik, Putyin hatalma leáldozóban van, Oroszország
pedig nem képes megfelelő válaszlépésekre. Az amerikai tárgyalópartnerek az
orosz fél egyetlen érvét sem vették komolyan.”
Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy Vlagyimir Putyin az „atom-triád”
megerősítéséről kezdett beszélni, azaz új atom-tengeralattjárókat kell építeni,
stratégiai légierőt és szárazföldi mobil rakétakilövő rendszereket.
Korábban már írtam az oroszok egyre erősödő félelmeiről Amerikával és a NATO-val
kapcsolatban. Ezt erősíti Washington aktív, sőt néha agresszív politikai
tevékenysége az orosz határok mentén, és a posztszovjet térség saját érdekkörébe
vonására tett lépései. Bár a volt tagállamok már rég nem számítanak Moszkva
direkt befolyási övezetének, továbbra is közvetett érdekeinek helyszíne és
nemzetbiztonsági védőzónája. Manapság egyre gyakrabban hallani, Oroszország
teljesen hiába bízott a Nyugatban Gorbacsov és Jelcin idején, túlságosan
leépítette haderejét. Kivonult Németországból, Csehországból, Lengyelországból
és Magyarországról, nem sokkal később pedig amerikaiak jelentek meg határainál a
NATO álarcában. Ráadásul Washington erősíti jelenlé-tét a volt szovjet
tagállamok területén, Közép-Ázsiában és a Kaukázusban. Grúziába például
radarrendszereket, esetleg rakétákat is akar telepíteni.
Érthető ugyanakkor, hogy az orosz elnök kijelentései után az európaiakban
megmozdultak a hidegháborús reflexek. Az ilyen fenyegetettség azonban nem
reális. Az egykori szovjet hadsereg alig harmadára zsugorodott, nem egészen
egymillió katonát számlál. Területéhez mérten ez nem nagy, az amerikai és a
kínai hadsereg létszáma külön-külön lényegesen nagyobb. Az orosz hadsereghez
formálisan hozzátartozó alakulatok sem mind hadra foghatóak. Az első csecsen
háború kezdetekor egyetlen alakulat sem volt bevethető a tiszti és sorállomány
feltöltése és technikai felszerelése nélkül.
Az orosz haderőreform akadozva halad. Amint az orosz rádiónak adott interjújában
Alekszandr Saravin, a Politikai és Katonai Elemzések Intézetének igazgatója
megjegyezte, az utóbbi években a hadi kiadások három-négyszeresére bővültek,
egyetlen új tankot vagy repülőt sem állítottak hadrendbe. 2006-ban az elnöknek
tett jelentésében az orosz vezérkari főnök kijelentette, nem biztos, hogy a
2010-re tervezett fejlesztések megvalósulnak. A pénzeket – ezek szerint – vagy
szétlopkodják, vagy nem a tervnek megfelelően használják fel.
Savarin kiemelte, komoly problémák vannak a tengeralattjárók építésével.
Egyrészt mindössze három épül, másrészt nem fejeződött be a megfelelő rakéták
fejlesztése. A tesz-tek sikertelenek voltak, bizonytalanok a céldátumok. Katonai
fenyegetettségről vagy fegyverkezési versenyről beszélni nem érdemes, ez
szerinte politikai spekuláció csupán.
Persze Oroszország rakétaarzenálja sértetlen, az atomhatalmak sorában továbbra
is fenntartja második helyét. Buta feltételezés azonban az alkalmazásáról
beszélni, hiszen az atomfegyver továbbra is csupán visszatartó erőt képvisel.
Emlegetése is inkább a haderő más területeinek gyengeségét palástolja. Amerika
pedig „egyetlen orosz érvet sem vesz komolyan”.
Az oroszoknak manapság több reményük lehet az európai politikai helyzet
megváltozásában, mint az új fegyverekben. Jarosaw Kaczyñski pártjának veresége
Lengyelországban reményekre adhat okot, hiszen a Polgári Platform vezetője,
Donald Tusk nem támogatja Washington rakétaelháritó rendszerének terveit. Esély
van arra is, hogy miniszterelnöksége idején Lengyelország visszavonja vétóját az
orosz–EU együttműködési megállapodás útjából. Egy ilyen megállapodás elfogadása
esetén a kölcsönös félelmek a háttérbe szorulhatnak.
2007. 10. 25. (XI/43)
