„A nevemet és a születési dátumomat írják rá a síromra, ennyi elég lesz, nem volt olyan érdekes az életem…” –mondta a hétszeres olasz miniszterelnök, Giulio Andreotti egy korábbi interjúban. Pedig a 20. század második felében nem nagyon volt az olasz politikában olyan jelentősebb esemény, amelyhez valamilyen módon ne lett volna köze. Fiatal politikusként részt vett az olasz alkotmány elkészítésében; ő fogadtatta el a jelenlegi olasz himnuszt; 1978-ban, negyedik miniszterelnöksége alatt történt Aldo Moro hírhedt túszdrámája; s 1992-ben, hetedik miniszterelnöksége idején ő írta alá a maastrichti egyezményt. S míg támogatói a háború utáni olasz politika legnagyobb formátumú alakítójának, a kommunizmus ellen vívott küzdelem egyik kiemelkedő alakjának tartják, kritikusai
hataloméhsége, cinizmusa, végtelen pragmatizmusa; s legfőképpen a maffiához fűződő, a mai napig tisztázatlan kapcsolatai miatt kárhoztatják. Követői Julius Ceasar nyomán nem ritkán a „Divo (isteni) Giulio” néven emlegetik, míg ellenlábasai Belzebubot látták benne.
Giulio Andreotti tanár szülők gyermekeként 1919 januárjában Rómában látta meg a napvilágot. A római egyetemen szerzett jogi diplomát, majd újságíróként kezdett dolgozni. A második világháború alatt a Vatikán könyvtárosaként tevékenykedett, s ez a helyszín későbbi politikusi pályafutása során is meghatározó lett, hiszen itt találkozott és barátkozott össze Alcide de Gasperivel, az olasz kereszténydemokrata párt (DC) későbbi alapítójával, majd nyolcszoros miniszterelnökkel. Kettejük viszonyáról tréfásan meg is jegyezték, hogy „ketten együtt mentek a templomba, de Gasperi Istennel beszélt, Andreotti meg a pappal”, hangsúlyozva Andreotti pragmatikus szemléletét.
A háború után újjáalakult olasz parlamentbe 1948-ban jutott be Lazio tartomány egyik képviselőjeként, s mintegy 60 évre ott is maradt. A kereszténydemokrata „Democrazia Cristiana” (DC) meghatározó politikusaként az ötvenes-hatvanas években több kormányzati szerepet is betöltött, míg 1972-ben miniszterelnöknek választották. Élete során hét alkalommal töltötte be ezt a pozíciót, bár az akkori olasz politikai viszonyokra jellemző módon összesen csak hét évet töltött el ebben a hivatalban. Emellett több tucat olasz kormányban volt miniszter is, tulajdonképpen aktív politikusi pályájának mintegy ötven évében csak igazságügyi miniszter nem volt.
Andreotti jelentős szerepet játszott a háború utáni Olaszország gazdasági felemelkedésében, de kritikusai szerint abban is, hogy a nyolcvanas évektől kezdődően az állami túlköltekezés része lett az olasz politikai „hagyományoknak”. Politikusként elsősorban intelligenciáját, szatirikus humorát s azt a képességét dicsérik, amellyel a bonyolult dolgokat képes volt leegyszerűsíteni és érthetővé tenni. Noha külpolitikáját meghatározta a kommunizmusellenesség és az euro-atlanti integráció melletti elkötelezettsége, ő volt az egyik első nyugati politikus, aki helyenként nyílt és kendőzetlen arabbarát politikát folytatott, s ezzel nem egyszer az Egyesült Államok rosszallását is kivívta.
A katolikus egyházhoz s a Vatikánhoz fűződő kapcsolata azonban nemcsak politikai pályájának indulásában volt meghatározó. Andreotti mindig is otthon volt a Vatikánban. Élete során mind a nyolc pápát személyesen ismerte, némelyikükkel, mint például XII. Piusszal kifejezetten baráti kapcsolatokat ápolt. Minderről egy önéletrajzi könyvében maga számolt be. Katolicizmusát azonban nagyon komolyan élte is, életének szinte a legvégéig naponta eljárt misére.
