A Sarkozy-látogatás több szempontból is figyelemre méltó. A knesszetben
utoljára Francois Mitterrand mondott beszédet, még 1982-ben. Azóta a francia
elnökök csak azért érkeztek Jeruzsálembe, hogy bírálják a zsidó államot, és
előremozdítsák a palesztin állam ügyét. Legutóbb Jacques Chirac járt Izraelben,
aki nem rejtette véka alá a zsidó állammal szembeni arroganciáját és ellenséges
érzületét. Nicolas Sarkozy most nemcsak azt hangsúlyozta, hogy
megkérdőjelezhetetlen tény Izrael létezéshez és biztonsághoz való joga. Az elnök
hangsúlyozta a zsidó államhoz fűződő mély barátságát is. Felesége, Carla Bruni
mellett hat kabinetminiszter is helyet kapott a küldöttségben. Ez is jelezte,
hogy az elnöki vizit meghaladta a protokolláris szintet.
A látogatás súlyát növelte az is, hogy Sarkozy néhány napon belül átveszi az
Európai Unió soros elnökségét. Az izraeli lapok felhívták a figyelmet arra, hogy
az utóbbi időben csökkent az Izraellel szembeni elutasítás, a francia elnök
mellett elsősorban Angela Merkel német kancellár, Gordon Brown brit és Silvio
Berlusconi olasz miniszterelnök, továbbá néhány közép-kelet-európai állam
(Lengyelország, Csehország és Magyarország) fellépésének köszönhetően. Az unió
és Izrael között egyre szorosabbak a kapcsolatok, és Sarkozy azt szeretné, ha a
zsidó állam vezető szerepet játszana a mediterrán térségbeli államok általa
szorgalmazott együttműködésében.
Sarkozy az izraeli parlamentben elmondott beszédében leszögezte, hogy Irán
atomhatalommá válása elfogadhatatlan, és az EU soros elnökeként mindent elkövet,
hogy ennek útjába álljon. „Az iráni válság a világ központi válsága. Izrael a
perzsa fundamentalizmus elsődleges célpontja, Amennyiben Ahmadinezsád
tömegpusztító fegyverhez jut, a világ egyetlenegy országa sem lehet többé
biztonságban.” Ez az állásfoglalás fontos, és egybecseng a Bush elnök európai
búcsúlátogatásán kialakított konszenzussal, amelynek eredménye volt többek
között az iráni bankok Európában elhelyezett betéteinek befagyasztása is. A
látogatással egy időben váratlanul Izraelbe érkezett az amerikai egyesített erők
vezérkari főnöke, Michael Mullen is, míg a háttérben az izraeli légierő
legmodernebb gépei az iráni atomlétesítmények elleni támadás elemeit gyakorolta.
Francia köztársasági elnök az izraeli parlamentben még ilyen barátságos szavakat
nem mondott, mint Sarkozy, aki ráadásul – francia elnöknél szokatlan módon – nem
a francia világi irodalomból, hanem a Tórából idézett, hogy Izrael
létjogosultságát az Örökkévaló ígéretével alapozza meg (lásd keretes írásunkat).
A beszéd másik fele már inkább hasonlított a francia külpolitika megszokott,
Izraelt bíráló alapvető elveihez. Sarkozy szerint Izrael biztonsága a szabad és
független palesztin állam megalakulásától függ, amely békében él majd a zsidó
állam mellett. Izraelnek azonnal le kell állítania a zsidó települések építését,
megoldást kell találnia a palesztin menekültek problémáira, hozzá kell járulnia
ahhoz, hogy a palesztin állam megalakulhasson többé-kevésbé az 1967-es háborút
követően kialakított fegyverszüneti vonalak mentén, és bele kell egyeznie, hogy
Jeruzsálem a két nép megosztott fővárosa legyen. Ezek a mondatok segíthetnek az
arab országokban állomásozó francia nagyköveteknek, hogy enyhítsék a beszéd első
fele által gerjesztett arab elégedetlenséget.
A beszédnek ezt a részét akár Chirac is mondhatta volna. Sarkozy szavait most
már a szélsőbaloldali Meretz-Jahad és az arab parlamenti képviselők is hangos
ovációval fogadták. Nem úgy a jobboldali pártok, akiknek természetesen nem
tetszett, hogy a francia elnök a zsidó települések építését a béke akadályának
nevezte, és arra szólította fel Izraelt: járuljon hozzá Jeruzsálemnek, a zsidó
nép egységes és oszthatatlan fővárosának felosztásához. Ráadásul maga Sarkozy
sem biztos e terv megvalósításának eredményességében, ám optimista és franciás
könnyedséggel azt ajánlja Izraelnek: nyisson új fejezetet a két nép
történetében, és vállalja annak kockázatát.
2008. 06. 27. (XII/26)
