„Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok” – énekelte egy ízben Orbán Viktor miniszterelnök illusztris társaságban egy etyeki pincében, egy igazi cigányprímás által szolgáltatott hegedűszó kíséretében. A magyar nóta éppen olyan, mint a fehérvári huszárok: van, akit legyőznek, és a hideg rázza, ha hallja, és van, akit meggyőznek, olyannyira, hogy egy életre a műfaj lelkes kedvelője lesz.
„Az egykori dzsentri körökben divattá vált cigányzene a XIX. század végén és a XX. század elején futott be igazán, amikor szinte mindenki énekelte, dúdolta az egyszerű szövegű, önfeledten vidám vagy mélabús dalokat, amelyek nagyon közel álltak a magyarság lelki világához. A gulyáskommunizmus idején is fontos szerepet kapott ez a műfaj, hiszen cirkusz kellett a népnek. Az aranykor a hetvenes évekre tehető, amikor a magyar (és a szerb) rádió kívánságműsorából korlát nélkül folyt a nóta” – mondta lapunknak Horváth Sándor cigányzenész, lelkes magyarnóta-rajongó. Sándor maga is igen jól keresett az újra divattá lett magyar nótával: a hatvanas évek vége a konszolidáció időszaka volt, egyre több nyugati turista érkezett hozzánk, és a fővárosi, balatoni, hortobágyi tömegturizmus elmaradhatatlan kísérője volt a cigányzenekar és a nótaszó. Nem mindenki léphetett a nagyközönség elé: csak az kapott működési engedélyt, akinek úgynevezett ORI-vizsgája volt. Az addig tiltott és ideológia szempontokból üldözendő nóta bekerült a hétköznapokba és a rádióba, majd a televízióban is előkelő helyet kapott a műsorstruktúrában.
Mindeközben arra azért ügyelni kellett, nehogy a nótákban valami visszaköszönjön a letűnt világból, vagy rendszerellenességet halljon ki belőle valamelyik pártember. Szabó Zoltán zenetanár, aki maga is számos esetben játszott még nagyon komoly pártemberek előtt, a Heteknek felidézte: komoly „fejtágításon” estek át a zenészek, hogy melyik nóta elfogadható és melyik nem. Még ha a kissé kapatos pártfunkcionárius elvtárs kérte is, istenes, templomos, revizionista darabot a világért sem lehetett játszani, azt kellett mondani, ezt a dalt nem ismeri a banda.
2017. 09.29. (XXI/39)
