Hivatása: hivatásos szülő

Teréz és László. Jól mutatnak Fotók: Somorjai L.

– Ez a táj ragadott meg minket – lelkendezik széttárt karokkal László. – Amikor feljöttünk ide a dombra, azt mondtuk: ez az, amire egész életünkben vágytunk. Csend van, és jó levegő. Szemben a hegy mögött – nézzék! – most bukik le a nap. Hát kell ennél több? Összesen négy saját gyereket neveltünk fel, és nyolcat vállaltunk. Jelenleg öten vannak nálunk, de még ötöt elbírnánk. Kár, hogy a törvény csak nyolcat engedélyez egyszerre, pedig az emeletes ágyakat is megvettük már.

Teréz asztalt terít miattunk a verandán, egy közeli fáról öklömnyi körtéket szed a tiszteletünkre. Későre jár, a kicsik sorban elköszönnek, ők már vacsoráztak. Kitti Bettinek, Emma Szandinak a testvére, Attila külön világ, őt örökbe fogadták.

– Koncepció, hogy a testvérek együtt maradjanak?

– Igen, amennyire ez megoldható, törekszenek erre, legalább ők legyenek együtt. Öröm végignézni rajtuk – folytatja Teréz. – Reggel majd bújnak be közénk az ágyba, lesik, mikor nyitjuk ki a szemünket. Jönnek viháncolni, macskáskodni. Ezek a gyerekek a kezüket nem emelnék föl egymásra, egy "hülyét" nem mondanak.

– Hány évesek lesznek, mikor megfogalmazódnak bennük az identitással kapcsolatos kérdések?

– Bettike ötévesen már spekulál, hol van az igazi anyuka. Amikor ő eljött, a kicsi rajzolgatott nekünk. Nekem hozta oda először: "Ez a tiéd anya, ez meg édesanyáé." Ha jogilag felnőtté válnak, majd ők akarnak menni, hogy felkeressék a gyökereiket.

– Volt ilyen tapasztalatuk?

– Sajnos – bólogat a családfő tűnődve. – Gabit és Tomit elvittük, nagyon akarták, de mindkét esetben nagyon keser? élményeink voltak. Nyomort, szegénységet, éhínséget, piszkot, rettenetes állapotokat láttunk. A Gabi szüleinél ez a kép fogadott: földes szoba, véres ágynemű. Anyjának második mondata hozzánk: hoztunk-e pálinkát? Az első meg: "Nincs semmi, amit elvihetnének" – azt hitte, foglalni megyünk, mivel mindketten zakóban voltunk.

Mondom: "Elhoztuk a fiát, akit nem látott tizennyolc éve." Erre ő: "Mit hoztál nekem, kisfiam?" – ez volt a legfontosabb kérdése gyermekéhez, akit egy percig nem nevelt. Fél órát beszélgettek.

– Nagyon megrázó. Mi volt a fiú reakciója?

– Összezuhant. A bolhákat és a tetveket szabad szemmel láttuk ugrálni az ablakpárkányon. Az egész olyan iszonytató volt. Ezután az addig nagyon tehetséges Gabi megváltozott. Ezerkétszáz tanuló között a harmadik legjobb volt, de az eredményei romlani kezdtek. Érettségi után elhatározta, hogy új életet kezd. Eléggé zavart lett, nem tudta feldolgozni ezt a látogatást. Az első sokk tízévesen érte, amikor nekiment az akkori nevelőanyjának, aki visszaadta az intézetnek, utána vállaltuk el mi. Többször került idegen kézre. Édesanyja súlyos pszichés gondokkal küszködik, talán ez rá is hatással van. Gabi jelenleg elmegyógyintézetben van, ahol stabilizálták az állapotát. Tominak is hiába mondtuk, nem lesz jó, ne menjünk, de váltig erősködött: ő oda hazamegy, nem kell tovább törődni vele. A valóság azonban más volt. Szülei néhány nappal azelőtt költöztek el, hét testvére nevelőotthonba került. A szomszéd borzalmas dolgokat mondott róluk, a gyerek elsápadt, azt hittem elájul. A vonaton csak nagy sokára szólalt meg. Többet erről a témáról nem beszélgettünk.