Nekünk biztos, hogy sokkal izgalmasabb, mint az eddigiek, és ezen a látásmódon nem is tudunk változtatni, mert mióta ilyen nagy esemény az Eb, először veszünk részt rajta. Pedig van olyan kérdés, ami a rendezvény színvonalát érinti, például a létszámbővítés: a 24 csapatos lebonyolítás jót tesz-e az Eb-nek, vagy végleg eltűnt az a minőség, amit még a 16 csapatosnál lehetett tapasztalni – amint azt Lothar Matthäus is nyilatkozta. Ha a selejtezőbeli helyezésszámokat vetjük össze az tornateljesítménnyel, akkor semmiképpen nem tűnik értelmetlennek a bővítés. Vannak olyan csapatok, amelyek jó felkészüléssel, pótselejtezős kijutással is üde színfoltjai a tornának, mint például Magyarország vagy Írország, és olyanok is, amelyek a jó selejtezőbeli eredményük ellenére nem tudtak élni a torna kínálta lehetőségekkel, mint Oroszország vagy Románia. Aztán persze van olyan csapat is, amelyik igazolta, hogy pótselejtezősként valóban nem sikerül megfelelő teljesítményt nyújtani, mint Ukrajna.
A nagyobb létszám és a csoportból továbbjutó négy legjobb csoportharmadik azt eredményezte, hogy a védekezés túlzott hangsúlyt kapott, mivel már egyetlen hiba is veszélyeztethette a csoportból való továbbjutást. Igaz, hogy futballról lévén szó, nem tudunk igazat adni a más sportágakon vagy Copa America-n (ahol sokszor dúl a felelőtlenség szertelensége) nevelődött szurkolók véleményének, akik 20 perc játék után siránkoznak, hogy „semmi nem történt”, vagy hogy a csatár el van átkozva, mert gólt nem lőtt, csak egy gólpasszt adott. A futballt, mint azt Nick Hornbytól, a Fociláz szerzőjétől is tudjuk, az teszi különlegesen széppé, hogy akár egy egész mérkőzésen kell összehangoltan dolgozni egy-egy gólért, és sokszor még az is kevés. Mégis – annak ellenére, hogy tudjuk: a csoportmeccsek inkább a taktikázásról szólnak – néhány meccs, például az Anglia–Szlovákia, egyenesen emészthetetlennek tűnt.
Jó fej izlandiak, szelfi a miniszterelnökkel
2016. 06. 24. (XX/25)
