Nálunk papíron még autó Fotó: MTI
Az autó (?) már a vámnál elakadt. Ezúttal ugyan nem motorhiba miatt, hiszen konténerben
érkezett, hanem mert az amerikai vámhivatal nem akarta beengedni a kontinensre.
Tengerentúli vakációját a Környezetvédelmi Minisztérium szigorúan szabályozta:
nem gurulhat le az utánfutóról, közúti használatba nem kerülhet, sem eladni, sem lízingelni
nem szabad, valamint az illetékes minisztérium tudomására kell hozni mindenkori hollétét,
és a hivatal ügynökei számára hozzáférhetővé kell tenni a kocsit az időszakos
vizsgálatok alkalmával. A Közlekedési Minisztérium szerint ugyanis vezetése bármely
sebesség mellett életveszélyes, a Környezetvédelmi Hivatal szerint pedig a létező
legsúlyosabb környezetszennyező.
A Trabantot egyébként a kelet-német Zwickauban a VEB Sachsenring Automobilwerke gyártotta.
A Volkswagen a berlini fal leomlása után nemsokkal megvásárolta a gyárat, majd
bejelentette, hogy leállítja a Trabant gyártását. A Trabant nem elsősorban
koncepcionálisan rossz, hiszen koncepcióból nem sok van benne, hanem az a baja, hogy régi
tervezésű. A két modellből álló (kétajtós és kombi) 601-es sorozatot 1964-ben
mutatták be és azóta lényegében teljesen változatlan. Nem vitás, hogy ez a m?
akkor a kommunista állam diadala volt, és a Trabant minden részletében a burzsoá
gondolkodásmód megvetésének tanúbizonysága. De ha pusztán mint autót tekintjük,
motoszkálni kezd bennünk a felismerés, hogy ezek bizony jó nagy bajban lehettek –
fogalmaz a C/D Magazin. Tüzetesebb vizsgálódás után az is világossá válik, hogy a
mérnökök (!) könnyen javíthatóvá álmodták meg. Talán ez lehet az oka annak, hogy
már a legegyszer?bb háziszerszámokkal is olyan komoly eredményeket érhetünk el garázsunkban,
amilyet ki se néztünk volna magunkból. Akár még faraghatunk is bele új alkatrészt,
ha a régi használhatatlanná vált.
Formailag a kombi Trabant leginkább egy téglához hasonlít, hely azonban bőven van
benne négy ember számára. Igaz ugyan, hogy a vezetőülésen helyet foglaló térdei a
tüdejébe ékelődnek a kormányház gazdag méretei miatt, de hátul két gyerek
teljesen jól elfér.
Szenteljünk most egy kis időt a mérnöki bravúrok analízisének! Itt van mindjárt az
első felfüggesztés, amely csak egy rugót hasznosít. A motorháztető és a radiátor
közötti hézag viszont éppen elég széles ahhoz, hogy egy szelet kenyér átférjen
rajta. A hátsó ajtót vizsgálva is tetten érhető a pazarlás elutasítása: ugyanaz a
kilincs van rajta, mint az oldalsó ajtókon. Ezt a látást tapasztaljuk a beltéri luxus
felmérésekor is, tudniillik se benzinszintmérő, se fordulatszámmérő, de még csak
egy árva kesztyűtartó sincs benne. Az egyetlen valamirevaló mérőeszköz a sebességóra.
A beltéri burkolat leginkább egy átlagos harci személyszállító páncélosra emlékezteti
a hozzáértőt. Van azonban benne egy hárompozíciós (ki, be, takarék) csapocska az üzemanyag-adagolás
megkönnyítésére, amelynek a tankja nagyjából a motor közepén (!) lelhető fel.
A motor beindításakor felhangzó zaj a C/D Magazin tesztpilótáit Sam bácsi motoros fűrészére
emlékeztette. Mint írják: "Tesztpályán való mérésünk kimutatta, hogy még ha az
ember olyan gyorsan is váltana sebességet, hogy keze csak egy elmosódott valaminek néz
ki, és úgy felbőg a motor hangja, mint egy megőrült dudvairtógép, akkor is
legfeljebb egy mozgó útakadálynak néz ki. Tesztautónk a 100 km/h-t 32,3 másodperc
alatt érte el, és 105,6 km/h-s végsebessége sem hagy túl sok játékteret vezetőjének
az autópályán. A fékezési teszt során úgy mozgott a hátulja, mint egy öreg kutya
farka. Egy magányos Trabanttal száguldozni egy üres tesztpályán remek érzés egészen
addig, míg meg nem állsz vele, és el nem kezdenek a kártékony gázok beáramlani a
letekert ablakon keresztül." Vajon kinek kell megköszönnünk, hogy a berlini fal
leomlott, és huszonhat év után a Trabantnak legalább a gyártása leállt? A C/D
Magazin tesztje a specifikációk felsorolásával zárul. A számunkra legderítőbb sajátosság,
hogy az ára: nem eladó.
1998. 12. 31. (II/52)
