Rohani jövőbeni szerepe egyelőre talány a nemzetközi közösség számára. A választási eredményt kommentálva mindenki igyekezett kiemelni, hogy reformpárti jelöltről van szó, aki kétségtelenül jobb választás, mint a felsorakozott keményvonalasok. Rohani ugyanakkor nem az uralkodói eliten kívülről érkezik, hanem az Iszlám Forradalom óta aktív tagja annak. 1979-ben, Khomeini hazatérésekor már az ajatollah környezetéhez tartozott. Az iszlám forradalmat követően volt a Nemzetbiztonsági Tanács tagja és titkára, nukleáris főtárgyaló, az iraki–iráni háború alatt pedig Rafszandzsáni jobbkeze. Beceneve, a „diplomata sejk” jól jelzi Rohani erősségeit: diplomácia és pragmatizmus. Egy történet szerint, amikor a fiatal szeminarista Rohani az iraki–iráni határon szökött át, hogy Khomeinivel találkozzon, az embercsempészek azt javasolták, vegye le turbánját, hogy jobban el tudjon bújni, amit ő minden további nélkül megtett.
A jóval dogmatikusabb siíta egyházi emberek ezt nem tették volna meg. „A lényeg, hogy épségben megérkeztünk” – emlékezett vissza Rohani a memoárjában.
A jelenlegi politikai helyzetben az új elnök személyét éppen ez a máskor is megmutatott lényeglátás teszi érdekessé és különlegessé. Szintén memoárjában emlékezik meg arról, hogy amikor már Khomeinivel volt Párizsban, egy tüntetésen olyan papírokat osztogattak, amely arra szólította fel az irániakat, hogy ne vegyenek amerikai fegyvereket, és ne támogassák ezzel az amerikai fegyveripart. Rohani ezt is másképpen látta: „Miért fosztanánk meg magunkat a modern fegyvertechnológiától, csak azért, mert az amerikai?” 2003-ban, amikor földrengés sújtotta Bam térségét, Rohani a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára volt. Irán engedélyt adott a humanitárius segítséget nyújtó amerikai orvosoknak a beutazásra, és Rohani a térségbe látogatva együtt fényképezkedett az amerikai orvosokkal.
A most megválasztott elnök Mohammad Khatami alatt volt az ország nukleáris főtárgyalója. Megválasztásához nagy mértékben hozzájárult, hogy a Khatami-korszakra az emberek egy nyugodtabb időszakként emlékeztek. Irán ekkor felfüggesztette az urándúsítást, és viszonylagos betekintést engedett atomprogramjába. Nukleáris főtárgyalóként mellesleg Rohani tökéletesen „elaltatta” a brit–francia–német hármas tárgyalódelegációt. Egy 2006-ban készített hangfelvételen ugyanis azzal dicsekedett, hogy „amikor az európaiakkal tárgyaltunk Teheránban, még tartott az iszfaháni létesítmény berendezéseinek telepítése. Rengeteg munkára volt szükség, hogy befejezzük az ottani dolgokat. Gyakorlatilag azzal, hogy megnyugtattuk a kedélyeket, be tudtuk fejezni Iszfahánt.” Rohani beszámolója szerint az „amerikaiak kezdettől fogva azt mondták az európaiaknak, hogy az irániak hazudnak nektek és becsapnak benneteket, nem mondtak el mindent. Az európaiak erre viszont azt válaszolták, hogy mi megbízunk bennük”.
Belpolitikai ügyekben Rohani valószínűleg változásokat tud majd elérni: itt is a mérsékelt politikát és az enyhülést tűzte zászlajára. „Vessünk véget a szélsőségeknek. Nincs más lehetőségünk, mint az enyhülés” – hirdette a megválasztott elnök még a kampány során. A választási hadjáratban Rohani – aki foglalkozását tekintve egyházi ember – kritizálta a gyűlölt erkölcsrendőrség tevékenységét, akik nőket tartóztatnak le, ha úgy találják, hogy nem megfelelő a fejkendőjük vagy a ruhájuk, illetve az internet cenzúrázásának megszüntetését követelte. Ennél is fontosabb, hogy azt ígérte, szabadon engedik a politikai foglyokat. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a rezsim eddig nem ismerte el, hogy az országban egyáltalán vannak politikai foglyok.
