Ha sikerül egykamarássá és kisebbé összeszorítani a törvényhozást, az azt jelenti, hogy Basescunak van miért harcolnia, van miért megnyernie a második fordulót és a második periódust, mert a változások révén megvalósíthatja eredeti célját, az igazi elnöki rendszert, amelyben a csökkentett jelentőségű parlament és vele a pártpolitika mint olyan, az államfői hatalomhoz képest alárendelt helyzetbe szorul. Egy kis parlament, amelyben ráadásul az államfő pártjának komoly többsége van, nem fog sokat akadékoskodni, sőt, azokat az alkotmánymódosításokat is megszavazza, amelyek a zavartalan elnöki kormányzáshoz szükségesek. Még inkább így lesz ez, ha annak az új, kis parlamentnek szilárd elnöki többsége lesz, ezt pedig az előrehozott választások biztosíthatják. Ez ügyben is jól áll Basescu szénája: az országnak ideiglenes kormánya van, a parlament várhatóan leszavazza a harmadik, az államfő által javasolt miniszterelnök-jelöltet is, ezzel maga az ellenzék biztosít szabad kezet az elnöknek, hogy feloszlassa a törvényhozást.
Ehhez képest most már tényleg „csak” annyi a fontos, hogy az elnök meg is nyerje a választások december hatodikai második fordulóját. Traian Basescu és másodikként Mircea Geoana szociáldemokrata ellenzéki vezérpolitikus jutott tovább, de Basescu előnye alig három százalék. Ha a választási matematika olyan egyszerű lenne, hogy Basescu ellenfeleinek tábora összeadódna Geoana mellett, akkor a jelenlegi államfőnek semmi esélye sem lenne a második periódusra. De a számtan ennél sokkal bonyolultabb. Bár a Basescu-ellenesség szinte egyetlen közös platformja volt az elnököt leváltani kívánó jelölteknek, igazából rengeteg más érdek is közrejátszhat. Meg közrejátszhat maga az elnök is, akinek változatlanul sok eszköz áll rendelkezésére, hogy befolyásolja az eredményeket. Románia kiélezett, elkeseredett elnökválasztási finisnek néz elébe, és a tét is komolyabb, mint máskor. Sokan kevés túlzással állítják: valójában az dől el a második fordulóban, pláne az esetleges előrehozott választásokon, hogy marad-e Románia európai mértékkel elfogadható demokrácia.
Közben mellékesen a gazdasági és már szociális válságot is kezelni kellene, az IMF pedig egy végleges, stabil kormányt szeretne látni a hitel esedékes részének folyósításához. A súlyos belpolitikai zűrzavar jó alkalom arra, hogy a politikának továbbra se kelljen foglalkoznia a legkellemetlenebbel, a szükséges megszorításokkal. Meg a költségvetéssel, ami nyilván épp ezért nem sürgős, pedig a Nemzetközi Valutaalap december tizedikére állapított meg határidőt: ami benne van, az nem tesz népszerűvé egyetlen kormányt, egyetlen pártot sem.
Az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor stílusával és valóságos programjával is kilógott a sárdobáló, személyeskedő, zaftos vádakat egymás fejének vagdosó politikusok sorából, de amikor a szavazásra került a sor, már csak az számított, hogy magyar. A rá adott szavazatok abszolút száma hasonló a korábbiakhoz, viszont az arány sokkal rosszabb, ugyanis az EP-választásokon, sőt, a tavalyi parlamenti választásokon is sokkal alacsonyabb volt a román részvétel, és sokkal magasabb ehhez képest a magyar. Így ami akkor hét, most csak négy százalék körül hozott az RMDSZ számára.
Ezt nyilván keményen kihasználja majd az RMDSZ romániai magyar konkurenciája: máris hallani a nyilatkozatokat a szövetség hibáiról és politikájának csődjéről. A tét meglehetősen komoly: melyik romániai magyar szervezettel fog a következő, a határon túli magyarokra látványosabban figyelő magyar kormány minden szempontból gyümölcsözőbb kapcsolatokat ápolni? Tőkés László nem beszél a tavaly végre összeboronálódott Összefogás felbomlásáról, de az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) erősen beindult a valódi szervezettség, a bejegyzés, a pártosodás irányába, így lehet partnere egy ezt a vonalat jobban favorizáló budapesti vezetésnek. A Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt még a szavazás előtt az RMDSZ-nél is dühödtebben támadta Tőkést és az EMNT-t, amiért támogatja Kelemen Hunort. Ami megint a Budapest felé való helyezkedés jele:
a polgáriak elnöke Tőkést és szervezetét is kompromittálná, így hite szerint ő maradna az egyetlen hiteles képviselete a nemzeti vonalnak.
Miközben a leendő új magyarországi vezetés irányában ekkora a helyezkedés, az RMDSZ szemlátomást egyre kevésbé számít Budapest jövendő segítségére, a szövetség helyzetét tehát az határozza meg, sikerül-e meghívást kapnia egy a választási viharok csillapodtával alakuló új bukaresti kormányba, sikerül-e koalíciós pártként érvényesítenie a kisebbségi követeléseket, erősítenie a magyarok lakta megyék pozícióit és a megyéken belül a magyarokét. Az előjelek ez ügyben is ellentmondásosak: ha a szociáldemokraták jelöltje, Geoana győz, és pártja alakít kormányt, akkor kétséges az RMDSZ partnersége, hiszen a tavalyi választások után is ez a párt és ez az elnök fúrta ki a nagykoalíció mellől a magyar szervezetet. Basescu és pártja hívná az RMDSZ-t kormányozni, de a szövetség ez után a kampány után nemigen engedheti meg magának, hogy kiálljon az autokrata, centralizáló jelenlegi államfő és pártja mellett.
Mindezzel együtt most az összes kormányzáskor szóba kerülő párt keresi a magyarok, legalábbis az RMDSZ kegyét. Paradox módon épp ezért kerülte el valamennyi román jelölt a magyar témát: ugyanis csak így teljesíthették azt a lehetetlen feladatot, hogy szerezzenek székelyföldi voksokat, és közben ne veszítsenek nacionalista román szavazatokat. Persze van emögött egy másfajta általános román gondolkodás, most, hogy az unió és a NATO tagjaként már nem olyan fontos a külvilágnak a kisebbségi téma, a román politikai elit legszívesebben kikapcsolná a magyarokat a gondolkodásából, a politizálásából, a jogalkotásból, úgy a világból egyáltalán. Az RMDSZ viszont abban reménykedik, hogy amennyire zavaros a romániai belpolitika, a szövetséggel még a négy százalék után is számolni kell, akár hatalmi tényezőként is.
2009. 11. 27. (XIII/48)
