Joe Biden (képünkön) izraeli látogatásának első napja még felhőtlenül indult. „Az Egyesült Államok Izrael mellett áll, ha a zsidó állam biztonságáról van szó" - jelentette ki az alelnök Benjamin Netanjahu kormányfőnek. Biden hangsúlyozta, hogy Washington „teljes mértékben és fenntartás nélkül" elkötelezett ebben a kérdésben. Izrael számára fontos üzenet volt, hogy az Egyesült Államok nem engedi Iránt atomfegyverhez jutni.
Az alelnök üdvözölte, hogy Izrael és a palesztinok közvetett béketárgyalásokat kezdenek. Hozzátette: reméli, hogy „ez a folyamat segítheti eloszlatni az elmúlt években felgyülemlett bizalmatlanságot, és végső soron a közvetlen tárgyalások megkezdését eredményezi majd". A Fehér Ház bejelentette, hogy megállapodás született a közvetett párbeszédről, amelyben személyesen közreműködik George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja, aki Biden után néhány nappal indul a térségbe.
Joe Biden látogatása egyben gesztus is volt Washington részéről. Barack Obama hivatalba lépése óta ő volt a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki Izraelbe látogatott. Az amerikai elnök többször járt a térségben, és felkereste többek között Egyiptomot, Törökországot és Szaúd-Arábiát, de a zsidó állam eddig kimaradt az úti célok közül.