Szívszorongató meló díja

Gyilkos japán munkatempó Fotó: Reuters

Japán kiváló gazdasági teljesítményei mögött álló legjelentősebb faktor az emberi tényező.

A magas színvonalon képzett szakemberek sok és kemény munkája meghozza a gyümölcsét: virágzó vállalatokat és gazdag országot – az egyén számára azonban nem feltétlenül hoz egészséget és virágzó életet. Éppen ez az, amivel Japánban – európai ember számára felfoghatatlanul – keveset törődnek: az egyén.

A munkahelyeket – ahogy az élet más szegmenseit is – áthatja a szenioritás elve, tehát a rangban felettük állók, valamint az idős rokonaik iránti feltétlen tiszteletadás. Összevetve ezt azzal, hogy Japán a világ leggyorsabban öregedő társadalma, könnyen belátható, hogy még a kultúrák napjainkban észlelhető homogenizálódása is csak mérsékelten jelentkezik a szigetországban. Kiemelhető az alapvetően csoportorientált berendezkedés, valamint a konfucionista elvekből eredeztethető "fegyelem, közösségi elkötelezettség, szorgalom, kompromisszumkészség, alkalmazkodóképesség, tűrőképesség, engedelmesség, ügybuzgalom, kitartás és odaadás" hagyományosan jellemző értékei.

Az elmúlt évtizedek változásokat hoztak a japán családmodellben is, ami a családfőre az egyetlen kenyérkereső szerepét terhelte. A fokozott urbanizációval egyre többen költöztek fel a nagyobb városokba, a hagyományos nagycsaládi szerkezet megbomlott, és a "nukleáris család" vált meghatározóvá. Köszönhető ez részben annak, hogy a nagyobb városokban az intenzíven emelkedő ingatlan- és telekárak nem tették lehetővé a legtöbb nagycsaládnak megfelelő alapterület? lakás vételét. Jellemzően csak a családfő talált megfelelő munkát, és a család eltartásának terhe így egyedül őrá maradt. A japán családban tehát általában a nő nem vállal munkát az otthonán kívül, ő az, aki a belső ügyeket intézi, ő a kincstáros, ő neveli a gyerekeket és gondoskodik a család fenntartójáról. Nincsen szülési szabadság vagy gyes, a nők életének jelentős részét a család ellátása foglalja el. Tanulmányaik befejeztével esetleg dolgoznak pár évig, míg férjhez nem mennek, de onnan a gyermekek kirepüléséig kizárólagos háztartásvezetők, munkahelyüket azonnal otthagyják. Abban a pár évben, amit
férjhezmenetelük előtt mégis ott töltenek, nem is juthatnak igazán fontos munkakörhöz, figyelembe véve a tényt, hogy rövid időn belül úgyis távoznak a vállalat kötelékéből, és Japánban a vállalatoknál való elhelyezkedés az esetek túlnyomó többségében máig is életre szóló elkötelezettséget jelent.

A felnőttkori feszített munkatempó előtt már fiatalkorban óriási stresszt jelent az iskola. A fizetések nagysága ugyanis egyenes arányban áll az alkalmazó vállalat méretével, így minél nagyobb vállalathoz szerződik valaki, annál magasabb fizetésre számíthat. Minél jobb egyetemet végez valaki, annál biztosabb a bekerülése az ilyen biztos hátteret nyújtó nagyvállalatokba. Ennek megfelelően sokkal nagyobb hangsúlyt kap a japán fiatalok életében a majdani felsőoktatási intézménybe való bekerülés. A tanulás elsősorban a megfelelő intézménybe való bejutásért folyik. A nyomasztó elvárások nem kevés gyermeköngyilkossághoz vezettek már – többnyire a bizonyítványosztás időszakában. A legfrissebb halálozási adatok már csak emiatt is felrázták a japán közvéleményt, a rendszer megváltoztatása azonban nem kis kihívás.

Sok munkához idő kell