A Vatikán Mussolinivel kötött konkordátumának felülvizsgálatát és a modern időkhöz igazítását az Andreotti vezette kormány végezte el 1976-ban. A rá jellemző pragmatizmus azonban itt sem hagyta cserben. Mély katolicizmusa s egyházi kötődése sem akadályozta meg abban, hogy 1978-ban egy rendkívül liberális abortusztörvényt fogadtasson el. Jellemének eme kettősségére a nemrégiben elhunyt volt angol miniszterelnök, Margaret Thatcher is felfigyelt, amikor azt írta róla memoárjaiban, hogy „kifejezett averziója volt az elvekkel szemben”. Thatcherrel ellentétben egyesek megjegyzik, hogy jellemét és tevékenységét mégsem lehet elvtelenséggel jellemezni, hiszen az valójában nem más, mint katolikus hitének visszatükröződése. „Andreotti lényegében ahhoz a jezsuita, klerikális tradícióhoz tartozik, amely elfogadja, hogy egy bukott világban a kéznél lévő anyagból kell dolgozni” – mondja róla egy politikus társa, Gerardo Bianco. Egyházi kötődése ennek ellenére oly mértékben meghatározta a politikáját is, hogy a sajtó nemegyszer csak „laikus bíborosnak” nevezte.
Politikai munkásságának árnyoldala s leginkább vitatott része azonban az olasz alvilághoz fűződő kapcsolatai, amelyek miatt több alkalommal állt a bíróság előtt is. A vádak szerint szicíliai és dél-olaszországi politikai támogatásért cserébe Andreotti rendszeresen kisebb-nagyobb szívességet tett Rómában a maffiának, illetve az akkoriban legbefolyásosabb maffiaszervezetnek, a szicíliai Cosa Nostrának. Állítólag rendszeresen kapcsolatban állt a maffiafőnökökkel, egy pentito (volt maffiózó) vallomása szerint a leghatalmasabb főnökkel, Toto Riinával egy alkalommal hűségcsókot is váltott. Más pentitók vallomásai szerint a szervezeten belül Andreottit csak „Giulio bátyó” néven emlegették, aki majd mindent elintéz. Ebbe a feltételezett kapcsolatrendszerbe illeszkedik azonban két olyan politikai színezetű gyilkosság is, amely Andreotti pályájára nagyon komoly árnyékot vetett. Az egyik egy oknyomozó újság-író, Mino Pecorelli, a másik egy csendőrtábornok, Carlo Alberto Della Chiesa meggyilkolása. Mindkét esetben Andreottit emlegették felbujtóként. Az előbbiért 2002 novemberében a bíróság 24 év börtönre ítélte, ám egy évvel később felmentették a vádak alól. Andreotti minden maffiával kapcsolatos vádat tagadott, arra hivatkozva, hogy hivatali ideje alatt több erőteljes maffiaellenes intézkedést hozott, ezekért támadják. A maffiával fenntartott kapcsolatai mellett azonban nem tisztázott a P2 szabadkőműves páhollyal kapcsolatos szerepe sem, sőt egyesek a kétes hírű bankár, Michele Sindona börtönbeli megmérgezése mögött is őt gyanítják. Bár alvilági kapcsolatai miatt jogerősen sosem tudták elítélni, az olasz közbeszédben a szervezett bűnözés és a politika összefonódósa „andreottizmus” néven vonult be. A Keresztapa című film harmadik része pedig művészi emléket is állít mindennek. A filmben a nagyhatalmú, korrupt és a maffiával szoros kapcsolatokat ápoló politikus, Don Licio Lucchesi meggyilkolásakor gyilkosa ezt suttogja a fülébe: „A hatalom felőrli azt… akinek nincsen.” – Ez volt Andreotti hírhedt mondása.
Andreotti mondta
Andreottiról mondták
2013. 05. 10. (XVII/19)
