Nézzük a tényeket: Kennedy valóban tárgyalt Hruscsovval, már beiktatása után öt hónappal, Bécsben. A találkozóval az amerikai elnök kipipálta a beiktatási beszédében tett ígéretét. Nem írt alá semmiféle egyezményt, ám a gesztust a szovjetek mégis a gyengeség jeleként értelmezték. Gyorsan felhúzták a berlini falat, és megkezdték az atomrakéták telepítését Kubába. Azonban elszámolták magukat: Kennedy blokádot vont a sziget köré, végül kizavarta Hruscsov nukleáris ütegeit Kubából. Moszkva megtanulta a leckét: nem húzhat ujjat a Nyugat első számú hatalmával, akkor sem, ha az civilizált nemzethez illően szóba áll velük.
Obama 2013-ban, második beiktatási beszédében szintén kijelentette: „Megmutatjuk, elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy más államokkal megpróbáljuk békés módon rendezni nézeteltéréseinket”. A szovjetektől eltérően azonban az irániak nem rohantak a hívásra. Bármennyire szeretett volna Obama találkozni Hasszán Ruhanival, az iráni elnök kikerülte a kézfogást. Teherán alkura akarta kényszeríteni Washingtont, anélkül, hogy akár csak szóban is lemondana végső tervéről: a „nagy sátán”, az Egyesült Államok legyőzéséről és közel-keleti szövetségese, a „kis sátán”, azaz Izrael megsemmisítéséről. Az iráni vallási vezetők okosabbak voltak Hruscsovnál: türelmesen kivárták, amíg az Egyesült Államok vezette Hatok minden pontban engedtek és „belátták, véget kell vetni a zsarnoki lépéseknek”, amint Ruhani a megállapodást értékelte.
A szálloda teraszáról integető iráni diplomaták láthatóan jól érezték magukat Bécsben. Őket nem zavarta az, hogy egyik határidő járt le a másik után. A bécsi tárgyalások finisében odahaza nagygyűlést rendeztek, ahol a tömeg lelkesen skandálta: „Halál Amerikára!”, miközben egy teheráni bíróság 50 milliárd dolláros kártérítésről döntött, amit az Egyesült Államoknak kell kifizetnie az iszlám forradalom óta „Iránnak okozott károkért”. Az egyik hírügynökség összeszámolta, hányszor követelték az iráni vezetők Amerika és Izrael megsemmisítését az atomtárgyalások kezdete óta. A szám egy tucat feletti.
A Nyugat - élén Obamával - mindezt a megaláztatást rezzenéstelen arccal tűrte. A morális tisztánlátás elvesztését mi sem mutatta jobban, mint az, hogy egyetlen szóval sem álltak ki a kivégzett, megkínzott, börtönbe vetett iráni civil aktivisták, ellenzékiek és keresztény lelkészek mellett, még csak meg sem említették őket. Nem kerültek szóba az Irán által támogatott terrortámadások áldozatai sem. De még a Salman Rushdie ellen kimondott halálos fatvát sem kellett visszavonniuk az ajatollahoknak.
Pedig, amint azt a Gulág egykori foglya, Natan Saranszkij jó egy évtizede írta: „Azok a társadalmak, amelyek nem engedik meg az ellenvéleményt, soha nem fogják megvédeni az emberi jogokat sem. (...) Morális tisztánlátás nélkül a világ olyan hely, ahol a diktátorok emberi jogokról beszélhetnek, miközben ezreket, tízezreket, százezreket, milliókat vagy akár több tízmillió embert gyilkolhatnak meg”.
De - mondják a megállapodás védelmezői - a világ legalább biztonságosabb hely lett 2015. július 14-e óta. Irán nem fog 10 éven belül atomfegyvert elállítani, és ennek a halálos veszélynek az elhárítása mindennél fontosabb.
Nem cinikus az, hogy Obama, Hollande, Merkel és Cameron kézbe csapnak Teheránnal, hogy addig legyetek jó fiúk, amíg a mandátumunk tart? Hiszen, ha Irán maradéktalanul betartja a megállapodást, 10 év múlva akkor is onnan folytathat mindent, ahol most abbahagyta, miközben több száz milliárd dollárral erősítették gazdaságát és hadseregét. Mit mondanak erről fiaink és unokáink, ha 2025-ben újrakezdődik az atomzsarolás, és egy nukleáris nagyhatalommal kell majd újratárgyalni a mostani alkut? Ha ugyan akkor Irán tárgyalni akar majd. De meglehet: addigra beteljesedik Michel Houellebecq víziója, és az iszlámnak behódolt Nyugat már semmiféle kihívást nem támaszt Iránnal szemben. Akkor az ajatollahok nyugodtan koncentrálhatnak arra a tervükre, amit soha nem adtak fel. Arra, hogy Izraelt eltöröljék a térképről.
Kit érdekel ez? „Izrael jobban teszi, ha alaposan tanulmányozza a megállapodást, és nem kritizálja azt ilyen nagyon durva módon” - oktatta ki Netanjahut Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter. Németország hatalmasat kaszálhat az iráni alkun: az embargók előtt évi közel 5 milliárd eurós exportforgalma volt Iránnal, most ez megduplázódhat. Berlin hangja 70 év után újra egyre érdesebb: senki ne akarjon a német érdekek útjába állni. Görögország már ismeri a leckét, de ha kell, Izraelnek is megtanítják.
Ma még nem tudjuk, hogy a Bécsben megkötött iráni paktum a 21. század müncheni egyezménye lesz-e. Az aláírók békét ígérnek, ahogy egykor Neville Chamberlain is, aki a Downing Street 10. ablakából lobogtatta az aláírt szerződést. „Hiszem, hogy ez a béke egész életünkre szól. Azt javaslom, menjenek haza, és térjenek békében nyugovóra” - mondta az éljenző tömegnek.
„Térjenek békében nyugovóra”: a Hatok ma újra ezt üzenik a világnak. „Tudnunk kell, hogy történelmünk borzalmas mélypontjára érkeztünk, amikor egész Európa nyugalma és biztonsága veszélybe került. A nyugati demokráciák a jelen pillanatban egyetlen rémisztő kifejezéssel illethetők: »Megmérettél és könnyűnek találtattál«. Nehogy azt higgye bárki is, hogy ennyivel vége. Most kezdünk csak fizetni. Még csak belekóstoltunk abba a keserű pohárba, amelyet évről-évre újra elénk tesznek, hacsak erkölcsi alapállásunkat fel nem támasztjuk, életet nem lehelünk bele, mert csak így emelkedhetünk fel újra és újra és állhatunk a szabadság védelmére úgy, ahogyan egykoron tettük” - válaszolta Winston Churchill a müncheni paktum után Chamberlainnek, 1938. október 5-én. Tizenegy hónappal később kiderült: igaza volt.
2015. 07. 17. (XIX/29)
