Üdvözöljük Halországban! – fogad a bekötőúti tábla Rétszilas közelében, amely
az M7-es autópályán a szabadbattyáni leágazásnál Tác irányába haladva érhető el.
Itt található Rétimajor ezerhektáros tórendszere is, mely egyben
természetvédelmi terület, a Dunántúl szívében, Sárbogárd és Simontornya között.
A tórendszer jelenleg 12 nagy, 16 kis és 21 telelő tóból áll. A haltenyészetek
nagy hangsúlyt fektetnek az őshonos Kárpát-medencei halak szaporítására.
A Sárvíz csodálatos világának madárfaunája is igen gazdag, a terület 113 fajnak
ad otthont, melyből 84 kiemelt védelem alatt áll. A természetvédelem címermadara
például, a nagy kócsag ősszel több száz példánnyal képviselteti magát.
Rendkívüli ez a hely azért is, mert az őszi és tavaszi madárvonuláskor madarak
ezreinek biztosít pihenő- és találkozóhelyet.
A halastórendszer központja Rétimajor. A múlt század végén a Zichy grófok által
épített majorság történelmi része eredeti állapotában lett helyreállítva. A
hajdani lóistálló ma az ország egyetlen Halászati Múzeuma. A tóba benyúló
félszigeten áll egy Árpád-kori halászkunyhó. A szemlélődő ember a nádkunyhóhoz
kötött bödöncsónakot, a susogó nádat, a vízbe merülő szomorúfüzet, az
állatvilágot és az őszi tájat látva úgy érzi, mintha megállt volna az idő.
A majorság hajdani víztornya, bognár- és kovácsműhelye halászcsárdává lett
átalakítva: az éhes vendéget itt bográcsban főtt hallal és híres simontornyai
borral várják. Az ínyencek sem csalódnak: biohalak, különleges vadételek,
halászlé, halpaprikás, harcsás székelykáposzta, halfasírt vagy haltepertő közül
válogathatnak.
A Nádi Iskolában a diákok megismerkedhetnek a természetvédelmi terület
élővilágával, ökológiai rendszerével. Egy kisebb tóban az itt élő halfajokat
közelebbről is tanulmányozhatják a nebulók.
A sportosabb kikapcsolódásra vágyókat színvonalas wellnessközpont várja. A
kiváló tavi úthálózat nagyszerű lehetőséget teremt a természetjárásra, a
kerékpártúrákra, terep- és tájékozódási futásra, a védett madarak
megfigyelésére. Örspusztán a horgászok nyáron 20 hektáros horgászcentrumot,
télen meleg vizű pontyozó, afrikai harcsás és pisztrángozó tavat találnak.
A több napra érkező vendégeket az Ökoturisztikai Fogadóközpontban tudják
elszállásolni. A korábbi uradalmi magtárépületet egy minden igényt kielégítő
szálláshellyé építették át. Az Örspusztai Horgászcentrum területén 6 darab
apartman is található, és kempingezésre is van lehetőség.