A kölcsön összege a duplája annak, amit Kína az elmúlt három évben hitelezett. Peking a lépéstől azt reméli, még szorosabbá válik kapcsolata Afrikával, ahonnan olajimportjának harmada származik, és különböző nyersanyagokat, például rezet és uránt importál. 2008 óta Kína számít Afrika legnagyobb kereskedelmi partnerének, jócskán megelőzve az Egyesült Államokat.
Hu szerint az új hitelekkel az infrastruktúrát, a mezőgazdaságot, az ipart, illetve a kis- és középvállalkozásokat támogatnák Afrika-szerte. Ugyanakkor számos kritika éri a kínai állam tulajdonában álló cégeket az egész kontinensen, amiért kínai munkaerőt alkalmaznak a kormányok által támogatott projektek (például utak és kórházak) felépítéséhez, miközben a nyersanyagokat kiviszik az országból, és miután Kínában feldolgozzák őket, visszaexportálják az adott országokba. Ezáltal Kína jelentős haszonhoz jut Afrikából a helyi gazdaságok kárára.
A nyugati országok amiatt is kritizálják Kínát, hogy saját gazdaságának növelése érdekében üzleti kapcsolataiban figyelmen kívül hagyja az emberi jogok megsértését Afrikában. Hu Jintao sajtótájékoztatóján, melyen a hitelekről tájékoztatta a nyilvánosságot, ott állt Jacob Zuma dél-afrikai elnök mellett Teodoro Obiang Nguema, Egyenlítői-Guinea diktátora. Jogvédő csoportok őt tartják a világ egyik legkorruptabb vezetőjének, aki személyi kultuszt alakított ki maga körül, istennek tartja magát, és úgy gondolja, számonkérés nélkül joga van minden alattvalóját meggyilkoltatni, ha éppen úgy akarja.
Az EU elutasítja az úgynevezett „kínai csekk-könyv” megközelítést, és nem hajlandó addig támogatni az afrikai országokat, amíg azok nem rendelkeznek megfelelő kormányzattal, és nem teszik átláthatóvá a kereskedelmi partnereiktől befolyt összegek kezelését. Ezzel szemben Kína azt állítja, hogy éppen a Nyugat kezeli Afrikát még mindig gyarmataként. Több afrikai vezető hálás azért, hogy a kínai segély mögött „nincsenek hátsó szándékok”. A dél-afrikai elnök, Jacob Zuma úgy nyilatkozott: meggyőződése, hogy „a kínai szándékok különböznek Európáétól, amely mind a mai napig saját önös érdekeit nézve próbál meg hatást gyakorolni az afrikai országokra”.
Az afrikai–kínai barátság az ötvenes évekig nyúlik vissza, amikor Peking kontinensszerte támogatta a Nyugat gyarmatosító uralmának lerázására irányuló felszabadítási mozgalmakat. Kína ekkor kötött katonai megállapodást többek között Szomáliával, Ugandával és Egyiptommal. A kínai gyártmányú fegyverek és katonai felszerelések olcsósága miatt számos afrikai ország Oroszország helyett már Kínától vásárolja ezeket. Kína számít például Szudán legnagyobb gazdasági partnerének, ahol a darfúri mészárlás során legalább 400 ezer ember vesztette életét az új évezred első évtizedében.
Hogy pontosan mikor és milyen feltételek között kerül kifizetésre a segély, azt egyelőre nem lehet tudni – Kína segélyprogramjai Afrikában meglehetősen aluldokumentáltak. Yun Sun afrikai–kínai kapcsolatokat kutató szakértő a New York Timesnak úgy nyilatkozott: „Nehéz meghatározni, hogy Kína pontosan mennyit ad, mivel a nyugati országok másképpen értik a külföldi segélyt.” Kína például azt állítja, hogy az utak építésével, az infrastruktúra fejlesztésével hasznot hoz az emberek számára, de valójában azt kívánja elérni, hogy a helyi kormányzat legitimációjának megerősödésével még több nyersanyaghoz juthasson.
2012. 07. 27. (XVI/30)
