A főszerkesztő-helyettes Váncsa István többek közt arról mesélt: az 1957-ben
indított ÉS-t kezdetben keményvonalas sztálinisták irányították. Amikor 1961-től
kijöttek a börtönökből azok az írók, akiket a békülékenyebb hangú rendszer újra
visszaengedett a kulturális életbe, a hetilapot az írástudó réteg kezdte működtetni.
Ettől az időtől számítható az ÉS viszonylagos önállósodása, majd kialakuló
oppozíciós helyzete, illetve példányszámának felfutása.
A rendszerváltás teljesen megváltoztatta a sajtó rendszerét – fejtegette Kovács
Zoltán főszerkesztő –, új, terhes örökség nélküli lapok jelentek meg (Hitel).
Az ÉS-ből kft. lett, akkori gárdájának jelentős része kicserélődött, 1994 után
új emberek jöttek. Olyan változások játszódtak le az újságnál, amelyeknek Kovács
szerint más lapoknál is meg kellett volna történniük. A hetilap mára a 22 ezres
nagyságrend körül stabilizálódott, ez a szám a mai, csökkenő példányszámú
piacon jónak mondható.
Arra a kérdésre, hogy kortünet vagy kórtünet-e az oknyomozó riportok közlése, a másik
főszerkesztő-helyettes, Tarnói Gizella azt válaszolta: régebben pont erről volt híres
az ÉS. Szerinte a modern újságírás lényege: minél több tényt napvilágra hozni,
ugyanakkor az oknyomozás drága m?faj. Kovács Zoltán szerint az olvasók az élményszerűen
megírt riportra vannak kiéhezve, amelyben a szereplők arccal és személyiséggel
rendelkeznek. A riport idővel húzóm?faj lett az ÉS-ben. Kovács véleménye az, hogy
a tényfeltárás hiánycikk a magyar sajtóban. Sok lap ideológiai megrögzöttség
alapján csak a másik oldal leleplezésén ügyködik.
"Ez egy következmények nélküli ország" – jelentette ki Kovács. Visszamaradott
a politikai kultúra, a háromhetente ülésező parlamentnek kicsi a mozgástere, a sajtónak
még akkora sem. A föltárt dolgoknak kellene eljutniuk az országgyűlésbe, de a magyar
demokrácia intézményei ellehetetlenülnek, amiért a főszerkesztő szerint egyértelműen
a fiatal demokratáké a felelősség.
Némi derültséget keltett, amikor valaki azt kérdezte: van-e manapság élvezhető líra?
Kovács láthatólag gondban volt, az ő nézőpontja szerint a 70-es, 80-as években
versben el lehetett mondani olyan dolgokat, amelyeket a publicisztikában nem, "versfaló
nemzet" voltunk. Ma már a költészetből kiszorult a politika – marad a nyelv, a
verselés, ami nem mindenkit fog meg. Fontosabb a novella, de szerinte már látható,
hogy a fő m?faj a regény lesz.
Élet és irodalom kapcsolatáról a főszerkesztő megjegyezte még, hogy az 1989 után
politizáló íróknak nehéz visszajönniük – Csurkának nem is sikerült, Konrádnak
is csak úgy-ahogy.
2000. 10. 14. (IV/42)
