A nyílt antiszemitizmus korábban ritka volt az erdélyi magyarok körében, a többség ma is felszisszen, amikor olyan esetekről szerez tudomást, mint például egy csíkszeredai demonstráció egy bevásárlóközpont előtt: a résztvevők arra hívták fel a figyelmet, mennyire szégyellni való zsidótól vásárolni.
Az erdélyi magyarok sokat emlegetett toleranciája erősen megkopott a vallási türelem meghirdetése óta eltelt évszázadok folyamán. És ez érthető is: ahhoz képest, amilyen etnikai-kulturális-identitásbeli, sőt, egyben gazdasági kiszolgáltatottságot kellett a székelyeknek és pláne a szórványban élő magyaroknak átélniük romániai állampolgárokként, már az is önmérséklet, hogy 1990 óta mindeddig konszenzusos programja volt valamennyi fontos romániai magyar közszereplőnek a kisebbségi jogok erőszakmentes, parlamenti kivívása.
A kiszolgáltatottság ma is sokféle formában létezik: a nyelvhasználat korlátaiban, az állami anyanyelvi oktatás hiányosságaiban, a magyarok részvételében saját ügyeik intézésében, ha nem választott, hanem államilag kinevezett testületekről és posztokról van szó. A gazdaságban is van diszkrimináció: ha nincs erőteljes kormányrészvétel, nemigen jut pénz az ország magyar többségű megyéinek fejlesztésére. Súlyos vitatéma egy magyar utcanév éppúgy, mint az új régiós felosztás, amely közös fejlődési pályán tudná tartani a székely vidékeket. Ilyen körülmények között egyfelől európai szemmel is elfogadható a romániai magyar politikum autonómiatörekvése. De az is érthető, hogy az újonnan ébredő, radikálisnál radikálisabb szövegeknek bizony van visszhangjuk az erdélyi magyarok között.
2010. 08. 19. (XIV/33)
