De nem mindenki utazhatott kábelvillamossal, a fiatal és életerős Egyesült Államok egész területén nagy volt az emberek közlekedési igénye, aminek megoldását az automobil elterjedése jelenthette. 1879-ben – 3 évvel azután, hogy Nicolas August Otto feltalálta a négyütem? motort – egy jó szimatú üzletember, Mr. Georges Selden már egy szabadalmat hordott a zsebében, mely szerint tőle származik a kompressziós típusú motorral hajtott országúti lokomotív gondolata. Ennek birtokában jogában állt bárkit jogilag megtámadni, aki magától mozgó kocsit készített. Persze esze ágában sem volt megakadályozni az autóipar termelését, ő csak dollárt akart látni, méghozzá minden autógyártól a forgalom 1,25 százalékát. Elérte, hogy az Európából származó autókra rendkívül magas vámot vessenek ki, szintúgy az alkatrészekre, nehogy ezekből építsenek kocsit. Az 1850-es években kivándorolt William Steinway zongorái révén hamarosan jó hírnévre tett szert az Újvilágban. Bevételei növekedésének reményében 1891-ben megszerezte Gottlieb Daimler automobiljának szabadalmi jogait, és megalakította a Steinway–Daimler Motor Companyt. Így történt, hogy a Daimler-autókhoz a világhír? Steinway & Sons zongoraspecialista cégen keresztül lehetett hozzájutni. Az üzlet csak pár évig virágzott, mivel Steinwayék nem fizettek szabadalmi adót, a Selden Patent új tulajdonosai bezáratták a cég automobilrészlegét. Ezek után Steinwayék áttértek hajó- és állómotorok gyártására. Rajtuk kívül több tucat autóipari vállalkozást tett tönkre a hírhedt szabadalom, amely mintegy 15 éven át útját állta az amerikai gépkocsiipar egészséges fejlődésének. Mint később kiderült, Mr. Selden sohasem készített országúti lokomotívot, mégis az amerikai törvények értelmében a Patent 1912-ig érvényben volt.
2002. 09. 05. (VI/36)
