A kapitány magyarázkodása kevésnek bizonyult, ráadásul életveszélyesen megfenyegették hétfőn a mérkőzés után. Bukarestben letartóztattak egy férfit, aki a 112-es segélyhívó számon azzal fenyegetőzött, hogy lelövi a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Anghel Iordănescut – számolt be a fővárosi rendőrség. A férfi indulatosan közölte: a szövetségi kapitányt, aki egyben nyugalmazott tábornok is, le akarja lőni az Albániától elszenvedett fiaskó után, és megfenyegette a védelmi minisztérium egy másik, meg nem nevezett tábornokát is.
A felháborodott edző elhárította azt a felvetést, hogy le kellene mondania a román válogatott csúfos veresége után, szerinte ezt a döntést Răzvan Burleanunak, a román szövetség, a FRF elnökének kell meghoznia. Mentegetőzését az albánok dicséretével folytatta: „Albániát nem kell lebecsülni, 23 fős keretének 21 tagja külföldön játszik” – mondta az életveszélyesen is megfenyegetett edző. Iordănescu szerint a 40 ezer albán szurkoló biztatása sokat nyomott a latban. Véleménye szerint csapata mindent megtett a győzelemért. Mentségként hozta fel, hogy a csapata programját nagyon felforgatta a lyoni edzés más pályára való költöztetése.
Az albánok olasz edzője, Giovanni de Biasi szerint csapata elsősorban a szívével kerekedett a románok fölé.
Az olasz tréner köszönetet mondott az albán szurkolóknak, akik Európa minden szegletéből jöttek el Lyonba csapatukat biztatni. Kétségtelen, hogy Albánia sikere történelmi. A kis nyugat-balkáni ország ugyanis nemcsak hogy története során először győzött nagy labdarúgótornán, de gólt is első ízben szerzett.
A kiesés után a román sportlapok nem kímélték a válogatottat az Albániától elszenvedett vereség után. „Siralmas”, „kínos”, „szégyenletes” – csak néhány jelző a hétfői címoldalukról.
A prosport.ro és a gsp.ro egyaránt azt emeli ki, hogy a román válogatottat egy szerény képességű csapat küldte haza a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságról. Mindkét lap az elhibázott taktikát, az óriási bakikat és az önbizalomhiányt tartja a kudarc okának, pedig a torna előtt éppen a magabiztosságot és az összeszokottságot emelték ki a román nemzeti tizenegy egyik fő erényeként. „Tartoztok néhány válasszal!” – írja a prosport.ro, amelynek cikke szerint Anghel Iordănescu szövetségi kapitány és a román szövetség most is „a szőnyeg alá akarja seperni a szemetet”, vagyis nem akar mélyreható változásokat a válogatott körül. Az internetes sportlap megjegyzi, példát vehetnének a szomszédból, mert a magyar válogatott nem csak a szerencséjének köszönheti a jó szereplését.
A legerősebb felütést a prosport.ro címoldalán olvashatták a román focirajongók: „Arra várunk, hogy az UEFA változtasson a szabályzaton, és mind a négy csapat jusson tovább az Eb-n a csoportokból” – írta az online sportújság hétfő éjszaka. Az internet népe is kíméletlen Iordănescuékkal, a kiesés estéje óta szinte mémözön zúdul a román nemzeti tizenegyre, nem kímélve a kapitányt sem. (H. S.)
Akár közép-európai gyöztes is lehet?