hetilap

Hetek hetilap vásárlás
E-kereskedelem: aki kimarad, lemarad

2000. 11. 18.
Manapság az internet nem csupán információs sztráda, hanem egyre inkább a kereskedelem új csatornája is. Nyugaton ma már egy céges névjegyről éppúgy nem hiányozhat az internetelérhetőség, az e-mail cím, mint a telefon- és a faxszám. A magyar cégek többsége (94 százaléka) egyelőre nem ismerte fel az online marketingben rejlő lehetőségeket, pedig a szemléletváltás időszer? lenne, hiszen erre a területre is igaz a mondás: aki kimarad, lemarad.

Az internetezésben élen járók, például az amerikaiak, ha üzleti partnert keresnek, nem telefonon, hanem a világhálón érdeklődnek. Így ha egy cég nincs jelen a neten, elérhetetlenné és kirekesztetté válhat. A nagyvállalatok már felismerték ezt (a hazai bankok 71 százaléka fogja egy éven belül bevezetni az internetes banki szolgáltatásokat), de fontos lenne a hazai kis- és középvállalatoknak is, hogy termékeikkel, szolgáltatásaikkal minél gyorsabban megjelenjenek az interneten. 

Azt, hogy mekkorát lendíthet az üzleten a világhálóra való felkerülés, több aukcióval foglalkozó cég példája mutatja, akik rövid idő alatt milliókat kerestek, s maguk sem értik hogyan. Számtalan sikersztori ismeretes olyan fiatalemberekről, akik egy-egy jó ötlet megvalósításával rekordidő alatt meggazdagodtak. A titok a helyes piacismeret, az eredeti ötlet, némi tőke és persze kitartó munka. Tapasztalatok szerint nem feltétlenül a nagyvállalatok weboldalai a legsikeresebbek. Igazából a frappáns ötletekkel bíró cégeknek van esélyük arra, hogy nemcsak látogatják őket, hanem a virtuális kapcsolataik révén üzletet is kötnek velük. 

Elsősorban azoknak a cégeknek érdemes az interneten megjelenni, amelyek olyan egyszer? szolgáltatásokat kínálnak, amelyeket épp olyan könnyen meg lehet venni, mintha egy boltban emelnénk le a polcról. Ahhoz, hogy a hálón is sikeres legyen egy cég, nem elsősorban a profi design a fontos, hanem az, hogy a honlap informatív legyen, a látogató könnyen megtalálja azt, amit keres. Mindemellett elengedhetetlen az adatok folyamatos frissítése – egy jó weboldal szinte minden héten megújul. 

A legegyszer?bb honlapok 50 ezer forintba kerülnek, de az átlagár néhány százezer forint körül mozog. A fenntartási költségek havi 50-150 ezer forint között vannak. Ám a honlapot nem elég egyszerűen elkészíteni és elhelyezni az interneten, gondoskodni kell a kapcsolatokról is. Ennek legolcsóbb és leghatékonyabb módja a nemzetközi keresőkbe való bejegyzés. Ez egy többhetes bonyolult folyamat, amire azért van szükség, mivel a keresők kulcsszavas rendszerrel működnek, és így fontos, hogy a honlap katalogizálását szakértelemmel végezzék. De keresőkön kívül a más felületeken elhelyezett linkek is fontos kapcsolódási pontok lehetnek.

A honlap és a kapcsolatok kiépítése után pedig egy többhónapos marketing-kampány következik, de mindaz az idő és pénz, amit erre fordítanak, az idő múlásával többszörösen megtérül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!