Múlt hétvégén Párizsba látogatott Tony Blair. A volt brit kormányfő és
jelenlegi közel-keleti közvetítő Nicolas Sarkozy pártjának, a jobbközép UMP-nek
a kongreszszusán vett részt. A baloldali politikus megjelenésével nem titkoltan
igyekezett a márciusi helyhatósági választásokra készülő UMP népszerűségét
növelni.
Brit lapvélemények szerint ezért cserébe Sarkozy támogatni fogja Blair európai
elnöki ambícióit. Ezt több tény is alátámasztja. 2008 második felében Párizs
veszi át az Európai Unió soros elnökségét. Megfigyelők szerint Franciaország
nagyszabású uniós terveivel máris elvonta a figyelmet az elnökséget január
elsejétől betöltő Szlovéniától. Párizs máris bejelentette, hogy az ő elnöksége
idején az EU kialakítja közös bevándorlási, védelmi, energia- és
környezetvédelmi politikáját.
Franciaország tehát igyekszik maradandót alkotni, amihez jól jön, hogy Sarkozy
Európa új erős embere. Ha a francia köztársasági elnök támogatja Blair
nagyszabású terveit, akkor a volt brit kormányfő jó eséllyel pályázhat a
lisszaboni szerződéssel megteremtett állandó európai elnöki posztra. (Az új
szerződés alapján megmarad ugyan az országok továbbra is rotáló elnöksége –
Magyarországra például 2011-ben kerül sor –, ám az állandó elnökkel ez a pozíció
alaposan meggyengül.) A támogatásért cserébe Párizs alighanem benyújtaná a
számlát az új elnöknek, mivel Franciaország megkopott világpolitikai befolyását
és hatalmi ambícióit az unión keresztül szeretné helyreállítani.
Blair uniós terveire utal továbbá Párizsban elmondott beszédének témája is. A
közel-keleti kvartett (az EU, az ENSZ, Oroszország és az Egyesült Államok)
közvetítője nagyszabású tervet vázolt fel az unió jövőjéről. Blair szerint a
huszonhét tagú közösségnek szorosabban együtt kell működnie, ha több eredményt
akar elérni. Csak egy erős és egységes Európa tud jól teljesíteni számos más
mellett a terrorelhárítás, a biztonság, a bevándorlás, a szervezett bűnözés
elleni harc, az energiaipar, a környezetvédelem, a tudomány, az oktatás
területén – érvel Blair. Sarkozy említette meg először nyilvánosan az EU vezetői
köreiben, hogy – Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő mellett – Tony Blairt
tartaná alkalmasnak az unió elnöki posztjára. A tárgyalások várhatóan éppen a
francia elnökség idején kezdődnek el a két és fél éves, de egyszer
meghosszabbítható pozícióról, így Párizs támogatása döntő lesz. Sarkozy szerint
a volt brit kormányfő „egyike Európa nagyjainak”. A francia elnök úgy véli, hogy
az új európai szupervezető kiválasztásakor nem a legkisebb közös nevezőt kellene
megkeresni, hanem a lehető legmagasabbra kell állítani a lécet.
Tony Blair közel-keleti közvetítőként eddig nem ért el nagy eredményeket, inkább
az amerikai elnök árnyékában ténykedett. Blair úgy véli, ha súlyos
kompromisszumok árán is, de év végéig, tehát Bush hivatali idejének lejártáig
még bekövetkezhet az áttörés a közel-keleti béke ügyében, és ebből alighanem még
ki akarja venni a részét.
A harmadikutas baloldali politikájáról ismert Blairt nem támogatja mindenki
annyira lelkesen, mint Sarkozy. A francia szocialisták szerint a baloldali brit
politikust kizárja a versenyből az, hogy annak idején támogatta az iraki
háborút. A francia parlament szocialista frakcióvezetője, Jean-Marc Ayrault
nyíltan megmondta: nem támogatják, hogy olyan személy kerüljön az európai elnöki
székbe, aki részt vett az iraki háborúban (amelyet szinte a teljes francia
politikai spektrum ellenzett).
Tony Blair Brüsszelben sem hagyott jó emlékeket maga után. Amikor 1997-ben
hatalomra került Nagy-Britanniában, az európai integráció „fővárosában”
fellélegeztek. Arra számítottak, hogy az euroszkeptikus konzervatív uralom után
a munkáspárti miniszterelnök Európa felé fordítja a briteket. Blair erre
alaposan rácáfolt. Vezetése alatt a britek kimaradtak az eurózónából, és London
nem kívánta integrálni az uniós külügyeket, igazságügyet és belügyeket.
Van még egy fontos terület, ahol nagy változás állt be a volt brit kormányfőnél.
Blair tavaly karácsonykor kivált az anglikán egyházból, és hivatalosan is áttért
a katolikus hitre. A nagy változásról már évek óta cikkezett a brit sajtó. Tony
Blair kormányfőként utoljára XVI. Benedek pápánál járt. Valószínűleg már ott
szóba kerültek a katolizálás részletei. Köztudott, hogy Blair sztárügyvéd
felesége, Cherry római katolikus, gyermekeiket is ebben a hitben nevelték, és a
házaspár régóta katolikus templomba jár misére. Blair tanácsadói javaslatára
azonban megvárta a nyilvános fordulattal a lemondását, mivel egy 19. századi
törvény arra utal, hogy brit kormányfő nem lehet katolikus. (Ez persze alighanem
újabb tápot ad a brit euroszkeptikusok haragjának, akik már amúgy is „pápista
összeesküvésnek” és „diktatórikus veszélynek” tartják az uniót.)
Blair mellett olyan személyek neve merült még fel Európa állandó elnöki
posztjával kapcsolatban, mint a már említett, nagy tekintélyű Jean-Claude
Juncker luxemburgi kormányfő, aki az euróövezet elnöke, továbbá José-María Aznar
spanyol exkormányfő és Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnök. Aznart azonban
várhatóan balról, Kwasniewskit pedig jobbról ellenzik majd. Bertie Ahern ír
kormányfő egy minapi lapinterjúban ugyancsak jelezte a poszt iránt ambícióit,
bár azt is elismerte, lehet, hogy csak kevesen állnak ki mellette.
Blair pályafutásának megkoronázása előtt persze egyelőre a legnagyobb akadály,
hogy a tagállamok többsége még nem fogadta el a liszszaboni szerződést.
Magyarországon már nem fog múlni: a budapesti parlament elsőként ratifikálta az
unió új alkotmányát.
2008. 01. 18. (XII/3)
