Miután alig nyolc szavazattal, de Románia kormánya megúszta az ellene szóló bizalmatlansági szavazást, úgy tűnt, viszonylag sima lesz a gazdasági szükségintézkedések és egyben a kormány sorsa, annak ellenére, hogy a tervezett intézkedéseket igen viharos, olykor az utcán is heves jelenetekbe torkolló tiltakozás kísérte. Sőt, miután az államfőnek sikerült az Alkotmánybíróságba az esedékes kiegészítés alkalmából benyomni a maga jelöltjét, és ezzel kormányoldali többség alakult ki a taláros testületben, abban is bízni lehetett, hogy az ellenzék utolsó próbálkozása is megfeneklik. De aztán, ahogy ez ebben az országban szokott történni, jött a bombameglepetés. Az a törvény, amely a közalkalmazottak fizetését csökkenti, átment a szűrőn, de a másik törvénynek a nyugdíjak csökkentésére vonatkozó kitételét visszautasította az Alkotmánybíróság.
Európa újabb betege
A két ellenzéki párt, a liberálisok és szociáldemokraták vezető politikusai ezt a helyzetet azonnal a kormány bukásaként értékelték, a kormánynak azonban ez a verzió nem jutott eszébe, és gyorsan meghozta a szükséges döntéseket. Ami pénz nem marad meg az államkasszában a csökkentett nyugdíjak révén, az talán befolyik a másnapi rendkívüli kormányülésen eldöntött áfaemelésből. A gyors döntés pedig azért kellett, mert az alkotmánybírósági döntés nem csak Romániában vert hatalmas hullámokat. Az ugyancsak hirtelen leminősítések és a lej, majd vele a zloty és a forint árfolyamesése is jelezte: a külvilág attól tart, hogy ha a román kormány nem viszi át a megszorításokat; ha nem kapja meg emiatt az IMF-hitel következő részletét, akkor következik az államcsőd, mondhatni Európa megtalálta volna második Görögországát. De a gyors korrekció megtörtént, és a gyorsaság szelében persze másodlagos volt, hogy valóban sikerülhet-e kipótolni a költségvetésből hiányzó összegeket.
Az egész történettel kapcsolatban ugyanis szinte rejtély, hogy Románia miért nem ezzel kezdte – vagyis áfaemeléssel vagy az irigyelt 16 százalékos egységes adókulcs (SZJA és társasági adó) felemelésével a szociálisan olyannyira kellemetlen, súlyos ütközésekkel járó bér- és nyugdíjcsökkentések helyett. Nos, mindenféle kitérő válaszokon túl a valószínű kellemetlen igazság az, hogy a bevételek sokkal bizonytalanabbak, mint a visszatartott kiadások. Romániában az adóelkerülés a lakosság természetes magatartása. Mint a Pro Europa Liga társelnöke, Smaranda Enache elmondta, az állampolgárok, ha bevallják a jövedelmüket, olyan bürokráciába ütköznek, hogy többszörösen is megéri nekik eltitkolni: egyrészt megmarad a pénz, másrészt elkerülhető az iszonyatosan bonyolult adózási procedúra. Továbbá a polgárok lojalitása igen alacsony egy olyan állammal szemben, amely nem képes felmutatni, mire költötte az adójukat. „Hol vannak az utak, az autópályák, hol a vasutak modernizálása, miért olyan szörnyű még mindig a kórházak állapota, miért nincs pénze az iskoláknak” – sorolja Enache asszony, hogy mi minden nem serkenti az amúgy is más légkörhöz szokott romániaiak adózó kedvét. Ráadásul a közalkalmazottak bércsökkentése erősen növeli a korrupciót, hiszen ha egy közalkalmazottnak kevesebb a fizetése, inkább hajlamos a markát is tartani ügyintézéskor.
Borbély László környezetvédelmi miniszter szerint az egységes adókulcshoz azért nem nyúlt a kormány, mert nem akarták újabb terhekkel sújtani az amúgy is meggyötört vállalkozói réteget. A kisebbik kormánypárt, az RMDSZ erősen hangsúlyozza, hogy a megszorítások mellett szükség van gazdaságélénkítésre is, és ennek jegyében a kabinet eltörölni készül a tavaly hozott és sok vállalkozás eltűnését okozó, úgynevezett minimál-adót. Ugyanakkor az is feltételezhető, hogy az egységes adókulcshoz kifejezetten politikai okok miatt nem szabad hozzányúlni: ennek felemelése kivédhetetlen érv lenne a jelenlegi hatalom ellen a következő választásokon, és az egész romániai gazdaságpolitikát kérdőjelezné meg sok évre visszamenőleg. Miközben maga Borbély is azt mondja: Románia tragédiája az, hogy az elmúlt két évben nem történt semmi, a kormányok nem tettek a fenyegető válság ellen.
Tegyük hozzá: a válság Romániában – Magyarországhoz hasonlóan – nem egyszerűen a külső helyzet megnehezedésével sújtott le, hanem egyben felerősítette az eleve meglévő szerkezeti bajokat. Ezek orvoslása egyedül az egészségügyben indult el a magyar szakminiszter irányításával, a többi fontos területen, mint a közigazgatás, egyelőre csak viták folynak, nem reformok. Különböző számok röpködnek az elbocsátandó állami alkalmazottakról, de a decentralizáció, a túlburjánzott rendszer valódi leépítése egyelőre még a tervek szintjén is vitatott. Többek közt épp azért, mert az RMDSZ a decentralizáció je-gyében szeretné egységes fejlesztési régióban látni a magyarok által sűrűn lakott területeket, amit a koalíciós partner és a kormányfő is elutasít.
2010. 07. 09. (XIV/27)
