A politikus szerint egy kívülről generált nemzetközi válság lesz Amerika
ellenségeinek a válasza Obama megválasztására. John McCain erre utalva azt
mondta: Amerika nem engedhet meg magának egy olyan elnököt, aki menet közben
akar beletanulni a munkájába.
Az alelnökjelölt Seattle-ben tartott kampánygyűlésén hozzátette, hogy Obamának
szüksége lesz a segítségre, mivel ez a válság „nem lesz nyilvánvaló kezdetben,
és az sem lesz egyértelmű, hogy nekünk van igazunk”.
John McCain számára kapóra jött Biden kijelentése: „A következő elnöknek nem
lesz ideje arra, hogy beletanuljon a hivatalába. Sok kihívással kell
szembenéznünk itthon, és sok az ellenségünk külföldön is ebben a veszélyes
világban” – mondta Missouriban a republikánus elnökjelölt. „Nem akarunk
magunknak egy olyan elnököt, akit a világ »próbának« akar alávetni, miközben a
gazdaságunk válságban van, és két háborút is vívunk” – mondta McCain.
Biden nem mondta meg, hogy melyik irányból fenyegeti veszély az Egyesült
Államokat, de megfigyelők szerint a fő jelölt Irán lehet.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szavakban már régóta provokálja Amerikát és
legfontosabb közel-keleti szövetségesét, Izraelt.
„Összeomlóban van a gazdaságuk. Akik válságba akartak minket taszítani az
atomkérdés miatt, most Allahtól azt kapják büntetésül, hogy ők kerülnek
válságba” – mondta az elnök a pénzügyi válságról. Izraelről pedig kijelentette:
egyetért Ehud Olmerttel abban, hogy „a Nagy-Izrael álma halott”, de ehhez
hozzátette: szerinte a Kis-Izrael álma is a múlté. „Ha a zsidók nem hagynak fel
a cionizmus támogatásával, a muzulmán népek erős karja eltörli a korrupció eme
férgeit a föld színéről.”
Obama időközben megszakította a kampánykörútját, hogy két napra Hawaiira utazzon
meglátogatni súlyosan beteg nagyanyját. Madelyn Dunham attól kezdve viselte
gondját a tinédzserévek közepéig Barack Obamának, hogy apja kétéves korában
otthagyta a családot.
Közben McCain megpróbálja egy utolsó hajrával befogni Obamát. A
közvélemény-kutatások szerint hátránya nem behozhatatlan, bár a választás
egyértelmű esélyese továbbra is az Illinois-i szenátor. Republikánus ellenfele
újabban azzal vádolja, hogy „szocialista beállítottságú liberális”, aki „újra
akarja osztani a gazdagságot” azáltal, hogy az évi 250 ezer dollár felett kereső
emberekre nagyobb adókat vetne ki, miközben pluszjuttatásokat adna azoknak, akik
az alacsony jövedelmük miatt nem fizetnek adót.
Obama visszautasította a vádat, és arra emlékeztetett, hogy McCain néhány éve
bírálta Bush adócsökkentési elképzeléseit, mondván, a középosztály rovására akar
kedvezményeket adni a gazdagoknak.
A gazdasági vitába beleszólt Hillary Clinton is, aki az egyik legfontosabb
kétesélyes államban, Floridában kampányol Obama mellett. Ronald Reagan egykori
híres mondását – „Jobban élünk-e, mint négy évvel ezelőtt?” – átalakítva azt
mondta hallgatóságának: „Ahogy utóbb mennek a dolgok, a kérdés inkább az: Vajon
jobban élünk-e, mint négy héttel ezelőtt?”
Az elnökválasztásra november 4-én, kedden kerül sor, ám több államban – így
Floridában is – és külföldön is már javában zajlik a szavazás azok számára, akik
nem tudnak személyesen jelen lenni a kitűzött napon.