A „mérsékeltség” ellenére egy biztos: Irán nem fog letenni atomprogramjának végrehajtásáról. Erről az új elnök biztosította a nemzetközi közvéleményt első sajtótájékoztatóján. Haszan Rohani a teltházas sajtótájékoztatón kijelentette: Irán „hajlandó a nagyobb transzparenciára annak érdekében, hogy megmutassa az egész világnak, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság minden egyes lépése a nemzetközi közösség által kijelölt kereteken belül marad.” Ugyanakkor kiemelte, hogy nem fogják abbahagyni az urándúsítást – ami kulcseleme az atombomba készítésének. Az emiatt életbe léptetett nemzetközi szankciókról Rohani kijelentette, hogy azok nem tisztességesek, mivel az ország nukleáris ambíciói teljesen legálisak. Véleménye szerint „ezek a szankciók illegálisak és egyedül Izraelnek kedveznek”. Ez a fajta, Ahmadinezsádtól már jól megszokott Izrael-ellenes retorika pedig tökéletesen beleillik Irán vallási vezetőinek azon hegemonikus törekvéseibe, hogy az ország megszerezze a térség feletti irányítást, és többek között a Hezbollah, illetve az Aszad-rezsim támogatásával újraélessze az iszlám kalifátust.
Rohani még nukleáris főtárgyaló korában, 2004-ben nyilvánvalóvá tette, hogy mi Irán atomprogramjának a célja. „Ha egy nap elérjük a fűtőanyagciklust, akkor a világ meglátja majd, hogy nincs más választása – rendelkezünk a technológiával –, és más lesz a helyzet. A világ nem akarta, hogy Pakisztánnak atombombája legyen, azt sem akarta, hogy Brazília rendelkezzen a fűtőanyagciklussal, de Pakisztánnak végül lett atombombája, és Brazília is megvalósította a fűtőanyagciklust. A mi problémánk az, hogy még egyiket sem értük el, de már a közelében vagyunk.”
Míg a vezető külföldi lapok Rohanit szinte kivétel nélkül alkalmasnak tartják arra, hogy eredményes tárgyalásokat folytasson a Nyugattal, kritikusok mégis attól tartanak, hogy a kampányban népszerűsített programok csak hangzatos ígéretek maradnak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hírekre reagálva kijelentette, hogy a választásokkal semmi nem változott Iránban, ugyanaz a rezsim maradt hatalmon, amely eddig is volt, Ali Hamenei ajatollahhal az élén. Ezt a nézetet támasztja alá, hogy a legfőbb vezető eleve csak olyan jelölteket engedett ringbe szállni az elnökségért, akik támogatják a szélsőséges iszlám nézeteit, és ha akadt is köztük a keményvonalas ultrakonzervatívokhoz képest „reformernek” nevezhető politikus, az is csak azért, hogy ne kerüljön sor egy, a 2009-es választásokhoz hasonló tüntetéssorozatra. Az utcákon a nyitottabb politikát és a nemzet méltóságának visszaállítását ígérő Rohanit ünneplő tömegeket látva Hamenei végül is hátradőlhet, és saját sikereként könyvelheti el, hogy elkerült egy komolyabb össznépi tiltakozást és utcai felkelések sorozatát.
A hasonlóan kritikus hangot megütő elemzők is úgy vélik, hogy a szélsőségesnek tartott leköszönő elnök, Ahmadinezsád legalább őszintén és nyíltan beszélt, míg Rohani várhatóan eltussolja majd a rendszer valódi szándékait, így a nemzetközi közösség figyelmét ügyesen eltereli Teherán atomprogramjáról. Jobb egy harcias, apokaliptikus világnézetű, megmondó Ahmadinezsád, aki tényleg megijeszti a Nyugatot, mondják, mint egy szép beszédű Rohani, aki elaltatja bennük az éberséget, miközben a sok ezer centrifuga tovább pörög.
Úgy tűnik, az Iránra nehezedő nemzetközi nyomás máris enyhülésnek indult. John Kerry amerikai külügyminiszter a napokban úgy nyilatkozott, hogy Amerika „kész kapcsolatba lépni az iráni kormánnyal”, továbbá azt reméli, hogy amennyiben az új iráni vezetés tiszteletben tartja a nemzetközi kötelezettségeket, a világot aggasztó nukleáris programra is találnak majd megfelelő diplomáciai megoldást. Denis McDonough, a Fehér Ház kabinetfőnöke is arról biztosította Rohanit, hogy ha eleget tesz azon kötelességének, hogy „kimondja az igazságot a tiltott nukleáris programmal kapcsolatban, akkor partnerre talál az Egyesült Államokban.”
Rohani fiának búcsúüzenete
2013. 06. 21. (XVII/25)
