Hatásos nevelőeszköz, vagy csak a pénzünkre vadásznak?
Hatásos nevelőeszköz, vagy csak a pénzünkre vadásznak?
2004. 11. 08.
1967-ig szabadon garázdálkodhattak a hazai gyorshajtó autósok, ekkortájt rendszeresítette a rendőrség az első traffipaxkészülékeket. A három lábon álló, messziről is jól látható, lavórnyi méret? radar ma már megmosolyogtató adatokkal bírt: csak ötven méteren belül észlelte az autókat, méréshatára pedig 20-120 km/h-ig terjedt. Öt évvel később a traffipaxot már a mérőkocsik elejére szerelték fel, a gyorshajtókat pedig a műszerfalon elhelyezett fényképezőgép örökítette meg. Rutinosabb sofőrök már előre tudták, hogy sebességet mérnek az út szélén megbúvó, általában AJ-s rendszámú 1200-as Zsigulikból. Mivel a traffipaxkészülékek működési elvüknél fogva haditechnikának számítottak, a COCOM-listának köszönhetően elég kevés készülék volt az országban. Később a rendőrség egyre több Skodát, Opelt, és Fordot szerelt fel sebességmérővel, sőt nem volt ritka a civil rendszámos mérőkocsi sem. Gyorshajtókból mindig akad bőven, ezért a költségvetés – megérezve a pénzszagot – a 90-es évek elején megfinanszírozta minden autósok rémálmát, a lézeres traffipaxot. Ezzel már nagy távolságból (1,5-1,8 km) tudták mérni az autók sebességét, egészen 400 km/h-ig.